FN - Címoldal
Többfelé 25 foknál is melegebb lesz a hétvégén
Erős, néhol viharos széllel érkezik a melegebb levegő az ország fölé. Szombaton már mérséklődik a légmozgás, és napos, száraz idő várható, többfelé 25 Celsius-fok feletti csúcsértékekkel – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken eleinte felhősebb lesz az ég, de később csökken a felhőzet és sok lesz a napsütés. Ezzel együtt viszont sok helyen erős, többfelé akár viharos erősségű széllökésekre kell készülni. A leghidegebb órákban 7-14 fok lesz. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délnyugaton a melegebb – írták, megjegyezve: a többfelé erős északnyugati szél sokat ront majd a hőérzeten.
Szombaton és vasárnap reggelre is pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben viszont sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Szombaton és vasárnap már legfeljebb csak élénk széllökések lehetnek.
A hőmérséklet szombat hajnalban 2 és 13 fok között alakul, az ország északkeleti felén várhatók az alacsonyabb, délnyugaton az enyhébb értékek. Délutánra 21-27 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap a hajnali 7-13 fokról délutánra 23-28 fokig emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.
The post Többfelé 25 foknál is melegebb lesz a hétvégén first appeared on 24.hu.
A Sean Connery-féle James Bond gyakorlatilag erőszaktevő volt
A hamarosan érkező huszonötödik James Bond-film nem csak a többszöri halasztás miatt lesz fontos, hanem azért is, mert alaposan újragondolja azt, ahogy a 007-es ügynök a nőkkel bánik, ezt ígéri a rendező Cary Fukunaga, aki a Hollywood Reporternek adott interjújában kemény szavakkal illette a korai Bond-filmeket. Szerinte ugyanis a Sean Connery-féle filmekben James Bond gyakorlatilag erőszaktevő volt.
A Tűzgolyó vagy a Goldfinger az, amelyikben Sean Connery gyakorlatilag megerőszakol egy nőt? A nő azt mondja, „nem, nem nem”, mire a férfi: „igen, igen, igen”. Ez ma nem menne át
– fogalmaz Fukunaga az interjúban. A Guardian cikke pontosan felidézi a kérdéses jelenetet, mely a ’65-ös Tűzgolyóban látható. Ebben Bond először is megcsókol egy nőt, aki visszautasította a közeledését, majd egy későbbi jelenetben gyakorlatilag megzsarolja azzal, hogy hajlandó elhallgatni bizonyos információkat, amelyek a nő karrierjét veszélyeztethetik, ha a nő lefekszik vele.
– Azt hiszem, a hallgatásomnak ára van.
– Csak nem arra céloz, hogy… ó, ne!
– Ó, de!
– hangzik el Bond és a nő között, majd a 007-es betessékeli a szaunába a nőt és levetkőzteti.
Cary Fukunaga ezzel szemben fontosnak tartja, hogy a Nincs idő meghalni címen érkező 007-es filmben az összes Bond-film közül a leginkább pariban legyen a női és férfi karakterek ereje. Az új Bond-nőkép kialakításához a Fleabaget jegyző Phoebe Waller-Bridge-et kérték fel a film egyik forgatókönyvírójának, aki már számtalanszor bizonyította hozzáértését a valódi, életszerű, erős nők vászonra vitelében.
A Bond-lányok alakja tehát komoly változás előtt áll, a sokat emlegetett női 007-ből ugyanakkor aligha lesz valami, abban ugyanis a Nincs idő meghalni producere, Barbara Broccoli és a film főszerepét játszó Daniel Craig is egyetért, hogy nem a férfi karaktereket kell nővé változtatni, hanem inkább több női karaktert kell beleírni ezekbe a filmekbe, mégpedig úgy, hogy a sztori is passzoljon ezekhez a nőkhöz. A huszonötödik Bond-filmet Magyarországon szeptember 30-tól vetítik majd a mozik. Ez Daniel Craig utolsó Bond-filmje, de hogy ki veheti át a szerepét, azt egyelőre nem jelentették be.
The post A Sean Connery-féle James Bond gyakorlatilag erőszaktevő volt first appeared on 24.hu.
Felfüggesztettet kapott a kerítésnél maszturbáló albertirsai szatír
Szeméremsértés miatt állították bíróság elé azt az albertirsai férfit, aki az ingatlanja kerítésénél élte ki a beteges hajlamait augusztusban.
A férfi három szomszédban játszó kiskorú lányt is megpróbált közelebb csalni a kerítéshez, miközben a nemi szervét simogatta, majd önkielégítést is végzett.
Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfit hat hónap fogházra ítélték, de a büntetés végrehajtását egy évre felfüggesztették. A perverz férfit emellett minden olyan foglakozástól, és tevékenységtől is eltiltották, ahol 18 év alatti gyerekekkel kapcsolatba kerülhetne.
The post Felfüggesztettet kapott a kerítésnél maszturbáló albertirsai szatír first appeared on 24.hu.
OEVB: Minden adat biztonságban van az előválasztáson
Mindenkit megnyugtatunk: a feltárt tények alapján kijelenthető, hogy nem történt adatvédelmi incidens az előválasztáson, senki személyes adatai nem kerültek illetéktelen kezekbe,
írta csütörtöki közleményében az ellenzéki előválasztást szervező Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) és az aHang. Emlékeztettek, hogy az elmúlt napokban több vélelem és sejtetés jelent meg a nyilvánosságban az ellenzéki előválasztást ért szombati támadási kísérlet esetleges további vonatkozásairól.
A közlemény szerint azonban a lezajlott események valójában nem érinthettek tárolt adatot, szervereinkre nem történt behatolás, pusztán a kiszolgáló eszközök elérésének ellehetetlenítésére törekedtek.
Hozzátették: aHang és az előválasztást szervező pártok közössége a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli a személyes adatokat a teljes előválasztási folyamat során, minden kötelezettséget betartva, és amennyiben a jövőben bármilyen adatvédelmi incidens történne, a vonatkozó szabályoknak megfelelően értesítik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.
Az ellenzéki előválasztás szombaton indult, de aztán a számítógépes rendszer felmondta a szolgálatot, és előbb két órára, majd hétfőig felfüggesztették a szavazást. A Momentum egyik politikusa szerint az ügy kivizsgálása után arra jutottak, hogy külső támadás okozta a technikai problémákat, a támadás pedig Kínából indult.
Kapcsolódó Előválasztás: feljelentést tesznek hackertámadás miatt Az ellenzék arra jutott, hogy Kínából indult a támadás.The post OEVB: Minden adat biztonságban van az előválasztáson first appeared on 24.hu.
Amikor egy eladó azt mondja a transznemű gyerekemnek, hogy a kurva anyád, összeszorul az öklöm, de aztán elengedem, úgysem változik semmi
A 16 éves transznemű középiskolás, Hegedűs Emmett megható beszédett mondott a Budapest Pride zárórendezvényén. A Deutsche Welle stábja elkísérte az első vidéki melegfelvonulásra, beszélgetett a szüleivel, sőt Kovács Zoltán államtitkárral is a homofóbbá tett pedofiltörvényről.
The post Amikor egy eladó azt mondja a transznemű gyerekemnek, hogy a kurva anyád, összeszorul az öklöm, de aztán elengedem, úgysem változik semmi first appeared on 24.hu.
Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég
Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég szeptember 16-án, miután tavasszal és nyáron folyamatosan zsugorodott. A műholdas mérések 1978-as kezdete óta ez a 12. legkisebb kiterjedése az északi félteke nyári jégtakarójának – olvasható a NASA honlapján az MTI szerint.
Az amerikai nemzeti hó- és jégkutató központ (National Snow and Ice Data Center) információi szerint idén az északi-sarkvidéki tengerjég minimális kiterjedése 4,72 millió négyzetkilométerre csökkent.
A tengerjég kiterjedése annak a területnek az összmérete, ahol a jég koncentrációja legalább 15 százalékos.
Az átlagos szeptemberi minimális jégkiterjedés jelentősen csökkent a mérések kezdete óta. A legutóbbi 15 évben (2007-től 2021-ig) – az adatok 43 évnyi rögzítése óta – a 15 legkisebb jégminimumot mérték.
A jég zsugorodását szemléltető videó megtekinthető a NASA honlapján, a Goddard Space Flight Center készítette a Japán Űrügynökség (JAXA) adatai alapján.
Nagy Nikoletta további cikkei Nem követemSzerzőim- Felfedezték az elhízásért felelős géneket
- Dollármilliókkal támogatta az USA a vuhani víruslabor koronavírus-kísérleteit
- Elváltozásokat okozhat a nők agyában a szexuális erőszak
The post Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég first appeared on 24.hu.
Börtönbe kerülhet a thaiföldi OnlyFans-sztár
Egy 19 éves thaiföldi nő, aki az OnlyFans nevű platformra gyárt erotikus tartalmakat, börtönbüntetésre számíthat, miután a hatóságok letartóztatták őt és barátját is – számolt be a Vice.
Az ügyet azóta az internetezők is felkapták, a Twitter népét pedig annyira feldühítette a dolog, hogy a vádak ejtését kérik az ország hatóságaitól.
A platformon Kai Nao – azaz magyarul záptojás – néven ismert nőt és barátját, Korakot azzal vádolják, hogy törvényt sértettek az „obszcén” tartalmak készítésével és online terjesztésével – közölte a thaiföldi Kiberbűnözés Elleni Nyomozóiroda kedden egy Facebook-bejegyzésben.
Ha elítélik őket, akár három év börtönbüntetésre és több mint félmillió forintnyi pénzbírságra számíthatnak.
A párt kedden öt órán keresztül hallgatták ki, de a thaiföldi közvélemény heves kritikája után a rendőrség – fejenként nagyjából 912 ezer forintnak megfelelő – óvadék ellenében szabadon engedte mindkettejüket – jelentette a helyi média.
Az ügy Thaiföldön hatalmas szenzáció lett, a #NongKaiNao hashtag a héten uralta a thai Twittert, mivel sokan frusztrációjukat fejezték ki a házaspárral szembeni bánásmód és a törvények azon hiányosságai miatt. A Nong szó kishúgot jelent, és a nő viszonylag fiatal korára utal.
Ez az ország úgy dönt, hogy beleavatkozik az emberek személyes ügyeibe, ahelyett, hogy egy olyan hatékony adórendszert dolgozna ki, amelybe ezek a «szexuális alkotók» is beletartozhatnak. Akik így képesek lennének jövedelmet termelni az országnak egy olyan korszakban, amikor az állami bevételek nem elegendőek
– tweetelte Tanawat Wongchai aktivista hétfőn, miután a hatóságok figyelmeztettek, hogy le fognak csapni az „obszcén” online tartalmakra.
A thai aktivista most a büntető törvénykönyv módosítását követeli, hogy az alkotók törvényesen állíthassanak elő és terjeszthessenek felnőtteknek szóló tartalmakat anélkül, hogy büntetőjogi felelősségre vonás várna rájuk. Azt is hozzátette, hogy szerinte a fiatal pár ellen felhozott a vádakat ejteni kellene.
A thai hatóságok azután szigorítottak, hogy a leginkább pornográf tartalmak terjesztését biztosító, népszerű előfizetéses oldal üzemeltetői bejelentették: gátat szabnak az explicit szexuálisnak a platformon, majd pár nappal később visszavonták a döntést.
Mégis marad a pornó az OnlyFans-en Pár nap alatt meggondolta magát a szolgáltatás.A thaiföldi rendőrség és az OnlyFans nem reagált a Vice megkeresésére. Bár a letartóztatott párhoz nem volt elérhetőségük, a helyi média alapján azt írják, hogy a fiatalok bocsánatot kértek a nyilvánosságtól, de a bocsánatkéréshez hozzátették azt is: nem számítottak arra, hogy a tartalmaik büntetőeljárást vonnak maguk után.
A pár egy hétfőn közzétett interjúban is szerepelt a thaiföldi YouTuber Nachat Juntapun vendégeként, ahol Kai Nao azt mondta:
szeretné, ha az emberek „a szexualitást normális dolognak tekintenék”.
The post Börtönbe kerülhet a thaiföldi OnlyFans-sztár first appeared on 24.hu.
Néhány problémát még meg kell oldani, hogy a gyerekesek február 15-ig visszakaphassák az szja-t
Orbán Viktor hétfőn újabb részleteket árult el arról, hogy a gyereket nevelő szülők mikor és hogyan fogják megkapni jövőre az idei évi személyi jövedelemadójuk beígért visszatérítését. Napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök bejelentette:
2022. február 15-éig visszatérítjük – mert vissza tudjuk téríteni – a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. A visszafizetés felső határa a 2021-es éves átlagbér adótartalma lesz. Adó-visszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozások is. Az ekho szerint adózó szülők az általuk személyi jövedelemadóként befizetett összeget kapják majd vissza, a kedvezményes átalányadót fizető kisvállalkozók, katások pedig az általuk fizetett átalányadó egynegyedét kapják majd vissza, amennyiben gyermeket nevelnek. Összességében 1,9 millió szülő számára 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában.
A bejelentésben újdonság, hogy van már dátum: február 15-éig ígérik az adó-visszatérítést, azaz az országgyűlési választás előtt. Kiderült, hogy a kisvállalkozók is kaphatnak szja-visszatérítést. Sőt, az átalányadózók, köztük a katások is, akik családi adó- és járulékkedvezményre nem jogosultak, mivel nem fizetnek klasszikus szja-t és járulékot.
Vagyis már nem egyszerűen szja-visszatérítésről van szó, hanem adó-visszatérítésről.
Koszticsák Szilárd / MTI Orbán Viktor felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án.Bővült a kedvezményezettek köre – korábban 1,5 millióra becsülték, most már 1,9 milliót említett a kormányfő. Ugyanakkor az adó-visszatérítés teljes összegét nem srófolták fel, júniusban is 600 milliárd forintra taksálták, ahogy most is.
A miniszterelnök ezúttal nem említette meg azt a feltételt, hogy az szja-visszatérítés akkor valósulhat meg, ha az idei gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot.
Jogszabály még nem született az adó-visszatérítésről, ezért csak az eddigi közlésekre hagyatkozhatunk. Ezek alapján a megkérdezett adószakértő szerint van még jó pár részlet, amit tisztázni kell.
Február 15-éig téríti vissza a gyerekeseknek az adót a NAVAhhoz, hogy február 15-éig vissza tudják téríteni az adót, két adatra lesz szükség – még jóval február 15-e előtt.
- Az egyik a 2021-es GDP-növekedés,
- a másik az idei átlagkereset.
Az előrejelzések alapján biztosra lehet venni, hogy meglesz az 5,5 százalékos növekedés a tavalyi gyenge bázishoz képest. Elemzők 7 százalék körüli, sőt a feletti növekedést sem tartanak kizártnak. A Központi Statisztikai Hivatalnak viszont fel kell pörögnie, hogy időben rendelkezésre álljon az adat. A tavalyi évre vonatkozó első GDP-becslését idén február 16-án adták ki, ez pedig késő volna az adóvisszatérítéshez.
Ugyanígy nem állt rendelkezésre idén február 15-éig az sem, hogy mennyi volt tavaly az átlagkereset – ebben az évben február 25-én jött ki a KSH ezzel az adattal. Az átlagkereset legutóbb 436 300 forint volt, becslések szerint éves szinten bruttó 440 ezer forint lehet.
A két adat hiányában persze lehet becslésre is hivatkozni, úgy, mint a nyugdíjkorrekciónál.
Azt is tisztázni kellene, hogyan kell érteni azt, hogy a NAV visszatéríti az szja-t (átalányadózóknak az átalányadót). Eddig ugyanis az adótörvények szerint az volt a rend, hogy a NAV az adózók bevallása alapján térített vissza adót. Csakhogy az szja-bevallási határidő május 20., a katás bevallásé pedig február 25. Kérdés, hogy az adóbevallás előtt lesz-e a visszatérítés, vagy esetleg arra számítsunk, hogy előrébb hozzák az adóbevallásokat. A Pénzügyminisztériumtól ezt is megkérdeztük, várjuk a válaszukat.
Katások, átalányadósok, ekhósok, kisvállalkozásokA katások minden hónapban 50 (évi 600) ezer forint, vagy vállalás alapján havi 75 (évi 900) ezer forint, mellékállásban pedig minden hónapban 25 (évi 300) ezer forint adót fizetnek. A miniszterelnök bejelentése alapján Angyal József okleveles adószakértő szerint nem világos, hogy adómértéktől függetlenül minden katásnak visszafizetik-e az adó negyedét (ha családi pótlékot kapnak). Ha igen, és egész évben katások voltak, akkor a 2020-as évre 150, 225 vagy 75 ezer forint adó-visszatérítésre számíthatnak február 15-éig.
A katásoknak a bevallásban az árbevételükről kell számot adniuk. Azt pedig látja a NAV év végén, hogy hány hónapra volt adófizetésre kötelezett a katás – ebből a visszatérítés összege is rendelkezésére állhat az adóhatóságnál annak érdekében, hogy február 15-éig teljesíthessék az adó-visszatérítést.
Az ekhósoknál azt kellene tisztázni az adószakértő szerint, hogy csak az általánosan adózó bérrész (jellemzően a minimálbérnek megfelelő) szja-ra jár-e visszatérítés, vagy az ekho szja-tartalmára is. A jövedelemből levont 15 százaléknyi ekhóból ugyanis 9,5 százaléknyit személyijövedelemadó-előlegnek kell tekinteni. Pontosítani kellene továbbá, hogy kiket fed le a „kisvállalkozások” megnevezés.
A NAV tudhatja, kiknek járhat adó-visszatérítésAngyal József emlékeztetett, egy augusztus 6-i kormányrendelettel lehetővé vált, hogy a NAV-nak legyen adata azokról, akik érintettek lehetnek az adó-visszatérítésben. A rendelet értelmében a Magyar Államkincstárnak havonta adatot kell szolgáltatnia a NAV felé azokról, akiknek családi pótlékot folyósított. Továbbá az érintettek házastársáról, bejegyzett élettársáról és élettársáról is, ha ilyen adat rendelkezésre áll. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarának ugyanígy jelentenie kell a NAV felé a bejegyzett élettársakat, az Országos Kórházi Főigazgatóságnak pedig a várandósságot, míg az elektronikus anyakönyvi nyilvántartást működtető szervnek az anyakönyvek házassággal összefüggésben nyilvántartott adatait.
Így január 5-ére rendelkezésére is állhatnak az adatok. Egy dologról azonban – úgy tűnik – mégsem lesz feltétlenül információ: arról, hogy aktuálisan kivel élnek be nem jegyzett élettársi kapcsolatban azok, akik egyébként családi pótlékot kapnak. Pedig amennyiben az élettárs is kap családi pótlékot, akkor neki is járna adó-visszatérítés, ahogy a családi kedvezményt is igénybe veheti – hívta fel a figyelmet az adószakértő.
Ezek alapján az adóhatóság el tud készíteni egy ajánlást az adó-visszatérítésről – azt azonban az eddigi rend alapján jóvá is kellene hagyatniuk az adózóval, és utána jöhetne a kiutalás. Kérdés, ez így mind belefér-e február 15-éig, ahogy a kormányfő ígérte hétfőn.
Családi körképA KSH legutóbbi, 2016-os mikrocenzusának adatai szerint 1,716 millió gyerekes család volt Magyarországon. A gyerekes családok 55 százalékában (949 ezer család) egy gyermek volt, durván harmadukban (566 ezer család) két gyermek, 9,4 százalékában (161 ezer család) három gyerek, és 2,9 százalékában (50 ezer család) nevelkedett négy vagy annál több gyerek. A gyerekes családok 12 százalékában (206 ezer család) a szülő egyedül nevelte gyermekét vagy gyermekeit. Ez hozzávetőleg 3,2 millió szülő. Mivel 1,9 millió szülőt említett a miniszterelnök – ezek szerint a kormány arra számít, hogy a szülők mintegy 60 százaléka veheti igénybe a februári adó-visszatérítést.
Igénybe vett családi kedvezmény, plusz adó-visszatérítésAz adó-visszatérítés szülőnként az átlagkeresetig, azaz nagyjából 440 ezer forintig járhat. Csakhogy a gyerekesek más kedvezményeket is igénybe vehetnek, amivel nőhet a nettó fizetésük. Akik ifjú házasnak számítanak, azok havi 5 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetnek. Egy gyerekre pedig összesen havi 10, két gyerekre havi 40, három gyerekre havi 99, négy gyerekre havi 132 ezer forint lehet a családi kedvezmény. A házasságkötési kedvezménnyel most nem számoltunk, és megnéztük, egy szülő esetén kinek mennyi pluszt jelenthet minimálbérnél, bérminimumnál és átlagkeresetnél az adó-visszatérítés, ha eddig maximálisan kihasználta a családi kedvezményt. A mai tudás alapján a szülő akkor részesülhet az adó-visszatérítésből, ha van szja-ja, az pedig akkor van, ha a családi kedvezmény nem nullázta le a jövedelemadót.
Egy gyerek mellett a minimálbéres bő 180 ezer forint, a bérminimumos majdnem 275 ezer, az átlagkeresetes pedig több mint 670 ezer forint szja-visszatérítésre számíthat.
Két gyerek mellett azonban csak az átlagbéresnek maradt levont szja-ja a családi kedvezmény érvényesítése mellett, így neki lehet csak adó-visszatérítése, 310 ezer forint körüli összegben. Három-négy gyereknél a szülőnek nem marad fizetendő jövedelemadója, ha kimaxolta év közben a családi kedvezményt, így adó-visszatérítésre sem számíthat valószínűleg.
A maximális szja-visszatérítés az átlagkereset után szülőnként 800 ezer forint körüli összeg lehet a tavalyi évre a gyerekeseknek, azaz két szülő esetén elvileg akár 1,6 millió forint. Nyilvánvaló, hogy ha a szülők kevesebbet keresnek idén, mint az átlagkereset, illetve érvényesítettek már adókedvezményt év közben, akkor a maximális szja-visszatérítést nem tudják majd kihasználni.
A családi járulékkedvezményről is dönteni kellElvarratlan szál a családi járulékkedvezmény – hívta fel az adószakértő a figyelmet. Mi úgy számoltunk, hogy azt is igénybe vehetik a szülők, de ez így sehol nem mondatott ki eddig. Viszont szeptembert írunk, tehát ha valaki igényelte év elején a családi kedvezmény érvényesítését, az eddig minden hónapban megkapta már. Feltételeztük, hogy ez a szülőknél is marad.
Ha olyan családról van szó, ahol a szülők eddig is átlagkeresetet kaptak, akkor az egyik szülő egymaga érvényesíthette a teljes adó- és járulékkedvezményt, még abban az esetben is, ha négy gyermekük volt. A másik így családi kedvezményt nem kapott.
Jövő februárban ő pluszban megkaphatja a csaknem 800 ezer forintos szja-visszatérítést, és ha csak egy vagy két gyerekük van, akkor az első szülő is visszakaphatja azt az szja-t, amit nem nullázott le neki a családi kedvezmény. Így egy gyerek esetén az eddig évi 120 ezer forintról majdnem 1,6 millió forintra ugrik a család adó- és járulékkedvezménye. Két kedvezményre jogosító gyermek mellett 1,1 millió forint lehet a két szülőnek a plusz, ha azonban három vagy négy gyerek van, akkor már csak 800 ezer forint körüli az adó-visszatérítés.
Egy és két gyerek mellett így összesen mintegy 1,6 millió forinttal nőhet a család jövedelme (ez pont annyi, mint kétszer az adó-visszatérítés maximuma), három gyermeknél viszont már majdnem 2 millió forinttal, négy gyermek esetén pedig nagyjából 2,4 millió forinttal lehet több ahhoz képest, mintha nem lenne gyerekük.
Kérdés, valóban így lesz-e, azaz megtarthatják-e a szülők az év közben igénybe vett adó- és járulékkedvezményt, és ezen felül visszakaphatják-e átlagkeresetig az év közben tőlük levont szja-t is. Ha igen, az is kérdés az adószakértő szerint, hogy mi lesz azokkal, akik év közben nem érvényesítették a családi járulékkedvezményt, csak bevalláskor tervezték ezt. Ha visszakapják február 15-éig a befizetett szja-jukat, vajon a bevalláskor érvényesíthetik még a járulékkedvezményt is?
Azt sem tudni egyelőre, hogyan kezelnék az adó-visszatérítésnél az egyéb jövedelmeket, például az ingatlan bérbeadásából származó bevételt, amiről csak a bevallásnál derül ki, hogy mennyi, és akkor a családi kedvezmény is érvényesíthető belőle.
The post Néhány problémát még meg kell oldani, hogy a gyerekesek február 15-ig visszakaphassák az szja-t first appeared on 24.hu.
Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon
Az Európai Bizottság sajtóközleményben jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az EU-ban forgalomba kerülő telefonokat. A jogszabály a gyártók közül főleg az Apple-t érinti, hiszen minden más cég már egy ideje szinte kizárólag USB-C csatlakozóval dob piacra mobilokat, ezzel szemben a cupertinói vállalat továbbra is ragaszkodik a saját, Lightning névre hallgató megoldásához.
Kapcsolódó Megszavazták: jönnek az egységes telefontöltők az EU-ban Az Európai Parlament előírná az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát.Az Európai Parlament még 2020 januárjában, fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal döntött úgy, hogy előírják az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát. Az EP akkor ugyan nem szabta meg, hogy a gyártóknak az USB-C szabványt kell használni, de a frissen bejelentett jogszabályban már ez a technológia szerepel, és az is kiderült, hogy az elfogadást követően a gyártóknak 24 hónap áll majd rendelkezésre, hogy megfeleljenek ennek az előírásnak – a rendelet ugyanakkor nemcsak a telefonokra vonatkozik, de tabletekre, kamerákra, fülhallgatókra, hangszórókra és játékkonzolokra is.
A jogszabály emellett kimondja, hogy a gyártóknak biztosítani kell, hogy a felhasználók akár töltő nélkül is vásárolhassanak készülékeket, továbbá a gyorstöltés is sztenderdé válik, tehát a cégek nem limitálhatják az USB-C porton keresztül történő töltési sebességet.
Arról még nincs információ, hogy az Európai Parlament mikor szavazhat az ügyben, de figyelembe véve, hogy korábban mekkora többséggel támogatták az egységes töltőkábelek használatát, a jogszabály elfogadása aligha lehet kérdéses. Amennyiben ez bekövetkezik, onnantól számítva az Apple-nek két éve lesz, hogy kitalálja, milyen módon feleljen meg az új előírásnak: minden telefonján átálljon az USB-C-re, az EU piacra külön gyártson olyan modelleket, amikre ilyen csatlakozók kerülnek, esetleg két különböz porttal dobja piacra a telefonjait.
Az új jogszabály alapvetően az elektronikus hulladékok visszaszorítását szolgálja, az Európai Bizottság abban bízik, hogy az egységesített töltési megoldással visszaszorul az extra kiegészítők vásárlása, és évi több ezer tonna elektronikus szemét keletkezése előzhető meg.
Birkás Péter további cikkei Nem követemSzerzőim- Egyelőre nem túl népszerű az iOS 15
- Apple kiegészítőket gyártó csapat nyerte az iPon startup versenyét
- Az autó lesz a legfejlettebb okoseszköz a jövőben
The post Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon first appeared on 24.hu.
Nemet mondott a kényszerházasságra, ezért megölte a családja Olaszországban
Gyilkossággal gyanúsítanak egy pakisztáni férfit, aki részt vehetett tizennyolc éves unokahúga megölésében. A lány bűne az volt, hogy visszautasította a családja által ráerőltetett kényszerházasságot. A The Mirror című brit lap azt írta, a férfirokont Párizs egyik külvárosában fogták el európai elfogatóparancs alapján még szerdán. Ő csak az egyike annak az öt rokonnak, akik ellen a gyilkosság ügyében nyomozást folytatnak, egy másik rokont már korábban őrizetbe vették.
A fiatal nőt utoljára április végén látták családja észak-olaszországi otthona közelében. A rendőrség nyomozásának adatai alapján a lány családja azt akarta, hogy Pakisztánba utazzon egy előre elrendezett házasság megkötése céljából.
A fiatal nő a kényszerháztasságot még tavaly elutasította, ezért a családja kidobta az utcára.
A lányról ezután a szociális ellátórendszer gondoskodott, ám az idén április végén hazatért a családjához. Az ügyészség szerint csellel vették rá a hazatérésre, majd a nagybátyja által előkészített módon megölték. A lány holtteste a hírek szerint egyelőre nem került elő, de úgy sejtik, hogy az észak-olaszországi Reggio Emilia városban temethették el. A lap azt írta, hogy a gyanúsítottat a Facebook közösségi oldal segítségével sikerült kézre keríteni. A hatóságok azt állították, hogy az elkövetők olyan személyek, akik párhuzamosan több közösségi profilt tartottak fenn, de az IP-címek segítségével sikerült az azonosítás.
A BBC News nyomozókra hivatkozva arról számolt be, hogy a szülők a lány eltűnése után elmenekültek Olaszországból. Néhány nappal az eltűnés után a biztonsági kamerák rögzítették őket a milánói reptéren, amint épp próbáltak elcsípni egy Pakisztánba tartó járatot. Csütörtökön az olasz kormány közölte, hogy Pakisztántól hivatalosan kérték a szülők kiadatását. A hivatalos kiadatási kérelmeket maga Marta Cartabia olasz igazságügyi miniszter írta alá és küldte Pakisztánba. A BBC eközben arról is írt, hogy a Olasz Iszlám Közösségek Szövetsége megdöbbenését fejezte ki az eset miatt, és fatwát – azaz vallásjogi állásfoglalást – adtak ki, amelyben határozottan elutasítják a kényszerházasságokat.
Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Abdul MAJEED / AFP
The post Nemet mondott a kényszerházasságra, ezért megölte a családja Olaszországban first appeared on 24.hu.
Dobták a Forma-1 egyik legendás szokását
A jövő évtől kezdődően a monacói Forma-1-es nagydíjon is a többi helyszínen megszokott lebonyolítás szerint, azaz pénteken rendezik majd a szabadedzéseket. Minderről Stefano Domenicali, a Formula-1 elnök-vezérigazgatója beszélt a CNN-nek.
Monaco is háromnapos hétvége lesz, azaz pénteken, szombaton és vasárnap rendezzük majd a szabadedzéseket, az időmérőt és a futamot
– mondta az olasz sportvezető.
A monacói verseny minden évben az egyik legtöbb hírességet vonzó hétvégéje a Forma-1-nek, tradicionálisan csütörtökön volt az első két szabadedzés, hogy aznap este a csapatok és a megjelent vendégek nyugodtan elengedhessék magukat a pénteki szünnap előtt, írja az MTI.
A Forma-1-ben jövőre a tervek szerint rekordot jelentő 23 futamot rendeznek majd, a nemzetközi szövetség (FIA) motorsport-világtanácsának október 15-i ülése utánra ígérték a versenynaptár bejelentését. Az idei 22 futamos vb sem teljes még: a november 19-21-i hétvége sorsa bizonytalan, mivel a koronavírus-járvány miatt az ausztrálok visszaléptek a rendezéstől.
The post Dobták a Forma-1 egyik legendás szokását first appeared on 24.hu.
Séfek séfe: Tóth Gabi is elment főzni, aztán a férje beszólt neki
Krausz Gábor és Wolf András felesége, Tóth Gabi és Andi is részt vettek egy forgatáson és készítettek egy főételt és egy desszertet. A többi jelentkezőhöz hasonlóan ők is a zsilipből hallgatták a három séf értékelését, a vélemények pedig meglepték a feleségeket.
Nézd már, eszik. Azt hittem, hogy szét fognak fikázni
– kommentálta Tóth Gabi.
Wolf András a desszertet kóstolva egyébként hamar rájött, hogy turpisság van a dologban, gyanúja pedig be is igazolódott, amikor a párjaik besétáltak hozzájuk.
Kapcsolódó Séfek séfe: Az egyik versenyző élő csótányokat sütött ki olajban Krausz Gábor nem volt hajlandó megkóstolni: „inkább megdöglök”.Amikor Tóth Gabi épp élménybeszámolóba kezdett volna, hogy milyen kemény volt a stúdiókonyhában főzni, Krausz Gábor beszólt neki:
Ebbe pont ugyanannyit voltál, mint az otthoniba.
The post Séfek séfe: Tóth Gabi is elment főzni, aztán a férje beszólt neki first appeared on 24.hu.
Tücsök akarsz lenni, vagy hangya? Ezért érdemes minél előbb belépni egy nyugdíjpénztárba! (x)
Valószínűleg elég kevés óvodásnak vagy kisiskolásnak jut eszébe a nyugdíj-előtakarékosság, amikor először hallja La Fontaine A tücsök és a hangya című tanmeséjét, pedig remekül megtanít arra, hogy a nyár után bizony tél jön, és ha nem készülünk fel előre, akkor az élelemmel teli kamra helyett csak éhkopp jut.
Huszonéves korára aztán a legtöbbünk elfeledkezik erről a tanmeséről, pedig pont ilyen fiatalon kellene még időben elkezdeni a nyugdíjas évekre felkészülni. Rövid az élet, ami még távolinak tűnik az hamar elérhető közelségbe kerül. Számos tanulmány és elemzés mutatta ki azt, hogy minél fiatalabb korban kezdi el valaki az öngondoskodást, annál nagyobb eséllyel tud jelentős nyugdíj-kiegészítést felhalmozni, mire „beköszönt a tél”.
A jelek szerint ugyanakkor az elmúlt 3-4 évben többen felismerték azt, hogy nem tücsöknek, hanem hangyának kell lenni, így az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárnál a pénztártagok befizetéseinek nagysága évről évre növekedett, 2020-ban például már meghaladta a havi 12 ezer forintot.
Annak sem kell aggódnia, akinek csak havonta kisebb összeg befizetésére nyílik lehetősége, hiszen egy, a munkaerőpiacra éppen bekerülő, vagy családalapítást tervező fiatal felnőtt lehetőségei korlátozottabbak, azonban már havi 5 ezer forint összegű megtakarítás is segíthet egy nagyobb tartalék felhalmozására, amennyiben időben elkezdik az öngondoskodást.
Ha még mindig szükséged van egy kis kedvcsinálóra, akkor érdemes tudnod, hogy amennyiben 20 és 30 év közötti fiatal vagy, és idén belépsz – vagy átlépsz – az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárba, akkor egyszerre lehetsz egész nyáron muzsikáló tücsök, és a télire szorgosan gyűjtögető hangya! Részt vehetsz ugyanis egy nyereményjátékon, ahol egy 250 ezer forint értékű műszaki cikkek vásárlására fordítható ajándékutalványt nyerhetsz, így egyszerre kapcsolódhatsz ki és gyarapíthatod a pénzedet.
The post Tücsök akarsz lenni, vagy hangya? Ezért érdemes minél előbb belépni egy nyugdíjpénztárba! (x) first appeared on 24.hu.