Skip to Content

FN - Címoldal

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 33 hét 3 nap

Szünetelteti marsjárói földi irányítását a NASA

2021, szeptember 29 - 10:36

Október közepéig szüneteltetni fogja a kommunikációt a vörös bolygón lévő marsjáróival a NASA a bolygók együttállása miatt, amikor a Nap a Föld és a Mars között tartózkodik – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az MTI szerint.

Bár a mérnökök nem fognak utasításokat küldeni, a missziók folytatják az adatgyűjtést a Marson a bolygók együttállása idején is, amely kétévente következik be.

A bolygók együttállása idején a Napból kilövellt gázok zavarhatják a rádiójeleket, amikor a mérnökök megpróbálnak kommunikálni a marsjárókkal. Ez zavarhatja az utasításokat és a robotok viselkedését is – közölte a NASA bolygókutató intézete (JPL).

„Bár marsmisszióink nem lesznek olyan tevékenyek ebben a néhány hétben, állapotukat tudatni fogják velünk. Mindegyik misszió kapott tőlünk házi feladatot, amelyet meg kell csinálniuk, amíg nem hallanak felőlünk” – mondta Roy Gladden, az intézet marsi jelfogóhálózatának igazgatója.

A Perseverance és a Curiosity marsjárók jegyezni fogják egyebek között az időjárási és sugárzási adatokat, a kicsiny Ingenuity helikopter pedig jelenlegi landolási helyén marad. Az InSight marsszonda használni fogja a marsrengéseket érzékelő szeizmométerét.

A NASA Mars körül keringő szondái, az Odyssey, a Mars Reconnaissance Orbiter és a MAVEN fognak továbbítani bizonyos adatokat a földi irányítóközpontba, miközben folytatják saját kutatásaikat.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Szünetelteti marsjárói földi irányítását a NASA first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Két magyar lavinaveszélyben indult neki a nyolcezres csúcsnak

2021, szeptember 29 - 10:29

A Zajo Dhaulagiri Expedíció keretében az Eseményhorizont hegymászó csapat két alpinistája – Klein Dávid és Suhajda Szilárd – szeptember elsején indult el Budapestről, hogy megmásszák a Himalájában „Viharok hegyeként” is ismert, 8167 méter magas csúcsot oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.

Nos, a hegy hű maradt a nevéhez, hiszen miután a két mászó szeptember 21. és 24. között az egyes és kettes táborban eltöltött éjszaka után egészen 6870 méterig jutott fel az akklimatizációs körben, nem várt fordulat állt be, amely miatt módosítani kellett az előzetes terveken.

Vasárnap reggelre körülbelül húsz centi friss, ráadásul vizes hó esett le, amely után folyamatossá váltak a lavinák.

Ráadásul a hónapfordulóra jelentős mennyiségű csapadékot, illetve viharos erejű szelet ígérnek az időjósok, avagy továbbra is extrém körülmények várhatóak. Mivel nem tudni, mikor nyílik új időjárásablak, a két mászó úgy döntött, az újabb esőzések ellenére szeptember 29-én nekivágnak a csúcsmászásnak.

A terv az, hogy szerdán az alaptáborból egyenesen a kettes táborba (6450 m) mennek, majd másnap már a hármas táborban töltik az éjszakát (7200-7400 méter között). A Dhaulagiri csúcsát így október 1-jén érhetik el.

Klein Dávid 2016-ban első magyar megmászóként egyedül állt a legveszélyesebb nyolcezres, az Annapurna csúcsán. 2019-ben Szilárd szintén egyedül ért fel, magyarok közül elsőként, a K2 csúcsára.

Kapcsolódó Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni A Föld tizennégy 8000-es csúcsa közül a K2-t tartják a legnehezebben megmászhatónak. Január közepén azzal került címlapokra, hogy egy serpa, Nirmal Purja a világon először télen és oxigén nélkül jutott fel rá. Egy magyar alpinista is feljutott már a K2-re – csak éppen nyáron. Suhajda Szilárd elmeséli, mit éltek át Klein Dáviddal 2019 júliusában.

A felülmúlhatatlant alkotó Erőss Zsolt 2013-as halála óta ez a két magyar sikeres megmászás született a 8000-ek világában.

Kálnoki Kis Attila további cikkei

The post Két magyar lavinaveszélyben indult neki a nyolcezres csúcsnak first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Rendkívül nehezen felismerhető kémprogramot találtak

2021, szeptember 29 - 10:27

A Kaspersky kutatói átfogó vizsgálatot végeztek a FinSpy kémprogram windowsos, Mac OS-es és linuxos változatai, valamint telepítőprogramjai legújabb frissítéseit érintően. A nyolc hónapon át zajló kutatás rávilágított, hogy a FinFisher az egyik legnehezebben detektálható kémprogram.

A FinFisher (más néven FinSpy vagy Wingbird) egy felügyeleti eszköz, amelyet a Kaspersky már 2011 óta figyel. A program képes a különféle hitelesítési adatok, fájllisták és törölt fájIok, valamint különféle dokumentumok, élő streamek vagy felvételek adatainak begyűjtésére, és hozzá tud férni a webkamerához és a mikrofonhoz. A Windowsba beépülő elemeit többször is észlelték és kutatták egészen 2018-ig, amikor is a FinFisher eltűnni látszott a radarról.

Ezt követően a Kaspersky megoldásai gyanús telepítőprogramokat találtak, amelyek legális alkalmazások – pl. a TeamViewer, a VLC Media Player és a WinRAR – telepítői voltak, és olyan rosszindulatú kódot tartalmaztak, amely semmilyen ismert malware-hez nem volt köthető.

Aztán egy napon találtak egy burmai nyelvű weboldalt, ahol fenn voltak a fertőzött telepítőprogramok és a FinFisher androidos változatának példányai, így sikerült megállapítani, hogy mindegyiket ugyanaz a kémprogram fertőzte meg trójai vírussal. Ez a felfedezés a FinFisher további vizsgálatára ösztönözte a Kaspersky kutatóit.

A kémprogram korábbi verzióival ellentétben, ahol a trójai vírust közvetlenül a fertőzött alkalmazás tartalmazta, az új példányokat két komponens védte: egy nem állandó elővalidátor és egy utóvalidátor. Az első komponens több biztonsági ellenőrzést futtat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a megfertőzendő eszköz nem egy biztonsági kutatóé-e. Az utóvalidátor komponenst csak akkor indítja el a szerver, ha ez az ellenőrzés sikeres. Ez a komponens azt biztosítja, hogy valóban a megfertőzni szándékozott áldozatot fertőzzék meg. A szerver csak ezt követően ad parancsot a teljes trójai platform telepítésére – írja közleményében a biztonsági cég.

A trójai program sajátos módszerek alkalmazásával gyűjt információkat. Fejlesztői módot használ például a böngészőben, és így fogja el a HTTPS protokollal védett forgalmat. A kutatók felfedezték a FinFisher olyan példányát is, amelyik a Windows UEFI bootloadert (rendszerbetöltő programot) cseréli ki – ez a komponens indítja el az operációs rendszert a firmware elindulása után egy rosszindulatúval együtt. Ez a fertőzési módszer lehetővé tette, hogy a támadók a firmware biztonsági ellenőrzéseinek megkerülése nélkül telepítsenek fel egy bootkitet. Az UEFI-fertőzések nagyon ritkák és általában nehezen kivitelezhetőek.

Különösen aggasztó, ugyanakkor bizonyos fokig impresszív is, mennyi energiát fordítottak arra, hogy a FinFisher ne legyen hozzáférhető a biztonsági kutatók számára. Úgy tűnik, hogy a fejlesztők legalább annyi munkát fektettek az obfuszkációba és az anti-analízis eljárásokba, mint magába a trójai vírusba. Ennélfogva ezt a kémprogramot az észlelést és az elemzést kikerülni tudó képessége miatt különösen nehéz nyomon követni és észlelni. Nagyfokú precizitással telepítik és gyakorlatilag lehetetlen elemezni, ami egyben azt is jelenti, hogy az áldozatai különösen sérülékenyek, a kutatók pedig speciális kihívással állnak szemben, ugyanis hatalmas mennyiségű erőforrás kell ahhoz, hogy minden egyes példányt kibogozzanak. Szerintem a FinFisherhez hasonlóan komplex fenyegetések jól mutatják, milyen fontos a biztonsági kutatók közötti együttműködés és tudáscsere, valamint a hasonló fenyegetések leküzdését szolgáló új típusú biztonsági megoldásokba való beruházás”

– mondta el ennek kapcsán Igor Kuznyecov, a Kaspersky globális kutató és elemző csapatának vezető biztonsági kutatója.

A Kaspersky a következőket javasolja a FinFisherhez hasonló fenyegetések elleni védekezéshez:

  • Csak megbízható weboldalakról töltsön le alkalmazásokat és programokat.
  • Ne felejtse el rendszeresen frissíteni az operációs rendszerét és minden szoftverét. A frissített szoftververziók telepítésével számos biztonsági probléma megoldható.
  • Alapból ne bízzon meg az e-mailben kapott csatolmányokban. Mielőtt rákattint egy csatolmányra a megnyitáshoz, vagy mielőtt rákattint egy linkre, alaposan gondolja végig, hogy olyan valakitől érkezett, akit ismer és akiben megbízik, várta-e, tiszta-e? Vigye az egérmutatót a link vagy a csatolmány fölé, és nézze meg, mi a neve, vagy hogy hova visz valójában.
  • Ne telepítsen ismeretlen forrásból származó szoftvereket, ugyanis tartalmazhatnak, és sokszor tartalmaznak is rosszindulatú fájlokat.
  • Minden számítógépén és mobil eszközén használjon erős biztonsági megoldást, például a következőket: Kaspersky Internet Security for Android vagy Kaspersky Total Security.
Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Rendkívül nehezen felismerhető kémprogramot találtak first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kövessék velünk élőben a kormányinfót!

2021, szeptember 29 - 10:25

A kormány legfrissebb döntéseiről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatja a nyilvánosságot.

The post Kövessék velünk élőben a kormányinfót! first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Október 1-től újra igényelhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz

2021, szeptember 29 - 10:24

A kormány döntése alapján október 1-től újra igényelhető a Diákhitel Központ legnépszerűbb terméke, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz – áll a központ közleményében. A már 40 ezer hallgató által igényelt rendkívül kedvező hitel továbbra is maximum 500 ezer forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben résztvevők esetén maximum 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető.

A megigényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetnie. A felvett hitel teljes mértékben szabad felhasználású és kamatmentes. A Diákhitel Pluszt változatlanul az aktív jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók, illetve a struktúraváltó felnőttképzésben a 18. életévüket betöltött, de 55 évnél nem idősebb tanulók vehetik igénybe – írták.

A hiteligénylők továbbra is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatási kedvezményekre. A hitelfelvételt követően a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes diákhitel-tartozást elengedi a társaság. A Diákhitel Plusz mellett továbbra is elérhető a Diákhitel Központnál a rendkívül kedvező, 1,99 százalékos kamatozású szabad felhasználású Diákhitel1, valamint a képzési költségre fordítható, kamatmentes Diákhitel2 is.

Írtuk pár napja, a Képzési Hitelek múlt hét óta nem igényelhetőek.

Kapcsolódó Már a múlt héten leállt a Képzési Hitelek igénylése Még nem sikerült megoldani a technikai problémát.

Ezzel kapcsolatban nem írtak semmit a közleményben. Ahogy most kirpóbáltuk, a helyzet változatlan, technikai probléma miatt változatlanul nem lehetséges a Képzési Hitelek igénylése.

The post Október 1-től újra igényelhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kipróbáltuk a Huawei új okosóráját sportolás és munka közben is (x)

2021, szeptember 29 - 10:16

Egyaránt viselhető elegáns környezetben és sportolás közben is a cserélhető szíjaknak köszönhetően. Az eSim miatt telefon nélkül is tökéletesen működik, így sportoláshoz elég csak a fém szíjat lecserélni a gumis szíjra. Az óra kialakításnál fontosak voltak az edzés funkciók, egyetlen gombbal minden elérhető, előre beprogramozott edzésfunkciók is elérhetőek rajta. Mutatja és elemzi a teljesítményünket, így akár összehasonlíthatjuk a korábbi eredményeinket. Munka közben pedig az órán lévő stresszmentesítő alkalmazás segít kikapcsolni.

The post Kipróbáltuk a Huawei új okosóráját sportolás és munka közben is (x) first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Óriási a feszültség a munkaerő-piacon, berobbant a fluktuáció

2021, szeptember 29 - 10:07

A HR-Evolution Kft. 2021 márciusában készült fluktuációbenchmark-kutatásának eredménye szerint 2020-ban mélypontra került az elvándorlás átlagos mértéke a hazai munkaerőpiacon. A múlt évben 3 százalékponttal, 29 százalékról 26 százalékra csökkent az átlagos fluktuáció. A fluktuáció szektoronként eltérő értéket mutatott. A legmagasabb 2020-ban a termelésben volt (29 százalék), a szolgáltatószektorban pedig 24%. A pandémia a kereskedelemre volt a legjelentősebb hatással, ahol 32 százalékról 18 százalékra csökkent a fluktuáció mértéke.

Halasztották a váltást a dolgozók

A csökkenés szerintük a koronavírus-járvány fékező hatásának volt az eredménye. Ám hiába javultak a fluktuációs adatok, az azt kiváltó okok nem szűntek meg, sőt a pandémia újakat teremtett – ez a cég ügyvezetője, Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő véleménye. A szakértő szerint a múlt év egy átmeneti időszak volt, amikor inkább a kivárás, mint a valódi elköteleződés miatt halasztották a váltást a munkavállalók. Ebben a bizonytalan helyzetben sokan „kivártak”, hogy ha kicsit rendeződik a munkaerőpiac, váltanak. A járvány fékező hatásának enyhülésével ez most be is következett.

Előrejelzésük szerint 2021-ben újra 30 százalék felett lesz az átlagos fluktuáció. A munkáltatók visszajelzésein alapuló piaci információk szerint óriási a feszültség a munkaerőpiacon.

Növekvő bérek és juttatások

Adataik alapján a drámai ütemben növekvő elvándorlási adatok mellett kilőttek a bérek a kékgallérosok körében.

  • Budapesten és környékén 2018-ban 1100 forint volt az átlagos órabér, míg
  • 2021-ben 29 százalékkal magasabb, 1420 forint, és egyre emelkedik.

A pluszjuttatások terén még jelentősebb a változás.

  • Átlagosan havi 50 ezer forintott tettek ki a kékgallérosoknál a juttatások 2018-ban,
  • ma már 144 ezer forint körül lehetnek.
Munkáltatói reakciók

A koronavírus-járványra adott reakciójuk alapján a munkáltatók három nagy táborra oszlanak.

  • A támogatók, akik emberközpontúan, valódi támogató hozzáállással voltak jelen munkavállalóik életében az elmúlt egy évben.
  • A látszatintézkedők, ahol a támogatások inkább munkáltatóimárka-építési célokat szolgáltak, mint valódi segítségnyújtást.
  • Végül a passzív vállalatok, ahol az emberi tényezők a háttérbe kerültek.

A kutatást végző cég szerint leginkább utóbbi két csoportot sújtja a fluktuációrobbanás.

„Ezek a fluktuációs értékek rendkívül magasak, óriási költséget és károkat jelentenek a munkáltatóknak. Mára eljutottunk oda, hogy az elvándorlás költségei és kára mindenhol jóval meghaladják a munkavállalók megtartásra fordítható befektetéseinek összegét. Ebben a munkaerőpiaci helyzetben, amikor egyszerre van jelen a fluktuáció és a munkaerőhiány, a bérnövekedés és a koronavírus miatti bizonytalanság és változások, egy munkáltató nem teheti meg, hogy ne fektessen munkavállalói elkötelezettségének növelésébe” – tette hozzá Csikós-Nagy Katalin.

Dolgozói igények

A fluktuációkezelés-szakértő szerint nagyon fontos foglalkozni a koronavírus-járvány hatására megváltozott munkavállalói igényekkel is. Ilyen például a munkába járással töltött idő, mely a szellemi dolgozóknál kardinális kérdés lett. Megtapasztalva az otthoni munka kényelmét, nem szívesen utaznak sokat a munkahelyre, egyre gyakoribb elvárás a home office.

A fizikai dolgozók számára fontosabbak lettek a pluszjuttatások. Egyre tudatosabban figyelnek a testi és lelki egészségükre a kékgallérosok is, nem szívesen vállalnak már olyan műszakrendes munkát, ami hosszú távon egészségügyi károkat okozhat.

The post Óriási a feszültség a munkaerő-piacon, berobbant a fluktuáció first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Eszméletlenre vert egy férfit az Oktogonon egy fiatal, mert ránézett a villamosmegállóban

2021, szeptember 29 - 10:06

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 22 éves férfival szemben, mert eszméletlenre vert egy másik férfit a villamosmegállóban azért, mert az  ránézett. A megvert férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfit már korábban is elítélték testi sértésért és más bűncselekmények miatt. A mostani tette pedig nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A vádirat szerint a fiatal tavaly április 23-án a Nyugati téri aluljáróban tartózkodott a hajléktalan cimboráival. Nem sokkal később azonban felszállt a villamosra és lement vele az Oktogonig. Amikor leszállt a villamosról, akkor minden előzmény nélkül belekötött egy villamosra várakozó másik férfiba.

ugyeszseg.hu

A főügyészség tájékoztatása szerint a fiatal azt tette szóvá neki, hogy ránézett, majd ezzel egyidejűleg rátámadt a férfira, és ököllel többször is nagy erővel fejen ütötte. A bántalmazás következtében a férfi összeesett és elvesztette az eszméletét. A 22 éves útonálló még ekkor sem hagyott fel a bántalmazással, ököllen nagy erővel még többször megütötte és megrúgta a földön magatehetetlenül fekvő férfit az arcán és a testén.

ugyeszseg.hu

Az áldozattal együtt várakozott a megállóban egy rokona, ő kért meg egy szintén ott várakozó másik személyt, hogy értesítse a rendőröket és a mentőket. A helyszínről távozó támadót egy XX. kerületi kültéri edzőparkban fogták el. A főügyészség letöltendőt kért a fiatalemberre azzal, hogy a korábban más ügyben kiszabott két év fiatalkorúak börtönbüntetésének végrehajtását is rendelje el

The post Eszméletlenre vert egy férfit az Oktogonon egy fiatal, mert ránézett a villamosmegállóban first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Elon Musk ezüstérmet küldött Jeff Bezosnak, miután bejelentették, hogy gazdagabb nála

2021, szeptember 29 - 09:47

Elon Musk úgy döntött, megvicceli riválisát Jeff Bezost, miután megint megelőzte a világ leggazdagabb embereinek listáján – írja a Business Insider.

Hétfőn azt közölte a Forbes, hogy a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója – és újdonsült agglegény – lett a harmadik ember a világon, akinek a vagyona meghaladta a 200 milliárd dollárt. Ez az összeg nagyjából 61,7 billió forintnak felel meg.

3 év után szakított Elon Musk és barátnője, Grimes Jó viszonyban maradtak a különválás után.

Musk pedig ezután azt közölte a lappal, hogy küldeni fog Bezosnak egy emlékeztetőt arról, hogyan is állnak a Forbes milliárdosok listáján.

Egy óriási, kettes számjegyet formázó szobrot küldök Jeffrey B.-nek, egy ezüstéremmel együtt

– írta Musk a Forbesnak egy elektronikus levélben.

Bezos volt az első, aki tavaly augusztusban elérte a 200 milliárd dolláros mérföldkövet. Bernard Arnault, az LVMH Moët Hennessy – Louis Vuitton francia luxuskonglomerátum vezérigazgatója pedig a második, aki nemrégiben – rövid időre – átlépte ezt a határt – emlékeztet az Insider.

Musk és az Amazon korábbi vezérigazgatója ugyanakkor már többször is megelőzték egymást a világ leggazdagabb embereit összesítő lista elején.

A Tesla-vezér meglepetése nem is az első eset a két dollármilliárdos techguru nyilvános rivalizálásának történetében. Az év elején Bezos rakétacége, a Blue Origin tiltakozott a NASA azon döntése ellen, hogy a SpaceX-nek ítélték oda a 2,9 milliárd dolláros (mintegy 894 milliárd forintos), holdraszállásról szóló szerződést. A Twitteren Musk így vágott vissza:

Nem tudja felhozni (a pályára) lol.

A múlt hónapban az Amazon leányvállalata, a Kuiper tiltakozó levelet nyújtott be az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz, az  FCC-hez a SpaceX Starlink műholdas hálózatának bővítésére vonatkozó tervei miatt. Válaszul Musk azt tweetelte, hogy Bezos „visszavonult, hogy főállásban pereket indítson a SpaceX ellen”.

Fontos küldetéshez választotta ki a NASA a SpaceX rakétáját Az Europa Clipper nevű missziót 2024 októberében tervezik útnak indítani.

The post Elon Musk ezüstérmet küldött Jeff Bezosnak, miután bejelentették, hogy gazdagabb nála first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Négy kilométeres a dugó az M1-esen

2021, szeptember 29 - 09:46

Négy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon a komáromi csomópont után baleset miatt, közölte az Útinform szerdán.

A balesetben kamion kisteherautóval ütközött. Az érintett szakaszon csak egy sáv járható. Az ellenkező oldalon, Tata térségében munkavégzés miatt a belső sávot zárták le. A munkaterület mögött lassabb a haladás, írja az MTI.

The post Négy kilométeres a dugó az M1-esen first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Matolcsy Ádám barátjának cége hárommilliárdos munkát kapott a jegybanktól

2021, szeptember 29 - 09:40

Ismét a Matolcsy Ádám barátjaként is ismert Száraz István, illetve cége, a Frank Digital Kft. lett a befutó a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs megatenderén. Az Opten szerint nyolc főt foglalkoztató vállalkozás láthatja el a Matolcsy György jegybankelnök által vezetett MNB kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatokat idén és jövőre. A megbízás keretösszege nettó 3 milliárd forint, a szerződés ennek kimerüléséig vagy 2022. december 31-ig hatályos. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint az MNB a teljes keretösszeg 70 százalékára vállalt lehívási kötelezettséget úgy, hogy ebből várhatóan 15 százalékot kreatív tervezésre és gyártásra, 75 százalékot médiavásárlásra, tíz százalékot pedig PR- és rendezvényszervezési feladatokra fordítanak.

Beliczay László / MTI Száraz István előadása a 15. Internet Hungary konferencián Siófokon 2014. október 14-én.

A jegybank kommunikációs feladatait eddig is Szárazék végezték: tavaly novemberben a Frank Digital nyerte el az MNB kommunikációs keretmegbízását a 2020-2021-es időszakra, kétmilliárd forint plusz áfáért. Előzőleg a 2019. október 7. és 2020. december 31. közötti időszakra kaptak nettó 1 milliárd 950 milliós keretmegbízást, amelyet tavaly hárommilliárd forintig bővítettek. De már a 2017-es tenderen is részesei voltak az akkor elnyert, ugyancsak nagy értékű keretszerződésnek. Szárazék a friss megbízás részeként bonyolítják le egyebek mellett a „Növekedési Hitelprogram Hajrá!” és az „Azonnali Fizetés” kampányának szeptemberi etapját, és az ő feladatuk lesz az úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát termékek brandjének aktív kommunikációja is.

A céget 2014-ben alapították, az első, teljes üzleti évet már félmilliárdos forgalom mellett 111 millió forintos adózott eredménnyel zárták. A tavalyi év abszolút rekord a Frank Digital történetében: csaknem 2,9 milliárd forintos nettó értékesítés mellett 341,5 millió forintos adózott eredményt hoztak össze, Száraz István pedig 261,9 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.

Száraz nem csak baráti kapcsolatban áll Matolcsy Ádámmal, Matolcsy György jegybankelnök fiával: utóbbi tőle vette meg a kormányközeli Origo nevű portált kiadó New Wave Media Csoportot. Az adásvétel után Száraz azt állította, hogy Frank Digital nevű cégén is túlad, később azonban meggondolhatta magát. Ugyan a cég minősített többségét 2017 júliusában eladta Osváth Eszternek, aki ma is a cég ügyvezetője, 2018 novembere óta azonban ismét Száraz, illetve az ő tulajdonában lévő DryCom Informatikai Tanácsadó Kft., majd jelenleg a Dry Delta Kft. nevű cége a Frank Digital egészének tulajdonosa.

Nem ő az egyetlen Matolcsy Ádám baráti köréből, aki üzleti kapcsolatba került a jegybankkal. A baráti kör egy másik tagja, Pintér Máté szerezte meg a jegybanki alapítványok pénzéből megvásárolt, majd felújított Várkert Kaszinóban lévő Felix Kitchen & Bart üzemeltető céget, a Vízház Gasztronómia Zrt.-t.

Kapcsolódó Matolcsy Ádám barátjáé lett a közpénzből épített luxusétterem a Várkert Kaszinóban Pintér Máté cége 306 millió forintért, hitel nélkül vásárolta meg a jegybanki pénzből létrehozott Vízház Gasztronómia Zrt.-t. Az üzletember több szálon is kötődik a jegybankelnök fiának baráti köréhez.

Ugyancsak jegybanki megbízást kapott Matolcsy Ádámnak az építőiparban aktív barátja, Somlai Bálint is, akinek neve leginkább az MNB 54 milliárdos felújítását végző Raw Development Kft. miatt csenghet ismerősen. A Raw Developmentet 2018 óta irányítja Somlai. Nemrég az ő egyik érdekeltségétől került Matolcsy Ádám feleségéhez, Matolcsy Tímeához egy ingatlanos cég és vele egy luxuslakás. Nem lóg ki a sikeres baráti körből maga Matolcsy Ádám sem, aki amellett, hogy Porsche luxusautókat gyűjt, a NER-elit nagyjaihoz hasonlóan magánrepülőt is használ.

The post Matolcsy Ádám barátjának cége hárommilliárdos munkát kapott a jegybanktól first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

KSH: Egy év alatt 7,9 százalékkal emelkedtek a hazai keresetek

2021, szeptember 29 - 09:39

Júliusban 7,9 százalékkal magasabb volt a bruttó és a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 288 400 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el.

A 4,6 százalékos júliusi inflációval számolva a reálkeresetek 3,2 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,5 százalékkal 444 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset, a nettó 295 400 forint volt.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,2 százalékkal 444 100 forintra, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően – 11,8 százalékkal 413 600 forintra nőttek.

A feldolgozóiparban egy év alatt 5,0, az építőiparban 4,9 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek 452 500, illetve 354 500 forintra. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 5,9 százalékos növekedéssel 264 400 forint volt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási szektorban és az infokommunikációban 792 500, illetve 713 900 forint volt a júliusi bruttó átlagkereset, az előbbi 14,4 százalékkal, az utóbbi 8,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A költségvetési szféra béremelkedését az egészségügyi dolgozók fizetésemelése húzta fel, ahol 35,3 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset és 550 800 forintot ért el. Az oktatásban 403 700 forint volt az átlagos bruttó kereset, 7,9 százalékkal több a tavaly júliusinál.

A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számolt júliusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 600 forintra becsülhető, 7,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A bruttó kereset mediánértéke, amennyinél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet, 350 000 forint volt, 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma a legalább öt foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál és intézményeknél 10,9 százalékkal 272 ezerrel nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A feldolgozóiparban 35 ezerrel, az építőiparban 12 ezerrel, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén, valamint a kereskedelemben 19-19 ezerrel, az infokommunikációban 11 ezerrel, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységekben 30 ezerrel dolgoztak többen, mint tavaly júliusban.

Az év első hét hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,0 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagos bruttó kereset 429 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 439 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 285 300 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 800 forintot ért el.

The post KSH: Egy év alatt 7,9 százalékkal emelkedtek a hazai keresetek first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Survivor: Járai Máté sírva fakadt, amint meghallotta a telefonban felesége hangját

2021, szeptember 29 - 09:38

A Survivorben napról napra kevesebben maradnak a játékban, hogy megküzdjenek a fődíjért. A keddi adásban az egyik feladat tétje az volt, hogy a nyertes egy telefonhívás erejéig felhívhatta valamelyik szerettét. A játékot Kabát Péter nyerte meg, de úgy érezte, van akinek nagyobb szüksége van arra az egy hívásra, így átadta a lehetőséget Járai Máténak, aki rögtön felhívta feleségét, Járai Kírát. Amint meghallották egymás hangját, zokogásban törtek ki mindketten. A telefonbeszélgetést itt meg tudja hallgatni:

The post Survivor: Járai Máté sírva fakadt, amint meghallotta a telefonban felesége hangját first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Brutálisan összeverte a párját, majd benyugtatózva ledőlt aludni

2021, szeptember 29 - 09:38

Súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. A férfi Sajószentpéteren élt az élettársával Gyakran voltak közöttük nézeteltérések, amiatt, mert a férfi nem dolgozott, viszont rendszeresen italozott, s ilyenkor bántalmazta az élettársát.

2020 májusa  és 2021 májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ilyenkor ököllel ütötte és rugdosta. Az egyik vita során pedig egy konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést okozott neki.

Idén májusban a vádlott ismét leittasodott, ekkor a párja is fogyasztott kisebb mennyiségű alkoholt. Délután a lakásuk konyhájában tartózkodtak, amikor a férfi megint belekötött élettársába, egy kicsorbult tányérral megdobta, s megvágta a nyakát. A nő ekkor ki akart menni a helyiségből, a férfi azonban elé állt, és ököllel brutálisan összeverte.

A férfi ezután nyugtatót vett be és ledőlt aludni. A nő azonban csak akkor mert lefeküdni, amikor már meggyőződött arról, hogy az élettársa már elaludt. A nő nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörés, állkapocscsont-törés sérüléseket szenvedett. Az ügyészség börtönbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfire.

The post Brutálisan összeverte a párját, majd benyugtatózva ledőlt aludni first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

MNB: a hitelmoratóriumosok fele már kiszállt

2021, szeptember 29 - 09:28

Binder István elmondta, sokan az első három hónap után szembesültek azzal, hogy ez nem egy tartozás-elengedés, hanem egy fizetési haladék, ezért a bank kamatot számít fel a kölcsönre.A vállalkozások közül pedig mintegy 20 ezren döntöttek úgy, hogy kilépnek a moratóriumból. Összegzése alapján

  • még 1 millió 150 ezer család és
  • 25-30 ezer vállalkozás él a moratóriummal.

Kifejtette, a lakáshitelek – amelyek általában a legnagyobb összegű tartozások – területén az adósoknak már csak 41 százaléka van benne a moratóriumban. Azt viszont elgondolkodtatónak nevezte, hogy a személyi kölcsönökkel rendelkezők kétharmada még mindig él a lehetőséggel.  Utóbbiak esetében ugyan kisebb összegekről és rövidebb futamidőről van szó, de a kamat magasabb, mint a mástípusú hiteleknél – tette hozzá.

Kérdésre elmondta: jelenleg a lakossági oldalon 2800-2900 milliárd forint, míg a vállalati oldalon 1900 milliárd forint van a moratóriumban, de az MNB abban bízik, hogy ez hamarosan jelentősen csökken. Binder István hangsúlyozta, akinek van a jövedelme, visszatért a munkaerőpiacra, mindenképpen folytassa a törlesztést, hiszen ha ezt nem teszi, akkor fölösleges többletterhet vállal. (MTI)

Kapcsolódó Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban És még hónapokkal nyúlik a futamidő.

The post MNB: a hitelmoratóriumosok fele már kiszállt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Szinte a színpadról vitte el a mentő Esztergályos Cecíliát

2021, szeptember 29 - 09:26

A színpadon, meghajlásnál sérült meg Esztergályos Cecília, akihez azonnal mentőt hívtak és kórházba vitték, – írja a Bors.

Amikor az utolsó meghajlásnál kiment a csípőm, azonnal bevittek a kórházba. Még aznap hajnalban, miután visszatették a helyére, haza is engedtek, azt hittem, minden rendben van. Majd vasárnap megint volt egy rossz mozdulatom

– mondta el a színésznő, aki úgy döntött, most újabb csípőműtétet kér annak ellenére, hogy alig néhány hónappal ezelőtt operálták ugyanezzel a problémával. Úgy tűnik, akkor nem sikerült végleg megoldani a helyzetet, az újabb műtéttől reméli, hogy rendeződik az egészsége, és ha minden a terv szerint alakul, januárban vissza is térhet színpadra.

The post Szinte a színpadról vitte el a mentő Esztergályos Cecíliát first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Akár 20 év börtönt is kaphat az Instagram-királynő Szlovákiában

2021, szeptember 29 - 09:20

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökég (NAKA) hétfői razziáján őrizetbe vett szlovák valóságshow-szereplőt és Instagram-királynőt férjével együtt kábítószer-kereskedelemmel és bűnszervezet fenntartásával gyanúsítják. Jelenleg Galántán tartják őrizetben – írja a Paraméter.

A Markíza információi szerint Zuzana Plackova kihallgatása csak  50 percig tartott, állítólag tagadott minden ellene felhozott vádat. Őt és férjét az az ügyvéd képviseli, aki Marian Kocner jogi képviselője is volt váltóhamisítási ügyében. A védő erről az ügyről még nem beszél.

A NAKA akciójában több ismert ember elfogtak, a házkutatásoknál több mint 9 kiló metamfetamint, fegyvereket, lőszereket, cigarettát és 70 ezer eurót foglaltak le. A Legfőbb Ügyézség gyanúja szerint a most leleplezett bűnbanda 9 éve foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel Pozsony és Nagyszombat megye területén. Mindegyik tagját 15-től 20 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.

The post Akár 20 év börtönt is kaphat az Instagram-királynő Szlovákiában first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

4 milliárd forintot közelítő közbeszerzést húztak be Mészárosék

2021, szeptember 29 - 09:12

Az Opus Global Nyrt. jelentette be, hogy a közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. újabb közbeszerzést nyert el – írta a Portfolio. A kft. arról értesítette a részvénytársaságot, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mint ajánlatkérő által kiírt „Jánossomorja – Öntözési célú vízpótlás” elnevezésű közbeszerzési eljárásában a legjobb árérték arányt tartalmazó nettó 3 793 971 797 forint összegű ajánlatával lett nyertes ajánlattevő. A szakportál egy hosszú táblázatot is közölt az Opus érdekeltségébe tartozó cégek által 2019 októbere által elnyert megrendelésekről.

Írtuk korábban, hogy nagyon jól sikerült a 2020-as év a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, tavaly ugyanis 15,5 milliárd forintos adózott eredményt értek el. Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos egyik legrégibb cége 113 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhet, ami számottevő emelkedés a 2019-es, 87 milliárdos forgalomhoz képest. Úgy döntöttek, hogy a nyereséget az utolsó fillérig kiveszik, és még az eredménytartalékból is megtoldják, így összesen 15,7 milliárd forint osztalékot fizetnek ki a tagoknak. A cégcsoport többi cégének is jó éve volt tavaly.

Kapcsolódó Közel 16 milliárdos osztalékot fizetett az ős Mészáros-cég De a cégcsoport több régi eleme sem teljesített rosszul.

The post 4 milliárd forintot közelítő közbeszerzést húztak be Mészárosék first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Pont akkor injekciózta be ügyfelének a teljesítményfokozót, amikor lecsaptak rá a rendőrök

2021, szeptember 29 - 09:07

Teljesítményfokozó szerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Osztály egy 37 éves nyíregyházi férfival szemben.

K. Zs.-t pár nappal ezelőtt egy nyíregyházi társasház garázsában érték tetten, miközben ismeretlen összetételű teljesítményfokozó szert injekciózott egy férfi szervezetébe  pénzért. A rendőrök a garázsban, valamint a férfi lakóhelyén is nagy mennyiségben találtak, és foglaltak le különböző fajtájú gyógyszeripari teljesítményfokozó szereket, valamint nagy kiszerelésben tárolt eddig ismeretlen összetételű folyadékokat és porokat, amelyek a férfi által előállított teljesítményfokozó szerek alapanyagai lehettek.

A rendőrök több száz fiolát, injekciós tűt és fecskendőt is lefoglaltak. A nyomozás adatai szerint a férfi rendszeresen adott át az ügyfeleinek tiltott teljesítményfokozó szernek minősülő anyagokat. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit előállították, és teljesítményfokozó szerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A gyanúsított beismerő vallomást tett, a szakértő bevonásával folyamatban lévő büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.

The post Pont akkor injekciózta be ügyfelének a teljesítményfokozót, amikor lecsaptak rá a rendőrök first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Űrcountry mutatja be a multiverzum abszurditását

2021, szeptember 29 - 09:01

A jazzes downtempó és a glitches elektropop metszéspontjában elhelyezkedő Imitation duó a hónap elején jelentette meg második albumát Artificial by Nature címmel. Pápai Zsanett és Gödri Bulcsú duóját ezúttal olyan neves zenészek is kisegítik, mint Kaltenecker Zsolt és Gyémánt Bálint.

Időközben elkészült a második videoklip is az albumról, méghozzá a Space Country című számhoz, és ez a 24.hu-n látható először.

A zenei alapötlet egy klasszik három akkordos tábortűzdal elemelése volt az sci-fi felé. Egyfajta űr-countryt akartunk létrehozni; egyrészt mert mindkét világ központi élménye a magány, másrészt mert szerettük volna a countryra jellemző nosztalgikus, bukolikus hangulatot kiterjeszteni a multiverzumra, ezzel megmutatva annak abszurditását. A dalszöveg a világunk polarizáltságáról; az ideológiák mentén hozott döntések és a szekértáborokhoz való tartozás alapján képzett identitások életszerűtlenségéről és egysíkúságáról szól

– mondja a dalról a duó.

A dalhoz Katona Kati – ő a Zsolnay Fényfesztiválon, Ozorán és Žagar-koncerteken is közreműködött már – készített generatív animációt, melyben a zene hangulatára reflektál a patternekkel és a színvilággal.

Az Imitation október 16-án mutatja be az albumot az új Gödör Klubban.

The post Űrcountry mutatja be a multiverzum abszurditását first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss