Skip to Content

FN - Címoldal

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 17 hét 1 nap

A járvány utáni fellendülés infláció-emelkedéssel jár, de ez csak átmeneti

2021, szeptember 29 - 11:28

Ha pedig mégsem lenne az, akkor a Magyar Nemzeti Banknak vannak eszközei az infláció-csökkentésre.

The post A járvány utáni fellendülés infláció-emelkedéssel jár, de ez csak átmeneti first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

ITM-államtitkár: a kormány kész tovább csökkenteni a munkát terhelő adókat

2021, szeptember 29 - 11:27

Bodó Sándor az MTI tudósítása szerint hozzátette, a kormány azt szeretné, hogy a gazdasági növekedés eredményéből a dolgozók még nagyobb részben tudjanak részesülni, ezért tűzték ki célul, hogy a minimálbért 2022-ben 200 ezer forintra emelik. Az államtitkár szerint a kormány tervével az emberek is egyetértenek, hiszen a nemzeti konzultáción a válaszadók több mint 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy támogatja a minimálbér 200 ezer forintra emelését.

Bodó Sándor közölte, tisztában vannak azzal, hogy mindehhez segíteniük kell a vállalkozásokat, hogy ki tudják gazdálkodni a béremelés fedezetét. A kormány a szociális hozzájárulási adó csökkentésében látja a segítség módját – tette hozzá az államtitkár, konkrétumokat azonban nem említett.

Mint írtuk, a munkáltatói és a munkavállalók is a 2 százaléknál jóval magasabb csökkentést várnak a szociális hozzájárulási adónál.

Kapcsolódó A 200 ezer forintos minimálbér mellett 261 700 forintos bérminimum körvonalazódik Az még kérdéses, hogy milyen ütemben.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keretei között már megkezdődtek a jövő évi minimálbér-tárgyalások. Kedden egyeztettek legutóbb a béremelés kérdéséről a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei és abban állapodtak meg, hogy a két hét múlva esedékes következő ülésre nemcsak az egyéni, hanem az oldalálláspontokat is kialakítják.

Bodó Sándor úgy vélte, a minimálbér kérdésében „hajszálnyira” vannak a megállapodástól, a garantált bérminimum esetében azonban még vannak tisztázatlan kérdések, így például, hogy ez egy vagy két lépcsőben emelkedjen-e. Felidézte, a 2010-es kormányváltás óta a bérek folyamatosan emelkednek Magyarországon, a minimálbér és szakmunkás minimálbér több mint a duplájára nőtt. Mindezeken túl a dolgozókat a családi adókedvezmény is segíti – tette hozzá Bodó Sándor.

The post ITM-államtitkár: a kormány kész tovább csökkenteni a munkát terhelő adókat first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Új grafikákkal bővül a Gmail

2021, szeptember 29 - 11:26

A Google bejelentette, hogy a jövőben még személyreszabhatóbbá válnak a profilképek a Gmailben, egy rakat választható illusztrációval bővítették a levelező androidos verzióját. A „Google Illustrations” képek elsősorban azoknak jönnek jól, akik nem akarják a saját fotójukat használni a Google-fiókjuk avatárjaként. A grafikák változatos témákat fednek le, állatok mellett űrös, technológiai vonatkozású opciók közül választhatunk.

Az illusztrációkat egyelőre csak az androidos alkalmazásban látni, ott is fokozatosan jelennek meg – érdemes frissíteni az appot, és később visszatérni, ha még nem látnánk az újítást. A jövőben az iOS-es mobilapp és a webes böngészőben használható Gmail is bővül az új lehetőségekkel.

Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Új grafikákkal bővül a Gmail first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Jövőre újra Scorpions koncert lesz Budapesten

2021, szeptember 29 - 11:19

Rock Believer címen 2022 februárjában érkező új albumának 2022-es világkörüli turnéján Magyarországot is útba ejti a Scorpions: a budapesti buli május 30-án lesz. A zenekar komoly bulikat tervez, ugyanis az új lemez mellett első nagylemezük megjelenésének ötvenedik évfordulóját is ünneplik majd a turnén.

