FN - Címoldal
Nyertes lottószelvénnyel a tárcájában fulladt vízbe
Holttestet sodort a partra a víz szeptember 24-én a Huron-tó egyik öblénél.
A nyomozás során megállapították, hogy az 57 éves Gregory Jarvis az elhunyt. A férfi tárcájában egy nyertes lottócédulát találtak – emiatt egy időre felmerült az idegenkezűség gyanúja is. A Fox News szerint
a michigani férfi 45 ezer dollárt (közel 14 millió forint) nyert a cédulával.
Az ABC12-nek megszólalt egy étterem tulajdonosa: elmondása szerint Gregory Jarvis minden áldott nap megfordult náluk. A férfi nyereményéről is tudott: Jarvis állítólag mindenkit meghívott egy körre, amikor megtudta, hogy nyert.
A nyereményét később sem tudta átvenni,
ugyanis az államban a TB-kártya felmutatása ellenében fizetik ki a lottónyereményeket, ő pedig épp nem rendelkezett érvényes igazolvánnyal. Jarvis igényelt egy új kártyát, amikor megtudta, hogy megütötte a főnyereményt – ám haláláig nem érkezett meg.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a haláleset úgy történhetett, hogy Gregory Jarvis épp próbálta kikötni a csónakját, de elvesztette az egyensúlyát, beverte a fejét a csónakba, és elájult – majd a víz elsodorta és megfulladt.
A hírek szerint a férfi nyereményét családja átveheti majd.
The post Nyertes lottószelvénnyel a tárcájában fulladt vízbe first appeared on 24.hu.
A fél világ kiakadt rá, most megbüntették a rasszista hokist
Óriási felháborodást váltott ki egy ukrán élvonalbeli jégkorongmérkőzés, amiről a világ sportsajtója is beszámolt. A Kremencsuk hokisa, Andrij Gyeniszkin mutogatta el az ellenfél fekete játékosának, Jalen Smerecknek, hogy kibont egy banánt és beleharap. Az ügy a nemzetközi szövetség újonnan megválasztott elnökéhez is eljutott, Luc Tardif közleményben ítélte el a rasszista tettet.
Az ukrán szövetség szerdán hozott döntést, Gyeniszkint összesen 13 mérkőzésre tiltották el.
Хоккейный клуб «Донбасс» резко отрицает все формы дискриминации и возмущен поведением Андрея Денискина. Донецкий клуб отвергает любые расистские проявления – расизму не место ни на спортивных площадках, ни за их пределами
Több kelet-európai ország vízummentességének felfüggesztését kérik nyugati államok
Több balkáni ország, így Szerbia, Moldova és Montenegró, valamint Ukrajna és Grúzia felől is vízumkötelezettséget vezethet be Németország, Olaszország és Franciaország, írja egy kiszivárgott uniós dokumentumra hivatkozva a Szabad Európa. A portál szerint a döntést különböző visszaélések indokolják, úgy mint jogellenes tartózkodás és megalapozatlan menekültügyi kérelmek.
A kérdéses dokumentumot szeptember 27-én készítették, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének nyugat-balkáni körútja idején. E szerint a három nyugat-európai ország egyre nehezebben viseli a vízummentességel való állítólagos visszaéléseket. A dokumentum kitér arra, hogy az elmúlt hónapokban megugrott az engedély nélküli tartózkodási jogsértések száma albán, moldovai, ukrán és szerb állampolgárok részéről, a grúz menedékkérelmek száma pedig több mint 50 százalékkal nőtt koronavírus-járvány előtti év azonos időszakához képest.
A franciák, az olaszok és a németek mellett Belgium és Csehország is kifogást emelt a sok visszaélés miatt, nyíltan azonban egyelőre csak Hollandia panaszkodott, ők egyszer már kérték, hogy függesszék fel Albánia vízummentességét, ám a kérést az Európai Bizottság elutasította.
A lap említi, hogy a vízumfelfüggesztési mechanizmus értelmében az illegális tartózkodás vagy az alacsony jóváhagyási arányú menedékkérelmek több mint 50 százalékos növekedése a vízum újbóli bevezetéséhez vezethet majd. Az EU október 6-án tart csúcstalálkozót a nyugat-balkáni országok vezetőivel.
The post Több kelet-európai ország vízummentességének felfüggesztését kérik nyugati államok first appeared on 24.hu.
Bekapcsolt mikrofonnal undorítózott le egy újságírót a közgyűlési elnök
Szeptember 16-án egy 500 méteres, 800 méterből felépítendő kerékpárútról tartottak lakossági fórumot Gödön, amin a Samsung-gyár terjeszkedése is felmerült. Az Átlátszó újságírója, Bodnár Zsuzsa (aki a Göd-Ért Egyesület elnöke is) szintén jelen volt. A négyórás fórum után a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját, így gyalázta a mellette ülőnek Bodnárt (4.18-tól), akit
undorító, igazi tenyérbemászó embernek nevezett.
Bodnárt sokadszorra támadják, korábban szórólapokat is terjesztettek róla, amiben hazugsággal vádolták, álcivil provokátornak mondták. Egy helyi fideszes képviselő az uszítás befejezésére szólította fel, mert megírta, hogy a város előző fideszes vezetése kérte a kormánytól az iparterület létrehozását.
(Kiemelt képünkön Szabó István, Pest Megye Közgyűlés elnöke beszédet mond a kemencei egészségház átadóünnepségén 2019. szeptember 24-én.)
The post Bekapcsolt mikrofonnal undorítózott le egy újságírót a közgyűlési elnök first appeared on 24.hu.
Az otthonteremtési támogatások miatt állhatott gyorsan talpra az ingatlanpiac
Az ingatlanközvetítő cég várakozása szerint az idén az országos lakóingatlan-forgalom elérheti a 160 ezret, a tavalyi – a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján becsült – 135 ezer után. A közlemény szerint tavaly év elején konszolidáció jellemezte a piacot, ami a hirtelen berobbant járvány, valamint az év végén bejelentett és idén januártól elérhető kormányzati támogatások miatti kivárás hatására forgalomban egyértelmű csökkenésbe, árszínvonalban pedig stagnálásba, néhol enyhe csökkenésbe váltott. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a makrogazdasági folyamatok a pandémia ellenére is stabilak maradtak és az ingatlanpiac mélyrepülésének kibontakozását a kormányzati otthonteremtési támogatások is megakadályozták azáltal, hogy új keresletet generáltak. Elsősorban ennek köszönhetően a forgalom növekedése mellett tavasztól már áremelkedés is megfigyelhető volt szerintük a piacon.
Kiemelték, hogy a járvány hatására nem egy, a 2008-ashoz hasonló világméretű gazdasági válság tört ki, hanem elsősorban a vásárlói szokások és preferenciák változása miatti enyhe visszaesés jellemezte az ingatlanpiacot. A közlemény idézte vezető elemzőjüket, Valkó Dávidot, aki úgy véli, amíg elérhetőek az állami támogatások, addig szárnyalni fog a piac, és az sem valószínű, hogy a támogatások kifutása után, illetve a hiteltörlesztési moratórium megszűntével mélyrepülés kezdődne. A jövő piaci tendenciáit latolgatva pedig valószínűsítette, hogy az emelkedő infláció miatt az ingatlanbefektetések újabb lendületet kaphatnak.
A cég ingatlanhitelezésért felelős vezetője, Kormos Zoltán arról számolt be, hogy az ingatlanpiachoz hasonlóan szárnyal a hitelpiac is, a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a lakáshitelezés júniusban elérte a 136,35 milliárd forintot. Hozzátette, a lakáshitelezés fellendülésében piaci szinten és az OTP Banknál is jelentős szerepe volt az állami támogatásoknak.
The post Az otthonteremtési támogatások miatt állhatott gyorsan talpra az ingatlanpiac first appeared on 24.hu.
Díjakat kaphatnak majd a kommentelők a facebookos csoportokban
Új eszközzel pörgetné fel a csoportokon belüli interakciókat a Facebook, egyes felhasználók már láthatják az úgynevezett „Közösségi elismerések” funkciót. Ezek valójában olyan „virtuális kitüntetések”, amiket adott csoport adminisztrátorai ítélhetnek oda egyes tagoknak, ha valamilyen kiemelkedő, vagy értékes hozzászólással járultak hozzá egy beszélgetéshez.
A jutalmazással vélhetően azt szeretnék szorgalmazni a fejlesztők, hogy a tagok még többet kommenteljenek, de úgy, hogy a mondandójuk minőségére, hasznosságára is figyelnek. Az admin többféle matricát ítélhet oda adott tagnak attól függően, hogy a kommentet relevánsnak, viccesnek, informatívnak, felemelőnek találta.
Az újítást egyelőre csak a tesztelők egy része használhatja, még nem tudni, hogy a közösség óriás mikor élesíti szélesebb körben.
24.huNew! Facebook is testing Community Awards for Groups
Admins can give awards to members for outstanding comments https://t.co/g7zxttR8Si
— Matt Navarra (@MattNavarra) September 21, 2021
Dömös Zsuzsanna további cikkei Nem követemSzerzőim- Blokkolással fenyegetik az oroszok a Youtube-ot
- Változtatott csomagjain a Vodafone
- Új grafikákkal bővül a Gmail
The post Díjakat kaphatnak majd a kommentelők a facebookos csoportokban first appeared on 24.hu.
Nem ismerte be a budapesti halottkezelő, hogy saját zsebre dolgozott volna
Nem ismerte be a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során az a halottkezelő, akit vesztegetés elfogadása miatt hallgattak ki gyanúsítottként
– közölte megkeresésünkre Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, amikor arról érdeklődtünk, hogy elismerte a felelősségét a gyanúsítás szerint saját zsebre dolgozó férfi
A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik budapesti kórházban dolgozó férfi – beosztását kihasználva – egy temetkezési vállalkozónak a hivatalos díjnál alacsonyabb összegeket számlázott ki az elhunytakkal kapcsolatos szolgáltatásokért.
A 30 éves férfit a BRFK nyomozói szeptember 20-án állították elő, és vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg. A halottkezelő lakásán mintegy kétmillió forintot foglaltak le.
The post Nem ismerte be a budapesti halottkezelő, hogy saját zsebre dolgozott volna first appeared on 24.hu.
Péntektől ismét jelentősen drágul az üzemanyag, ennyit még nem fizetett egy literért eddig
Tovább robognak felfelé a hazai üzemanyagárak – írta a Holtankoljak.hu. Pénteken, október első napján ismét jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is, miután a MOL bruttó 6 forinttal emeli a benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajét pedig bruttó 8 forinttal. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak:
- 95-ös benzin: 465 forint/liter
- Gázolaj: 478 forint/liter
Szeptember 29-én srdán is drágultak az üzemanyagok, a benzin 4, a gázolaj 9 forinttal literenként.
A következő emeléssel a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is új történelmi csúcsra kerül pénteken. A benzin literenkénti átlagára még szeptember 17-én érte el először a 459 forintos rekordszintet, illetve ma is ezen a szinten áll. A gázolaj pedig éppen ma döntött új csúcsot 470 forinttal, de péntektől tovább drágul a benzinnel egyetemben – kommentált a Portfolio.hu.
A szakportál azt is hozzátette, az üzemanyagok drágulása mögött elsősorban az olajár emelkedése áll. A Brent típus hordónként már 78,6 dolláron áll, de tegnap 80 dollár fölé is benézett, amelyre közel 3 éve nem volt példa.
The post Péntektől ismét jelentősen drágul az üzemanyag, ennyit még nem fizetett egy literért eddig first appeared on 24.hu.
A 338 milliárdos körvasutat nem lehet máshoz hasonlítani
Amikor Gulyás Gergelyt arról kérdezték, miért ennyire drága a Déli Körvasút kivitelezése, a miniszter azt mondta, hogy nem lehet máshoz hasonlítani, nagyon nehéz terepen kell építkezni, például sok utcát és kereszteződést kell átépíteni Budapesten. A kivitelező a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. lesz.
Kapcsolódó Mészárosék 337 milliárdért dolgoznak Budapest utóbbi száz évének legjelentősebb vasúti munkáján A miniszterelnök barátjának cége nyerte el a Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési munkáját.The post A 338 milliárdos körvasutat nem lehet máshoz hasonlítani first appeared on 24.hu.
Kim Kardashian már az új realityjét forgatja
Kim Kardashian két testvérével, Kourtney és Khloé Kardashiannal közösen forgatja legújabb realityjét, melyet a Hulu streaming szolgáltatón lehet majd látni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a műsor koncepciója és minősége megegyezik a korábbi, az amerikai E! csatornán sugárzott Keeping Up With The Kardashians sorozattal, ami húsz évadot élt meg.
Kapcsolódó Kim Kardashian óceánba esett fülbevalója miatt tudjuk, hogy emberek halnak meg Véget ér a Kardashianokról szóló reality, aminek pokolian sok, popkulturális szempontból fontos dolgot köszönhetünk.Korábban amiatt írtunk Kim Kardashianról, mert gyakorlatilag láthatatlanul jelent meg a Met-gálán, tetőtől talpig feketébe öltözve, akárcsak egy dementor.
Kapcsolódó Megszületett a Met-gála legviccesebb fotója Kim Kardashian dementorszettje miatt Mintha még Kendall Jenner sem akarta volna felismerni.The post Kim Kardashian már az új realityjét forgatja first appeared on 24.hu.
A rossz munkakörülmények is közrejátszhattak a brit sofőrhiányban
A Nagy-Britanniát megbénító sofőrhiány korántsem érkezett váratlanul, azt már a brit parlament alsóháza közlekedési bizottságának 2016-os, a Brexit-szavazást csupán pár hónappal követő jelentése is megjósolta – írta a vg.hu. Mint írtuk, a sofőrhiány komoly ellátási gondokat okozott Nagy-Britanniában.
Kapcsolódó Már a verseny se szent Angliában, olyan súlyos az ellátási helyzet a boltokban és a benzinkutaknál A Brexit miatt sok sofőr hagyta el a szigetországot. Most pánikvásárlás és pániktankolás az úr.A vg.hu cikke szerint a kamionsofőrök rendkívül kiszámíthatatlan foglalkoztatása, az otthontól távol töltött idő, az út menti létesítmények csökkenő minősége és a munkáltatók által használt elektronikus megfigyelési eszközök használata nem csupán a szektorba újonnan belépők számát korlátozta, hanem jelentősen növelte a pályaelhagyók számát is.
A kormányzati intézkedések és az iparág lépései is azonban szinte teljes mértékben a toborzásra korlátozódtak, a munkaerő megtartása érdekében nem történtek lépések. A pályaválasztás során hátrányosan érintette a szektort a szakma egyre csökkenő presztízse is. A sofőrök átlagéletkora is folyamatosan emelkedett a jelentés elkészítése előtti 15 év során, annak készítésekor 48 év volt, a 25 év alattiak a szektorban dolgozók mindössze 1 százalékát tették ki.
A sofőrhiány tehát nem hirtelen alakult ki, és annak oka a dolgozói elégedettség teljes mértékű figyelmen kívül hagyása, mely egyre gyakoribbá tette a pálya elhagyását, miközben a szakma egyre kevésbé vált vonzóvá a fiatalok körében.
The post A rossz munkakörülmények is közrejátszhattak a brit sofőrhiányban first appeared on 24.hu.
Másfél mázsányi diót szedett ki a kocsijából, amit egy mókus kinézett télire
Egy észak-dakotai férfinak hatalmas takarítási munkálatokat kellett elvégeznie az autóján egy apró és szőrös bajkeverő miatt. Az államban fogható Local 12 WKRC-TV csatorna számolt be a honlapján arról, hogy a szóban forgó férfi, Bill Fischer balszerencséjére egy mókus éppen az ő Chevrolet Avalanchét nézte ki téli odúnak, és telepakolta a férfi házának kertjében álló fáról szerzett dióval.
This story, and more photos, are nuts — literally.
Squirrel stores thousands of nuts inside man’s parked truck over just a few days: https://t.co/uT53v75R5j pic.twitter.com/GJjWHz78KA
— Local 12/WKRC-TV (@Local12) September 28, 2021
Amikor a háza mellett állva, kamera előtt megkérdezték a tévések, hova gyűjtötte citromnyi méretű diókat az állat, Fischer így reagált:
Sok helyen: a hűtőventilátorban – egészen idáig, az a sarok tele volt dióval. Azt tervezte, hogy ott fog télen táborozni
A balszerencsés férfi eddig majdnem 160 kilogramm diót szedett ki összesen a kocsija legkülönbözőbb részeiből, például a motortérből.
„Le kellett szednem a sárvédőket, és ki kellett tisztítanom az összes diót, és azt hittem, hogy mindet kiszedtem, majd levittem az útra, befordultam a sarkon, és találtam egyet a szélvédőn belül, ahol az ablaktörlők vannak” – folytatta Fischer, akinek a kutyája, Ashur is magán kívül van a mókustól, ami állítólag rendszeresen hergeli és gúnyolódik rajta.
„Egyetlen vörös mókus csinálja ezt” – panaszkodott a férfi joggal, hiszen állítása szerint nem is sikerült az összes diót kiszednie az autójából, voltak helyek ugyanis, amikhez nem tudott hozzáférni.
Szóval Billy Fischer ismerősei még egy ideig joggal mondhatják neki, ha valahol megjelenik autóval, hogy „erre csörög a dió”.
Azonban a viccet félretéve abba még belegondolni is ijesztő, hogy mindez csak néhány nap termése, ráadásul egyetlen mókus munkájának a gyümölcse.
The post Másfél mázsányi diót szedett ki a kocsijából, amit egy mókus kinézett télire first appeared on 24.hu.
Oltottan vagy friss negatív teszttel lehet csak kézilabdázni Magyarországon
„A Magyar Kézilabda Szövetség és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt U16-os, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnoki- és kupa versenyre, valamint a Szakmai és Versenybizottság által elfogadott ezen korosztályok számára kiírt és elfogadott tornákra – beleértve az edzőmérkőzéseket is – vonatkozó módosítások:
- a bajnoki- és kupamérkőzéseken a jegyzőkönyvbe beírt résztvevők és egyéb közreműködők (játékosok, hivatalos személyek, játékvezetők, versenybírók, ellenőrök, jegyzőkönyv-vezetők, órakezelők, pályatörlők) kizárólag 72 órán belüli negatív PCR-teszteredmény bemutatása esetén írhatók be a jegyzőkönyvbe és tartózkodhatnak a mérkőzés helyszínén, a csarnokban
- PCR-teszteredmény bemutatása alól mentesít a koronavírus elleni védettség igazolásának (védettségi igazolvány, applikáció, oltásról szóló hivatalos dokumentum) bemutatása
- valamennyi bajnoki- és kupaverseny mérkőzéseire, a versenyben részt vevők korosztályára való tekintet nélkül a nézők a sportrendezvények kapcsán hatályos jogszabályok alapján léphetnek be, azaz a védettség igazolásával (védettségi igazolvány vagy applikáció).
- a mérkőzésekre a média képviselői a koronavírus elleni védettség igazolásának bemutatása vagy 24 órán belüli negatív PCR-teszteredmény esetén léphetnek be és végezhetik munkájukat, melynek ellenőrzése a sportesemény szervezőjének a kötelezettsége.
- az U16-os, a serdülő és az ifjúsági korosztályokból történő visszalépések, ki nem állások, vagy töredékes létszámú kiállások kapcsán az MKSZ a kiírásban meghatározott büntetést indokolt esetben korlátlanul enyhítheti, illetve mellőzheti”
– olvasható.
A közlemény hozzátette, hogy a szövetség kiemelten fontosnak tartja a mérkőzések biztonságos, az általános egészségvédelmet szem előtt tartó szabályokkal való megrendezését, és jelezte, a szabályozást szükség esetén később megváltoztathatja.
A szövetség emellett azt javasolja, hogy a védettséggel rendelkező sportolókat is teszteljék havi egy alkalommal, illetve azt ajánlja, hogy a sportszervezetek a be nem oltott sportolók esetleges oltásáról folytassanak konzultációt a sportolókkal és családjaikkal.
Internetes fórumokon felerősödtek az oltásellenes kirohanások, egyrészt amiatt, hogy az MKSZ miért akarja ráerőltetni mindenkire a vakcinát, másrészt a teszteket a játékosoknak maguknak kell kifizetniük vagy kapnak ehhez szövetségi támogatást.
Kérdéseinkkel megkerestük az MKSZ-t, amennyiben választ kapunk, frissítjük cikkünket.
The post Oltottan vagy friss negatív teszttel lehet csak kézilabdázni Magyarországon first appeared on 24.hu.
PSZ: Annyi a fertőzött, hogy több helyen visszatért a távoktatás
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az InfoRádiónak azt mondta, több iskolában olyan sok a koronavírus-fertőzött, hogy kénytelenek voltak átállni újra a digitális oktatásra. Ez jelzés arra, hogy az oltás szükséges, de nem elégséges feltétel. Totyik Tamás közölte: ismereteik szerint 3-4 iskola teljesen bezárt és 10-15 körül van azok száma, ahol egyes osztályoknak, csoportoknak rendeltek el tantermen kívüli oktatást.
A PSZ azt szeretné, ha Ausztriához hasonlóan minden osztályt hetente legalább egyszer tesztelnének, ahol egy fertőzött diákot is találnak, azonnal lezárják az osztályt, a fertőzöttek bizonyos szintjénél pedig a teljes intézményt. Ezt teszik Ausztráliában, Új-Zélandon, ahol a karantént és a kontaktkutatást is komolyan veszik.
A szakszervezeti alelnök attól tart, nagyon nagy ára lesz,
hogy nem kellő időben, nem kellő határozottsággal lép fel a kormány, és ez komolyabb folyamatot is indíthat el, nagyobb fertőzési szintet fognak elérni az oktatási intézmények, ha a karanténintézkedéseket nem fogják megtenni.
A pedagógusok átoltottsága 80-85 százalék körül stagnál, de a 12-18 éves korosztályban csak a tanulók harmadát oltották be – tette hozzá.
Koronavírus - Még több hír a témában PSZ: Annyi a fertőzött, hogy több helyen visszatért a távoktatás Rekordot döntött a napi halálozások száma Oroszországban Sosem volt még ennyi napi új fertőzött SzerbiábanTotyik Tamás azt mondta, tapasztalataik szerint a szülőket a kormány nem tudta meggyőzni az oltás biztonságosságáról. A rádió reagálást kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Klebelsberg Központtól is, de még nem kapott választ.
The post PSZ: Annyi a fertőzött, hogy több helyen visszatért a távoktatás first appeared on 24.hu.
Szögesdrótkerítést épít Litvánia a fehérorosz határon
Litvániában megkezdődött a szögesdrótkerítés építése a fehérorosz határon az illegális migráció visszaszorítására, jelentette be szerdán az építkezés felügyeletével megbízott kormányközi bizottság.
A kerítést a pályázaton nyertes Epso-G állami vállalat építi, írja az MTI. Már több szakaszon megtörtént a kerítésvonal kijelölése, megérkeztek a helyszínre a munkagépek.
A dróthálós kerítés négy méter magas lesz, tetejére és három méteres magasságig szögesdrótot rögzítenek.
A költségvetési forrásokból finanszírozott munkálatok költségei előreláthatólag 152 millió euróra rúgnak. Litvánia azt remélte, hogy kap ehhez pénzügyi támogatást az Európai Uniótól, de Brüsszel egyértelművé tette, hogy akadályok és határkerítések építéséhez nem járul hozzá.
Litvániának 1070 kilométeres schengeni határa van, ebből mintegy 680 kilométeres a fehéroroszországi határszakasz. Az év eleje óta több mint 4100 illegális bevándorló érkezett ezen a határszakaszon ázsiai és afrikai országokból, ötvenszer több, mint tavaly egész évben. A litván belügyminisztérium közölte szerdán, hogy az elmúlt napon a határőrség 63 illegális migránst toloncolt vissza a határ túloldalára.
A határ védelmére katonákat és rendőröket is kivezényeltek.
Lettország is bejelentette szeptember elején, hogy szögesdrótkerítést épít a fehérorosz határon, illetve augusztus végén Lengyelország is közölte, hogy két és fél méter magas kerítést épít, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát. Andrzej Duda lengyel elnök szeptember 2-án harmincnapos rendkívüli állapotot vezetett be a határ térségében. A lengyel-fehérorosz határt jelenleg nyolcvan kilométeres szakaszon, teljes hosszában 180 kilométer hosszúra tervezett, két és fél méter magas kerítés is védi.
A szóban forgó, illetve más uniós tagországok is azzal vádolják Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rezsimje szállít szándékosan migránsokat az uniós határokhoz, megtorlásul a fehérorosz rendszer elleni nyugati büntetőintézkedések miatt.
Minszk a minap vízummentes rend bevezetéséről döntött több közel-keleti és afrikai országgal, és nemzetközivé alakítja át a lengyel és a litván határhoz közeli hrodnai repülőterét. Lukasenka a szomszédos országokat teszi felelősség a migránsválságért.
The post Szögesdrótkerítést épít Litvánia a fehérorosz határon first appeared on 24.hu.
Lesz pedagógus-béremelés
a mértéke azonban még kétséges – mondta Gulyás Gergely. Megjegyezte, hogy kormányzati döntés még nincs erről, de a fideszes képviselők is szorgalmazzák a dolgot, ezért inkább csak a mértéke lehet kétséges.
The post Lesz pedagógus-béremelés first appeared on 24.hu.
Heti száz csirkefalaton él a brit tinédzser
David, a Darlingtonban élő 18 éves fiatal régóta retteg bizonyos ételektől. Leginkább az egyes élelmiszerek állaga borítja ki: a pépes, puha ételektől – mint például a krumplipüré – szó szerint rosszul lesz. Zöldséget gyerekkora óta nem fogyasztott.
A tinédzser a brit W tévécsatorna ételfóbiásokat bemutató műsora, az Extreme Food Phobics legújabb adásában meséli el a történetét.
David „diétája” a fentebb részletezett okok miatt nagyon kevés ételre korlátozódik:
saját bevallása szerint leginkább csirkefalatot fogyaszt, heti szinten nagyjából 100 nuggetset gyűr le.
A műsorvezető, Dr. Ranj Singh (ő látható a lenti képen) óva intette a fura étrendtől: a táplálkozási szakértő azt mondja, a fiúnak a rengeteg telített zsír bevitele nem csak a kóros elhízástól kell tartania, de az azzal összefüggő egészségügyi panaszokat, szív – és érrendszeri betegségeket sem fogja tudni elkerülni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Munkagép vágott át egy gázvezetéket Diósgyőrben
Munkagép vágott el egy gázvezetéket Diósgyőrben, a János utcában szerda délelőtt, emiatt szünetel a gázszolgáltatás a környéken – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A történtek miatt húsz családi ház 15 lakójának kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A gázszolgáltató szakemberei megkezdték a szivárgás megszüntetését. A város hivatásos tűzoltói biztosítják a helyszínt, folyamatosan mérik a gáz koncentrációját. A munkálatok idejére ötven méteres körzetben kiürítették a házakat.
The post Munkagép vágott át egy gázvezetéket Diósgyőrben first appeared on 24.hu.
Cserhalmi: Nemcsak Kádár Jánost nevelgetjük, hanem Horthy Miklóst is
Nem teljesen érti, miért őt, és miért nem az egyetemet kérdezi mindenki az „elkallódott” SZFE-s aranydiplomája kapcsán, nyilatkozta Cserhalmi György a Klubrádiónak. Szerinte egyébként is lenne elég baja az országnak a nélkül is, hogy felhajtást csinálnak ebből az ügyből, mely annak kapcsán robbant ki, hogy a napokban kiderült, hogy Cserhalmi György nem kapott meghívót arra az ünnepélyes átadóra, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötven évvel ezelőtt, 1971-ben végzett hallgatói átvehették aranydiplomájukat, így nem is kapta meg azt. Később hozzátette: ha kapott volna meghívót, akkor se vette volna át.
Azzal együtt, hogy Cserhalmi nem érti a felhajtást, ahogy az utóbbi időben nem először, mostani nyilatkozatában is tett néhány kemény megállapítást.
Nemcsak Kádár Jánost nevelgetjük, hanem Horthy Miklóst is. Fura szülők vagyunk mi, mert a ’30-as évek meg a ’60-as évek házasságából született két fiúgyerekről van szó, ilyen pofát nyertek, ikrek, és nagyon itt vannak, és nagyon követelőzőek. (…) Úgy látszik, hogy ez a sorsunk, hogy, mint egy penitenciát, mindig megszavazzuk magunknak azokat, akik nem biztos, hogy jót akarnak nekünk
– mondta. A beszélgetésben szó esett a vallásról is, amivel kapcsolatban kiemelte, hogy többre tartja az ateistákat, akiknek van tartása, mint azokat a hívőket, akik azért hirdetik vallásosságukat, hogy valamilyen hasznot húzzanak a dologból.
The post Cserhalmi: Nemcsak Kádár Jánost nevelgetjük, hanem Horthy Miklóst is first appeared on 24.hu.
Jelentősen megdrágulhat a kávé a közeljövőben
Arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban érezhetően megdrágul a kávé – írta a Napi.hu. Az ok, hogy a készlethiány állandósult, a logisztikai problémák egyre erősebbek az olyan országokban, mint Brazília és Vietnam, ahol a járvány berobbant. Mindez pedig a piaci logika alapján beszivárog a késztermékek árába is, a cikk szerint a közelmúlt eseményei alapján ez kivédhetetlen.
A tartós aszály, majd a két júliusi fagy kiütötte a brazil kávétermesztést, ami a népszerű arabica bab nagykereskedelmi árát azonnal több mint 2 dollárra emelte kilónként. A fagy jelentősen befolyásolja a 2022-23-as termést – mondta az AP-nek Carlos Mera, a Rabobank kávépiacokért felelős elemzője. A szakértő szerint ezt csak tetézi, hogy a Covid 19 miatt az ellátási láncban is fennakadások vannak az országban, míg a szállítókonténerek hiánya globálisan emeli a logisztikai költségeket. Azóta pedig a legtöbb kávétermő piacon a munkaerőhiány és más termelési zavarok is megjelentek. Ha ehhez hozzávesszük a gyakorlatilag mindenre kiható infláció hatásokat, akkor a kávéfogyasztók számára még keserűbb lesz egy csésze.
Noha nehéz meghatározni a brazíliai terméskiesés nagyságát, Carlos Mera szerint a becslések alapján 2 és 6 millió zsák közé teszi a kávétermelés visszaesését. Mivel az ország a világ legnagyobb arabica-termelője, a világszerte értékesített kávé nagy része, 12 százaléka eshet ki a piacról. A kisebb kínálat szinte mindig magasabb árakat jelent.
Mera szerint azok az emberek, akik az élelmiszerboltban vásárolnak kávébabot, valószínűleg érezhetőbb áremelkedést fognak tapasztalni, mivel a polcon lévő zacskó árának körülbelül a fele kizárólag magából a kávébabból származik. Hozzátette, hogy a nagy kávézókban azonban a kávébab ára csak körülbelül 5 százalékát teszi ki egy csésze kávé árának, így a kávézóláncoknak „nem biztos, hogy azonnal át kell vinniük az emeléseket”.
The post Jelentősen megdrágulhat a kávé a közeljövőben first appeared on 24.hu.