A járvány alatt a Scorpions visszavonult szülővárosuk, Hannover stúdiójába, és új dalokon kezdett dolgozni, a zárt helyzet pedig a banda elmondása szerint jót tett a lemeznek. Klaus Meine ugyanis úgy fogalmazott, hogy az új dalok épp olyan pörgősek és erőtől duzzadók, mint a ’80-as évekbeli albumaik, éspedig azért, mert „úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a ’80-as években”. A járvány emellett a koncertéhségüket is meghozta, mint fogalmaztak:

soha nem volt még ilyen hosszú turnészünetünk, mint a járvány idején. Ez természetesen megnövelte az étvágyunkat, így most már alig várjuk, hogy visszatérhessünk a turnéra.

A magyarországi koncert 2022. május 30-án lesz a Budapest Arénában, a jegyértékesítést október 1-jén kezdik majd.

The post Jövőre újra Scorpions koncert lesz Budapesten first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Nem aggódnak amiatt, hogy a negyedik hullám megtöri a gazdasági fellendülést

2021, szeptember 29 - 11:17

A kormány azzal számol, hogy a negyedik hullám felívelő szakaszában vagyunk, de a 60 százalékos átoltottság miatt a csúcs alacsonyabban lesz, mint a második vagy a harmadik hullámban, így a gazdasági fellendülés is tartós marad.

The post Nem aggódnak amiatt, hogy a negyedik hullám megtöri a gazdasági fellendülést first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Már fiatal felnőtteknél is megjósolható a demencia

2021, szeptember 29 - 11:17

A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták: összefüggés van a mentális egészség és a demencia kialakulása között. Míg a korábbi kutatások is találtak kapcsolatot a depresszióval, a friss kutatás most azt derítette ki, hogy a fiatal felnőtt korban megélt mentális állapot rengeteget számít a későbbi demencia kialakulásában.

Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a fiatal felnőtt korban jelentkező depresszió már tíz évvel később is kognitív problémákat okozhat, és előrejelzi a demencia kialakulását is. A Journal of Alzheimer’s Disease tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az amerikai kutatók 15 ezer emberre alkalmaztak fejlett statisztikai modelleket, és kimutatták, hogy

73 százalékkal magasabb volt a kognitív hanyatlás esélye azoknál, akik fiatalkorban voltak depressziósak a mentálisan egészséges emberekhez képest, míg azoknál, akik később éltek át depressziót, ez az arány 43 százalék volt.

A kutatók szerint számos mechanizmus okozhatja ezt az összefüggést. Ezek közé tartozik, hogy a központi stresszválasz-rendszer hiperaktivitása növeli a glükokortikoidok nevű stresszhormonok termelődését, ami a hippokampusz károsodásához vezet. Ez az agy azon része, amely elengedhetetlen az új emlékek kialakításához, rendszerezéséhez és tárolásához.

Más kutatások összefüggésbe hozták a depressziót a hippokampusz méretének csökkenésével, és egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy a nőknél gyorsabban csökken a térfogata az agy ezen részének.

A kutatók összességében azt tapasztalták, hogy minél súlyosabbak a depressziós tünetek, annál nagyobb a kogníciós probléma, és annál gyorsabb a hanyatlás mértéke is.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Már fiatal felnőtteknél is megjósolható a demencia first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kötelező maszkhasználat visszavezetése?

2021, szeptember 29 - 11:12

A romló járványügyi adatok ismeretében arra a kérdésre, hogy nem lenne-e érdemes újra kötelező maszkhasználatot előírni a tömegközlekedési eszközökön, Gulyás kijelentette, hogy erről eddig is a fenntartó döntött, hozzátéve, hogy most is bárki eldöntheti, hogy hord-e maszkot vagy sem és kiemelte, hogy a legjobb védelmet az oltás adja, nem a maszk.

The post Kötelező maszkhasználat visszavezetése? first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Folyamatos tárgyalás zajlik a helyreállítási alapról

2021, szeptember 29 - 11:07

Azt azonban nem tudta megmondani Gulyás, hogy mikor lesz eredmény. Hozzátette, a gyermekvédelmi törvény miatt vannak nézeteltérések, és a Bizottság olyat kér – állítja a miniszter -, amit a kormány nem akar teljesíteni, mert a kormány szerint annak nincs alapja.

The post Folyamatos tárgyalás zajlik a helyreállítási alapról first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Előválasztás: A Fidesz szerint nincs verseny

2021, szeptember 29 - 11:04

Gulyás showműsornak nevezte az ellenzéki előválasztást, mert csak azt lehet versenynek nevezni, amelynek a vége nyitott.

The post Előválasztás: A Fidesz szerint nincs verseny first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Borbás Marcsi, Tolcsvay László és Rónai Egon is Prima Primissima díjas lehet

2021, szeptember 29 - 11:02

A tavalyi kihagyás után idén decemberben újra ünnepélyes keretek között adják át a Príma Primissima Díjakat, a jelölteket, akikre a közönség is szavazhat, a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport képviselői közül ma hirdették ki, közöttük ott van Borbás Marcsi, Básti Juli, Szacsvay László, Rófusz Ferenc, Rónai Egon és Tolcsvay László is. Tavaly a pandémia miatt nem tartották meg a hagyományos díjátadót, ehelyett olyan szervezeteknek nyújtott támogatást, amelyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt. Idén viszont, ha a járványhelyzet engedi, december 3-án újra átadják a díjakat, mégpedig duplán, mert a tavalyi és az idei év jelöltjeiről egyaránt dönt a szervezet.

Továbbra is tíz kategóriában hirdetnek kiválóságokat: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet. Minden kategóriában három Prima díjazott kap helyet, közülük választja ki titkos szavazással a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnöksége a Primissimákat, akik tizenöt, míg a Primák ötmillió forint elismerésben részesülnek.

A 2003-ban Demján Sándor által alapított Prima Pimissima célja, hogy elismerje és támogassa a különleges teljesítményeket határon innen és túl. Az idei díjazottakkal együtt ötszázötvenre nő majd a díjazottak száma, akik között összesen 4,9 milliárd forintot osztott szét a Prima Primissima Alapítvány.

Íme, a 2021-es Prima díjasok – akik közül a Primissimák kikerülnek.

Magyar irodalom:

Ferenczes István Kossuth-díjas író, költő
Dr. Kovács István Babérkoszorú-díjas költő, műfordító, Széchenyi-díjas történész, polonista
Száraz Miklós György József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, esszéista

Magyar színház- és filmművészet:

Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész
Rófusz Ferenc Kossuth- és Oscar-díjas animációs filmrendező
Szacsvay László Jászai Mari-díjas színművész

Magyar képzőművészet

Barabás Márton DLA, Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész
Keresztes Dóra grafikusművész, animációsfilm-rendező
Szőcs Miklós TUI, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

Magyar tudomány

Dr. Egyed Ákos történész
Dr. Kondorosi Éva Széchenyi-díjas molekuláris biológus
Dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, családpszichoterapeuta

Magyar oktatás és köznevelés

Bolyai János Matematikai Társulat
Dr. Nikolov Marianne egyetemi tanár, professzor emerita
Dr. Pásztor Zsuzsanna zongoraművész-tanár, egyetemi oktató

Magyar építészet és építőművészet

Kovács Csaba Ybl-díjas építész, belsőépítész, habilitált egyetemi docens
Patonai Dénes DLA, Ybl- és Csonka Pál-díjas építészmérnök
Szabó Levente DLA, Ybl-díjas építész, egyetemi tanár

Magyar sajtó

Borbás Mária televíziós szerkesztő
Madár István közgazdász, elemző, újságíró
Rónai Egon újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter

Magyar sport

Egervári Sándor labdarúgó, mesteredző
Jónyer István – Klampár Tibor – Gergely Gábor trió, világbajnok asztaliteniszezők
Rejtő Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó, szakedző

Magyar népművészet és közművelődés

Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske Harangozó Gyula-díjas néptáncművészek
Héra Éva közművelődési szakember
Vavrinecz András népzenész, egyetemi oktató

Magyar zeneművészet

Lukács Miklós cimbalomművész
Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester
Tolcsvay László Magyar Örökség és Erkel-díjas zeneszerző

A Prima és a Prima Primissima Díjak mellett a 2007-ben alapított Junior Prima Díjat is átadják a tudomány, a zene, a népművészet, a színház- és filmművészet, valamint a sajtó terén kiemelkedő fiatal tehetségeknek, emellett a Regionális és Megyei Prima díjakat is újra kiosztják tizenkilenc megyében és Budapesten. A közönségdíj szavazásáról és a jelöltekről bővebben a díj honlapján lehet tájékozódni.

The post Borbás Marcsi, Tolcsvay László és Rónai Egon is Prima Primissima díjas lehet first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Felborult a fűnyíróval, belefulladt egy patakba

2021, szeptember 29 - 11:01

Egy idős dél-karolinai férfi a jelek szerint megfulladt egy furcsa fűnyíróbalesetben hétfőn – közölte a New York Post a helyi rendőrség tájékoztatása alapján.

A 88 éves Daniel Lee Shaw a gaffney-i udvarán egy leülős, nullfordulatú fűnyíróval nyírta a gyepet, amikor a gép felborult, és egy domboldalon lezuhant egy patakba – jelentette a Rock Hill-i The Herald.

A fűnyíró ráesett az idős férfira, és valószínűleg a víz alá szorította őt – áll a Cherokee megyei halottkém, Dennis Fowler sajtóközleményében.

Shaw órákra eltűnt otthonról, és csak este 8 óra 50 körül találták meg úgy, hogy a teste teljesen a víz alatt volt. Azt egyelőre nem tudni, mikor halhatott meg, a családja utoljára délután 5 óra tájban látta élve – írta közleményében a halottkém.

A halál okának pontosabb feltérképezése érdekében a férfi testét felboncolják.

The post Felborult a fűnyíróval, belefulladt egy patakba first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

“Fudan akkor fog épülni, ha azt a budapestiek akarják”

2021, szeptember 29 - 11:01

A kormány azt követően alakítja majd ki a saját álláspontját a témában, és fog esetlegesen az egyetem mellett kampányolni, ha már biztosan lehet tudni, hogy lesz erről népszavazás.

The post "Fudan akkor fog épülni, ha azt a budapestiek akarják" first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Magyarország gyalázása céljából jönnek az EP-képviselők

2021, szeptember 29 - 10:59

– jelentette ki Gulyás Gergely arra reagálva, hogy a héten Magyarországra érkezik az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége.

The post Magyarország gyalázása céljából jönnek az EP-képviselők first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Videón a budapesti rendőröket bekostoló szipus

2021, szeptember 29 - 10:58

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt állítja bíróság elé azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt emberkedett a rendőrökkel Budapest belvárosában.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi három nappal ezelőtt egy dohánybolt előtti járdaszakaszon szívta be az öngyújtók töltésére szolgáló palack tartalmát. A helyszínen megjelenő rendőrök intézkedtek a férfival szemben, igazoltatni akarták, s felszólították, hogy a palack szívását hagyja abba.

A férfi ennek nem tett eleget, a jogszerűen intézkedő rendőröket fenyegető hangnemben trágár szavakkal illette, miközben a kezében tartott palackból továbbra is szívta az abban lévő gázt. Amikor a rendőrök kivették a férfi kezéből a palackot, ő ledobta a kabátját a földre, majd a rendőr őrmestert trágár szavakkal dulakodni hívta.

Az ügyészség közleménye szerint az elkövető ezután fenyegetően az egyik rendőr felé lépett, aki – annak érdekében, hogy a biztonságos távolságot meg tudja tartani – bal karját a férfi irányába maga elé tartotta. A férfi ekkor a rendőr karját tenyérrel nagy erővel megkísérelte megütni, majd továbbra is fenyegetően fellépve közelített a rendőrhöz és ütő mozdulatot tett feléjük A rendőr az elkövető karjának megragadásával hárította az ütést, majd megbilincselték, és előállították a szipust.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészséget még ma bíróság elé állítják.

The post Videón a budapesti rendőröket bekostoló szipus first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Sosem volt még ennyi napi új fertőzött Szerbiában

2021, szeptember 29 - 10:57

Rekordszámú, 8467 fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt Szerbiában szerdára, ami a koronavírus-járvány súlyosbodására utal, így a szakértők szerint újabb korlátozásokra lehet szükség a nyugat-balkáni országban, írja az MTI.

Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője szerint két megoldás lehetséges: vagy tíz napig lezárások lesznek, vagy bevezetik a védettségi igazolványokat még akkor is, ha egyesek diszkriminatívnak vagy alkotmányellenesnek tartják őket.

Szerbiában eddig sosem érte el a nyolcezret a napi új fertőzöttek száma, az eddigi rekord 2020. december elsején volt, amikor is 7999 esetet vettek nyilvántartásba.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdára 8467-tel 926 269-re, Koszovóban 68-cal 159 961-re, Észak-Macedóniában 467-tel 190 486-ra, Montenegróban 510-zel 130 500-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 884-gyel 232 097-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 45-tel 8142-re, Koszovóban nyolccal 2947-re, Észak-Macedóniában 14-gyel 6610-re, Montenegróban nyolccal 1914-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 29-cel 10 432-re növekedett.

The post Sosem volt még ennyi napi új fertőzött Szerbiában first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kihelyezett kormányülés lesz Hajmáskéren,

2021, szeptember 29 - 10:56

csütörtökön, ahol a kormány egy, a németekkel közös hadgyakorlatot is megtekint.

Következnek az újságírói kérdések.

The post Kihelyezett kormányülés lesz Hajmáskéren, first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Megéri az új Gazprom-szerződés

2021, szeptember 29 - 10:52

Magyarország 10 + 5 évre szóló gázszolgáltatási szerződést kötött az orosz Gazprommal. Gulyás szerint a magyar fogyasztók ennek köszönhetően egész Európában a legalacsonyabb árat fogják fizetni, és az új szerződés az állam számára is lényegesen kedvezőbb, mint az előző volt.

The post Megéri az új Gazprom-szerződés first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Ma kiderül, kik lesznek a Fidesz kihívói

2021, szeptember 29 - 10:50

Kövesse velünk az eredményeket!

The post Ma kiderül, kik lesznek a Fidesz kihívói first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Felbukkant a Havanna-szindróma Szerbiában is, a CIA lépett

2021, szeptember 29 - 10:49

Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) Szerbiában tartózkodó ügynökénél a Havanna-szindróma nagyon súlyos tünetei jelentkeztek, ezért „evakuálták” – írja a Wall Street Journal alapján a Szabad Magyar Szó, amely szerint a Balkánon most először jelezték a rejtélyes betegség felbukkanását.

A Havanna-szindróma hányással, szédüléssel, fejfájással jelentkezik, hetekig, hónapokig tarthat a tünetek kikezelése, de volt, akinél örökre hallás- vagy agykárosodást okozott. 18 amerikai hírszerzési szervezet próbálja kinyomozni, mi válthatja ki a szinte csak az amerikai diplomatákat, hírszerzőknél jelentkező rejtélyes betegséget. A gyanú szerint valamilyen irányított energiaforrás okozza a tüneteket.

A CNN információi szerint az ő esetük miatt volt olyan amerikai diplomata, aki nem is vállalt kiküldetést olyan városba, ahol már történtek ilyen támadások.

Kapcsolódó „Mintha agyrázkódás lenne agyrázkódás nélkül" – rejtélyes támadások tartják rettegésben az amerikai diplomatákat Nem tudni, hogy kik az elkövetők, hogy milyen eszközzel dolgoznak, és azt sem, hogy miért. Egyelőre csak elméletek vannak.

A CIA igazgatója megháromszorozta azoknak az egészségügyi szakembereknek a számát, akik a rejtélyes kór eredetét kutatják. William Burns korábban azt mondta, a Havanna-szindrómában eddig megbetegedett mintegy 200 amerikai között, mintegy 100 CIA-tiszt és rokona volt.

A CIA) legutóbb bécsi állomásfőnökét rendelte azért haza, mert nem reagált jól az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre. Kapcsolódó A CIA hazarendelte bécsi állomásfőnökét Valószínűleg azért, mert nem reagált megfelelően az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre.

The post Felbukkant a Havanna-szindróma Szerbiában is, a CIA lépett first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

A katásoknak is jut a családi adóvisszatérítésből

2021, szeptember 29 - 10:48

A kisadózók a megfizetett adó visszatérítésének 25 százalékára lesznek jogosultak.

The post A katásoknak is jut a családi adóvisszatérítésből first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss