Skip to Content

FN - Címoldal

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 3 év 9 hét

Egy plakát miatt járt az egyik kirakat elé maszturbálni egy szegedi férfi

2021, szeptember 30 - 13:18

Elfogták a szegedi rendőrök azt az 50 éves férfit, aki több alkalommal is maszturbált az egyik szegedi üzletsoron. A szegedma.hu szerint az egyik üzlet kirakata különösen bejött a férfinak, mert rendszeresen visszajárt oda, simogatta, csókolgatta a plakáton lévő nő képét.

A rendőrségre tegnap délután érkezett bejelentés, hogy egy férfi többször is kielégítette magát, amelyet az üzlet biztonsági kamerája is rögzített. A körzeti megbízottak és a nyomozók néhány óra alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helybeli férfit.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták, őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. A férfi elismerte tettét. Ellene szeméremsértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

The post Egy plakát miatt járt az egyik kirakat elé maszturbálni egy szegedi férfi first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Milliókat nyert a lottón, vízbe fulladva találták meg, a be nem váltott szelvénnyel a tárcájában

2021, szeptember 30 - 13:17

Egy Michigan államban élő férfi 45 ezer dollárt, azaz átszámítva nagyjából 14 millió forintot nyert a lottón, de még azelőtt meghalt egy szerencsétlen balesetben, hogy azt be tudta volna váltani – jelentette a helyi sajtó. AZ 57 éves Gregory Jarvis holttestét egy kisvárosnál találta meg egy helyi lakos, amikor a partra sodródott egy magántulajdonban lévő parton. Egy csónak mellett jelent meg.

A rendőrség közlése szerint Jarvis éppen ki akarta kötni a hajóját, amikor megcsúszott, beverte a fejét, majd belefulladt a vízbe. A helyi rendőrség vezetője a helyi sajtónak elmondta, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget az esetben.

Tárcájában még mindig benne volt a nyertes szelvény, amit még nem tudott kiváltani, mert hiányzott hozzá egy ahhoz szükséges irat. Már kérvényt adott be érte, de még nem kapta meg. Egyik ismerőse a helyi sajtónak elmondta, hogy Jarvis azt tervezte, hogy a pénzből elutazik Észak-Karolinába, hogy meglátogassa nővérét és édesapját.

A nyereményt a rokonai fogják megkapni.

The post Milliókat nyert a lottón, vízbe fulladva találták meg, a be nem váltott szelvénnyel a tárcájában first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Lenny Kravitz mindjárt 60 éves, de új képét látva sakkmeccset lehetne rendezni a hasán

2021, szeptember 30 - 13:10

Májusban már ötvennyolc éves lesz Lenny Kravitz, azaz már közeledik a hatvan felé. Legújabb fotóját stúdiómunkálatai után lőtték róla a napokban, az énekes ezt kiposztolta Instagramjára. Láthatóan gyúrni sem felejt el a hétköznapok során, másképp nem lenne olyan hasizma, mint Cristiano Ronaldónak.

A Polgár-lányok a hasán is edzhetnének készülhetnének egy következő sakkvilágversenyre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lenny Kravitz (@lennykravitz) által megosztott bejegyzés

The post Lenny Kravitz mindjárt 60 éves, de új képét látva sakkmeccset lehetne rendezni a hasán first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Megfejtették az etruszkok titkát

2021, szeptember 30 - 12:58

Szakértők egy csoportja az etruszkok genetikáját elemezve mérte fel a népcsoport származását – írja az MTI. Az ókori nép a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizáció volt, amely a mai Olaszország területén kialakult. Bár az etruszkok jelentős hatást gyakoroltak a térségre, eredetük nem tisztázott. Származásukkal kapcsolatban 2400 éve találgatnak a tudósok, egyes feltételezések szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, mások úgy vélik, hogy a térség őslakói voltak.

A Firenzei Egyetem és a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói 82 olyan személyt vizsgáltak, akik egykor a régióban éltek. Maradványaikból DNS-mintákat vettek, az 1000-2800 éves mintákat pedig más ősi népcsoportok és a mai ember genetikájával vetették össze.

Az eredmények alapján, noha az etruszkok nem indoeurópai nyelvet beszéltek, genetikailag sokban hasonlítottak latin szomszédjaikra.

Az új felfedezés ellentmond azoknak a korábbi elméleteknek, melyek szerint az etruszkok máshonnan vándoroltak be, mint szomszédjaik. A kutatók úgy vélik, hogy mindkét csoport a Kaszpi-tenger sztyeppéinek térségéből érkezett. Miután a bronzkorban letelepedtek Itália északi és keleti részén, asszimilálták kultúrájukba a más nyelvet beszélőket, miközben virágzó civilizációt építettek ki az időszámítás előtti 7. században. Mikor az időszámítás előtti 3. századra Róma vált a térség urává, az etruszkok beolvadtak az újabb államba.

Tramont_ana / Getty Images

David Caramelli, a Firenzei Egyetem antropológusa szerint tanulmányuk megkérdőjelezi azt a feltételezést is, mely alapján a hasonló genetikájú emberek hasonló nyelveket beszélnek. Úgy tűnik, az etruszkok története a véltnél komplexebb.

Azt régóta tudni, hogy a népcsoport a rómaiakra hagyta vallási szertatásait, a fémfeldolgozást, a gladiátorviadalokat, valamint az építészeti és mérnöki innovációikat. Az etruszkok származása és nyelve viszont kevéssé ismert. A görög történetíró, Hérodotosz arról írt, hogy anatóliai és égei-tengeri népektől erednek, akik éhínség elől menekültek a mai Törökország nyugati részéről Egy másik görög szerző, Dionüsziosz szerint azonban Itália őslakói voltak.

A kutatók következő célja az, hogy egy szélesebb körű genetikai vizsgálatot is elvégezzenek a Római Birodalom más térségeit is bevonva. Az elemzéssel további részleteket tudhatnak meg az etruszkok és nyelvük eredetéről.

The post Megfejtették az etruszkok titkát first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Radikális változások jönnek a Google keresésben

2021, szeptember 30 - 12:51

A Google a Search On konferencián jelentette be, hogy újratervezte keresőszolgáltatását, amely mostantól intuitív módon segíti új témák felfedezését. A változások motorja a gépi tanuláson alapuló MUM algoritmus, amelyet most vezet be a keresőbe a Google.

Az új algoritmus a MUM (Multitask Unified Model) elnevezést kapta. Különlegessége, hogy a korábbi szöveges keresésekkel szemben a Google sokkal jobbá vált a képek tartalmának értelmezésében, és ez teszi lehetővé, hogy a találati lista is vizuálisabbá váljon.

Mi változik a találati listán?

A legradikálisabb változás a „Vizuális felfedezések” megjelenése lesz. A Google azokra a felhasználói keresésekre, ahol inspirációs szándékot észlel (például „karácsonyi dekorációs ötletek”), újfajta találati listát ad, ami vizuálisan sokkal gazdagabb lesz, mint az eddigiek.

A másik nagy változás a „Tudnivalók” funkció. A Google a MUM segítségével képes felismerni azt, hogy egyes témaköröket hogyan fedeznek fel az emberek a keresésük egyre részletesebbé válásával.

Például az „akril festés” kereséshez 350 témakör kapcsolódik. A MUM képes azonosítani azokat a témakör felfedezési útvonalakat, amelyet a felhasználók leggyakrabban alkalmaznak, így már az újabb keresések előtt tud megfelelő tartalmakat kínálni.

Marjai János / 24.hu

Ehhez kapcsolódik a „Témakör zoomolás” funkció is. Egy-egy téma felfedezésekor a felhasználó választhat, hogy az adott témakört nagyobb perspektívából szeretné látni, vagy éppen ellenkezőleg egy szűkebb altémakörre kíváncsi. Ezzel a Google segíti a felhasználóknak egy-egy témakör felfedezését.

A fenti változások közül a Vizuális felfedezéseket már most élesítette a Google, a többi az elkövetkező hónapokban lesz elérhető a felhasználóknak.

Videós tartalmak értelmezése

Szintén újdonság, hogy egy videós tartalom megtekintése után a Google javaslatokat tesz további tartalmakra vonatkozóan, a megnézett videó tartalma alapján. Ami radikális újdonság, hogy olyan témaköröket is felajánl majd a kereső, amely szó szerint nem hangzik el a videóban, de a MUM értelmezése szerint a videó, mint témát érinti.

Hasonló lesz az a lehetőség is, hogy ha az okostelefonunk lencséjét egy tárgyra irányítjuk és ezzel kapcsolatban egy kérdést teszünk fel, például hogyan lehet megjavítani és a kamera egy biciklire fokúszál, akkor a Google képes lesz értelmezni együttesen a látott képet és a szöveges keresést és azonnal adja a bicikli javítására vonatkozó találatokat.

Források hitelességének ellenőrzése

A már meglévő „About This Result” funkció is új elemmel bővül. A felhasználónak lehetősége lesz a találati listán egy adott találatra vonatkozóan lekérni, hogy a forrás mit mond magáról, illetve más források hogyan értékelik az adott weboldalt.  Ezzel a források és információk hitelessége növelhető.

Szintén ehhez a témakörhöz kapcsolódik, hogy a nagyon gyorsan változó aktualitásoknál a Google találati listája jelezni fogja, hogy olyan témáról van szó, amelynél nagyon gyorsan változik a találati lista, így a felhasználó tudni fogja, hogy egy aktuálisan zajló és még le nem zárt eseményről van szó.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Radikális változások jönnek a Google keresésben first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Jakab Péter: Egy valamit üzen a negyedik helyem

2021, szeptember 30 - 12:49

A Jobbik elnöke videóval jelentkezett csütörtök délután, amelyben többek között köszönetet mondott az előválasztásban résztvevőknek, illetve jelezte, hogy bárki is nyer a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, támogatni fogja „a kormányváltásért folyó küzdelemben”.

Ami az én negyedik helyemet illeti: ez a hely egy valamit üzen, de azt nagyon. Sokat kell még dolgoznunk a kormányváltásért

– vélekedett Jakab, aki ezt követően arról beszélt, hogy a többi jelölt kivétel nélkül Budapesten és a nagyvárosokban erős. Szerinte rá maradt az a feladat, hogy „csatába hívja azokat a kistelepüléseket, kisvárosokat és falvakat, ahol még mindig a Fidesz az erős”. A politikus a videóban már tényként kezeli, hogy nem jutott be a második fordulóba, de úgy fogalmazott, hogy csak az érdekli, hogy együtt maradjon az ellenzéki összefogás.

Van egy rossz hírem a fideszeseknek: soha nem adom fel

– közölte, és azt üzente a többi ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, hogy választást csak vidékről lehet nyerni.

The post Jakab Péter: Egy valamit üzen a negyedik helyem first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Séfek Séfe: Vomberg Frigyes olyan ételt kóstolt, amiért szerinte „kár volt megdöglenie a marhának”

2021, szeptember 30 - 12:41

A legutóbbi Séfek Séfe epizódban a séfek egyenként kóstolták végig a Fanni nevű versenyző ételeit, véleményük tükrözte az ízeket és a látottakat. Vomberg Frigyes például egy darab köretelemet emelt ki, az ananászt, amit vaníliafagyival szívesen elfogyasztott volna, ám a főfogásként tálalt marha szerinte feleslegesen került a tányérra.

Kár volt megdöglenie a marhának.

The post Séfek Séfe: Vomberg Frigyes olyan ételt kóstolt, amiért szerinte „kár volt megdöglenie a marhának” first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Hadházy Ákos négyszer több szavazatot kapott Zuglóban, mint Tóth Csaba

2021, szeptember 30 - 12:40

Komoly győzelmet aratott Hadházy Ákos Zuglóban bár Tóth Csaba visszalépett a jelöltségtől. Hadházy Ákos 11 070 szavazatot kapott, míg Tóth Csaba 2644-et. Budapest 8-as választókerületében Karácsony Gergelyre érkezett a legtöbb miniszterelnök-jelölti szavazat. A főpolgármester 6047 voksot gyűjtött be, míg a második Dobrev Klára 3414-et. A sorrend tehát:

  • Karácsony Gergely: 6047 szavazat
  • Dobrev Klára: 3414 szavazat
  • Márki-Zay Péter: 3160 szavaz
  • Jakab Péter: 697 szavazat
  • Fekete-Győr András: 616 szavazat

The post Hadházy Ákos négyszer több szavazatot kapott Zuglóban, mint Tóth Csaba first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Már idén új ország debütál a Forma-1-ben

2021, szeptember 30 - 12:40

Az előzetes híreknek megfelelően Katarban rendezik meg az idei Forma-1-es világbajnokság november 21-i versenyét, mely eddig helyszín nélkül szerepelt a naptárban. Az ázsiai ország először lesz házigazdája a sorozat egyik nagydíjának, írja az MTI.

Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy

a mezőny november 19-21-én a Losail nemzetközi versenypályán vendégeskedik, melyen vasárnap éjszakai futamot tartanak majd.

Kapcsolódó Lando Norrist meg kellett volna büntetni az Orosz Nagydíjon? A verseny végén megúszott egy büntetést, amivel még hátrébb csúszhatott volna.

A megállapodás nem csupán az idei viadalra szól, Katar ugyanis 2023-tól tíz éven át vendégül láthatja majd a Forma-1-et. A hosszú távú szerződés azért 2023-tól lép életbe, mert jövőre az országban a labdarúgó-világbajnokság rendezésére koncentrálnak. Egyelőre azt még nem tudni, hogy hol lesznek majd a Katari Nagydíjak, jelenleg egy új pálya építése tervezés alatt áll.

Katar a negyedik közel-keleti helyszíne az autós gyorsasági világbajnokságnak: márciusban Bahreinben indult, decemberben pedig Szaúd-Arábiában (december 5.) és Abu-Dzabiban (december 12.) zárul a mostani szezon.

A losaili pálya 2004-ben nyílt meg, és azóta rendszeresen otthon ad a gyorsaságimotoros-vb egy-egy futamának, és a sorozat első villanyfényes versenyét is itt rendezték.

The post Már idén új ország debütál a Forma-1-ben first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Szemeteszsákba töltik a benzin egy brit kúton – videó

2021, szeptember 30 - 12:38

Idióták.

A visszafogottságot nem igazán ismerő brit bulvársajtóban ezt a jelzőt használták arra két férfira, akiket a Shell egyik nagy-britanniai kútján vette videóra, ahogy töltik a benzin.

Az üzemanyagot ugyanis nem az autójuk tankjába töltötték, hanem egy fekete szemeteszsákkal kibélelt vödörbe.

Ahogy a Sky News fogalmazott az üzemanyaghiánnyal foglalkozó élő hírfolyamában:

Ez – és biztosak vagyunk benne, hogy ezt szinte mindenki tudja – igencsak veszélyes, és nem ajánlott, hogy ilyet csináljon.

A brit sajtó emlékeztetett arra, hogy a benzin szétmarhatja a szemeteszsákot, és akár a vödröt is, nyilvánvaló tűzveszélyes helyzetet teremtve ezzel. Ahogy a Metro című lap írta, egyikük „maszkot hord a covid elleni védekezésként, de hajlandó megkockáztatni a gyúlékony folyadék jelentette tűzveszélyt.”

The post Szemeteszsákba töltik a benzin egy brit kúton - videó first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Moziban és online is nézhetők idén a Verzió Filmfesztivál alkotásai

2021, szeptember 30 - 12:26

Míg tavaly a járványhelyzet miatt teljes egészében online kellett megtartani a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, addig idén hibrid változatban jelentkezik az esemény, a filmek ugyanis moziban és online egyaránt megtekinthetők lesznek.

Az eseményt idén november 9-21. között rendezik. A Verzió immár 18 alkalommal kínál olyan filmeket, amelyek a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat dolgozzák fel. Idén közel hatvan filmet mutatnak be a fesztivál keretein belül, legtöbbjük most lesz először látható az országban. A Verzió idén minden eddiginél több nézőhöz igyekszik majd eljuttatni a filmeket:

a három budapesti helyszín mellett a Szabad Terekkel összefogva öt vidéki városba is elviszi a filmeket: Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten is megtekinthetők a filmek a helyi mozikban. Emellett a tavalyi vírusbiztos formátum sikerén felbuzdulva ismét nézhetők a filmek online is. 

A Verzió idei nyitófilmje az HBO új dokumentumfilmje, a Kőrösi Máté által rendezett Dívák lesz, amely három húszéves budapesti lány életébe enged betekintést. A kamera az érettségire készülő, elsőre felszínesnek tűnő lányok mindennapjait követi, akik a smink mögött keményen küzdenek azért, hogy leszámoljanak problémás múltjukkal és megdolgozzanak jövőjükért.

A 18. Verzió célja ismét az, hogy a világban zajló események lenyomatát adják át a nézőknek arra ösztönözve őket, hogy szembesüljenek az őket körülvevő valóság sokrétűségével.  Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze az idei fesztivál lényegét:

Az idei év Verziójának a »valóság rétegei« jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.

The post Moziban és online is nézhetők idén a Verzió Filmfesztivál alkotásai first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Évekkel később is lehet nyoma a testvéri zaklatásnak

2021, szeptember 30 - 12:10

Figyelemreméltó eredményre jutott a Yorki Egyetem kutatócsapata: azoknak, akiket a testvérük zaklatott gyerekkorukban, később nagyobb eséllyel lehet mentális problémájuk. Még érdekesebb, hogy mindenképpen van mentális hatása a bántalmazásnak, akkor is, ha valaki nem áldozat, hanem elkövető, esetleg mindkettő – olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóközleményben.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a serdülőkor különösen sérülékeny időszak a későbbi mentális egészség szempontjából, és a problémás testvérkapcsolatok ilyenkor nagyon sokat nyomhatnak a latban. Ez volt az első kutatás egyébként, ahol a negatív hatások mellett a jó testvérkapcsolat pozitív hatásait is vizsgálták.

Érdekes eredmény, hogy azok, akik zaklatták a testvérüket, ők maguk azonban nem éltek át zaklatást, ugyanúgy rosszabb mentális egészséggel számolhattak évekkel később, mint azok, akiket zaklattak. 

Végül a tanulmány azt is mondja, hogy a megelőző beavatkozások, amelyek célja a mentális nehézségek csökkentése és a pozitív mentális egészség megőrzése, a késői serdülőkorban akár még képesek is lehetnek a rossz testvéri kapcsolat ellensúlyozására.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Évekkel később is lehet nyoma a testvéri zaklatásnak first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Hét autó karambolozott az Árpád hídon

2021, szeptember 30 - 12:10

Hét autó ütközött össze Budapesten, az Árpád híd lejárójánál, a Flórián térnél.  A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki a helyszínre, s a társhatóságot és a közterület-fenntartó szakembereit kérték az esethez.

A BRFK megkeresésünkre azt közölte, hogy anyagi káros baleset történt és senki nem sérült meg a balesetben.

The post Hét autó karambolozott az Árpád hídon first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Törvénytelen kampányfinanszírozás miatt börtönre ítélték Nicolas Sarkozyt

2021, szeptember 30 - 12:06

Az exelnöknek – aki nem jelent meg az ítélethirdetésen – nem kell börtönbe vonulnia, elektromos nyomkövető viselésével kiválthatja a büntetést.  A vádhatóság szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását „teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől.

The post Törvénytelen kampányfinanszírozás miatt börtönre ítélték Nicolas Sarkozyt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Igaz-e még, hogy Melissa McCarthy remek színésznő, ha képességeit újabb és újabb filmek tapossák meg?

2021, szeptember 30 - 12:03

Értem én, hogy a filmek is a szabad, művészi, alkotó fantázia terepén mozognak. De azért engedtessék meg, hogy a látszólag az általunk ismert élet keretei között játszódó, abban létező jelenségekről és emberi lényekről mesélni igyekvő filmalkotástól elvárjuk, hogy hasonlítson a valóságra egy kicsit. Emberként azért vonzódunk a történetekhez, mert azokban időnként megláthatjuk saját arcunkat tükröződni. Az együttérzésből eredő katarzist keressük: ha nem tudunk azonosulni, vagy legalábbis valamennyire beleképzelni magunkat a szereplők helyzetébe, akkor nem érint meg minket, amit látunk. Rosszabb esetben még fel is bosszant, hogy hülyének néznek. A seregéllyel, a Netflix soron következő Melissa McCarthy-filmjével így jártunk.

Pedig micsoda fantasztikusan gazdag emberi történet rejlik abban az alaphelyzetben, amelyre A seregély alapoz! Lilly és férje, Jack iszonyatos, mélységes mély gyászban vannak – olyan mélyben, amilyenben csak gyereküket elvesztett szülők lehetnek. Különbözőképpen viselik el a helyzetet: Jack egy szanatóriumban próbál egyenesbe jönni, Lilly pedig otthon, a hétköznapok rutinjával próbálja túlélni a kínt. Elvadult kertjével kezdené a darabjaira hullott élete összekaparását, ám a kerti munkákat folyton meghiúsítja egy kismadár – fajtájára alighanem rájöttek a film címéből –, aki rendszeresen a kertészkedni próbáló Lillyre támad. Lilly nem adja könnyen a nagy nehezen, több mint egy évnyi bénultság után megtalált egyetlen célját, a gondozott kert ideáját, de a madár is kitartó, így „ha harc, hát legyen harc!” alapon egymásnak feszülnek.

Karen Ballard / Netflix

Eddig minden oké. A gyász és megküzdés vaskos, fontos téma, és bár az utóbbi években egyre inkább exponált, azért még messze nem mondható túlbeszéltnek, sőt. Ráadásul a nagy emberi drámák egyetlen mikro-konfliktusba csatornázása mint kiindulópont egészen kiváló filmeket szült már, de itt

sajnos hamar kiderül, hogy hiányzik az ehhez szükséges fókusz, bátorság, érzelmi intelligencia, emberismeret: minden.

Amint az alaphelyzetből tovább kellene építeni az eseményeket, az alkotóknál láthatólag megállt a tudomány, egyből ott, hogy eldöntsék, tulajdonképpen milyen hangvételben szeretnének beszélni a filmben. Komolyak és drámaiak akarnak lenni, vagy afféle keserű pirula-effektussal a gyászban, a szenvedésben rejlő, kínlódó komikumot próbálnák megmutatni? Nem tudván eldönteni, hogy drámát vagy vígjátékot akarnak csinálni, valamiféle humorral oldott drámát próbáltak kikeverni, de sajnos a keverék teljesen működésképtelen lett, mert egyik zsánerben sem tudtak értelmezhető teljesítményt felmutatni.

Ennek egyik fő oka, hogy a forgatókönyv (Matt Harris), a rendezés (Theodore Melfi) és az alakítások egyaránt elveszítettek minden kapcsolatot a valósággal. Ahogy a szerencsétlen madár, aki annyira béna trükkökkel van megmozgatva, hogy vélhetőleg rövidesen a legkínosabb CGI-teljesítményeket listázó youtuberek nevetségének tárgya lesz, nem hasonlít a valódi madarakra, ugyanúgy nem hasonlít semmi más sem az életbeli megfelelőjére. Nem ilyen a gyász, nem ilyen a terápia, nem ilyen egy állatorvos és a rendelője, nem ilyen a kertészkedés – édes istenem, még a növények sem ilyenek, sem a föld, amiből kinőnek –, és bár ügyes kameramunkával igyekeznek leplezni, megkockáztatom: földbe dugdosott, nem túl élethű műnövények között forgattak.

Hogy az emberek nem ilyenek, azt már mondanom sem kell. A pszichoterapeutából lett állatorvos „ül, marad” vezényszóval beszél a gazdival, majd egy ivartalanítás közben ad életvezetési tanácsot hősünknek – ingyen, ami bárcsak megtörténhetne a való világban, de nem történik. A gazdaboltos a túlnépesedő madarak összeesküvését hirdeti. Az, hogy a mellékszereplők ilyen képtelenül szürreálisak, az még felfogható lenne a forgatókönyvíró próbálkozásaként arra, hogy humort csempésszen a drámába, de a főhős is épp ilyen elrugaszkodott: egyetlen céljával sem sikerül egyenesbe jönnie, hogy tudniillik eldöntse, el akarja-e pusztítani a madarat vagy sem.

Arról pedig még szó sem esett, hogy 2021-ben mégis hogyan kommunikálhatja azt egy nagy streamingszolgáltatónál bemutatott mainstream film, hogy a gyász tulajdonképpen felháborító lúzerség; hogy a traumatizált állapot ciki emberi gyengeség, lecseszést érdemlő dolog; az öngyilkossági kísérlet pedig szégyellnivaló, szintén leteremtést érdemlő cserbenhagyás. Ezek olyan életveszélyes üzenetek, hogy nyílt levelekben kellene kikérnie őket magának a mentális egészséggel foglalkozó szervezeteknek. Felháborító, cinikus nemtörődömség, hogy a film stábjában fel sem merült, hogy ez ügyben esetleg kikérjék néhány szakértő véleményét.

Karen Ballard / Netflix

A legutóbbi netflixes McCarthy-filmnél, a szintén pusztítóan rossz Thunder Force-nál arról elmélkedtünk, hogy mennyire rosszat tesz McCarthynak, ha a férjével dolgozik. Ám A seregélyben a változatosság kedvéért nincs benne Ben Falcone, ezzel pedig szertefoszlott az a szintén szomorú, de legalább logikus magyarázat McCarthy film es választásairól, hogy azért vállal ez az alapvetően tehetséges nő ennyire rossz filmszerepeket, mert férje elfogultan elhiteti vele, hogy „ezekben is csodálatos vagy, drága kicsi feleségem”. Ezen a ponton felvetődik a kérdés, hogy meddig tekinthetünk jó színésznőnek valakit, aki sorra vállal olyan rémes filmekben szerepet, hogy az a színészi teljesítményt is lehúzza?

A seregélyben McCarthy sem komikai, sem drámai színésznői képességeit nem képes megmutatni,

humorát gagyi és lapos bukdácsolássá silányítja a rendezés, drámai képességeit pedig egy olyan érzelmi csúcspontnak szánt jelenetben kellene felvillantania, ami teljesen alkalmatlan erre, minthogy teljes érzelmi analfabetizmussal íródott.

Így aztán a kérdés továbbra is nyitott: milyen gonosz összeesküvéssel hiteti el McCarthyval stáb stáb után – rendezők, producerek, forgatókönyvírók, a szerettei, a kollégái –, hogy amit ezekben az szerepekben csinál, az jó? Vagy ő maga ilyen megátalkodottan téveszmés, hogy nem látja, hogy nincs egy működő gesztusa, mozdulata, hogy nem hiszünk el neki semmit? Hát komolyan, ki esik arcra – de lendületből, mintha medencébe hasast ugrana! – attól, ha nekirepül egy kismadár a bukósisakos fejének? Ki kezeli úgy egy esés utáni fájdalmait, hogy a hűtőszekrény összes mirelit zöldségét magára teregeti? Mindezek ki szerint viccesek? És miért érné be a sokszor olyan bölcs, öntudatos nézőközönség ilyen bántóan rossz, káros és nézhetetlen szeméttel?

A seregély a Netflixen nézhető, 102 percben, de senkinek nem tudjuk jó szívvel ajánlani. 24.hu: 2/10

The post Igaz-e még, hogy Melissa McCarthy remek színésznő, ha képességeit újabb és újabb filmek tapossák meg? first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

A bírósághoz fordul Ujhelyi István, hogy a kormány árulja el a koronavírusos betegek oltottsági adatait

2021, szeptember 30 - 11:52

Az európai parlamenti (EP-) képviselő a Facebook-oldalán közvetített csütörtöki online sajtótájékoztatón azt mondta, a bírósághoz és az adatvédelmi hatósághoz fordul a koronavírusos betegek oltottsági adatainak megismerhetőségéért. Hozzátette: lejárt a közérdekű adatigénylésének megválaszolására a törvény szerint rendelkezésre álló tizenöt nap, de sem a Miniszterelnökség, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem Müller Cecília országos tisztifőorvos hivatala nem válaszolt a kérdéseire.

Az EP közegészségügyi bizottságának tagja azt kérdezte, ha részletes adatokat lehet tudni az elhunytak betegségeiről, akkor miért nem lehet tudni, hogy be voltak-e oltva és milyen oltást kaptak. Azon véleményét is hangoztatta, hogy ezen adatok megismerhetősége segítené az oltási kampányt.

Elmondta, a betegek oltottsági adatainak nyilvánosságra hozása az Egyesült Államokban vagy Európa nagy részén teljesen természetes, sőt olyan statisztikákat is vezetnek, hogy a megbetegedettek milyen oltóanyagot kaptak.

A szocialista képviselő azzal magyarázta a kormány „titkolózását”, hogy a kínai gyártó javaslata ellenére az idősek jó részét Sinopharm-vakcinával oltották be, ami sokaknál nem alakított ki védettséget. Ez pedig súlyos erkölcsi, politikai és jogi kérdéseket vet fel, mert valaki megvette, engedélyezte és „parancsba adta” a Sinopharm-vakcinával történő oltást az időseknél – hangoztatta Ujhelyi István, aki szerint a kormány magát buktatja le, ha nem adja ki a kért adatokat.

Koronavírus A bírósághoz fordul Ujhelyi István, hogy a kormány árulja el a koronavírusos betegek oltottsági adatait Szerinte a kormány magát buktatja le, ha nem adja ki a kért adatokat. Öt beteg hunyt el, 633 új fertőzöttet találtak Magyarországon Egy haláleset miatt felfüggesztik a Janssen-vakcinák használatát Szlovéniában

The post A bírósághoz fordul Ujhelyi István, hogy a kormány árulja el a koronavírusos betegek oltottsági adatait first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Édesanyja élesztett újra egy két hónapos csecsemőt

2021, szeptember 30 - 11:41

Minden szülő rémálmát élte át az a Fejér megyei édesanya, aki tegnap este kérte a mentők gyors segítségét, mert nem lélegzett a kéthónapos kisbabája.

Az OMSZ tájékoztatása szerint a tapasztalt mentésirányító bajtársunk azonnal több mentőegységet, köztük a Koraszülött rohamkocsit is riasztotta a helyszínre, miközben megpróbálta megnyugtatni a zokogó édesanyát, aki a telefonon kapott utasítások alapján megkezdte gyermeke újraélesztését.

Az életmentés szerencsére hamar sikerre vezetett és mire a mentők perceken belül megérkeztek, a csöppség vérkeringése már visszatért. Emelt szintű ellátás után a mentők végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a picit a hős édesanyja kíséretében.

The post Édesanyja élesztett újra egy két hónapos csecsemőt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Lóháton trollkodott a benzinkutatnál sorban álló britekkel – videó

2021, szeptember 30 - 11:40

Egyes helyeken százméteres sorok alakultak ki a benzinkutakon Nagy-Britanniában, miután a teherautósofőrök hiánya miatt súlyos üzemanyaghiány alakult ki az országban. A múlt héten pánikvásárlásba kezdtek a britek, és hétfőn már sok országrészben alig lehetett üzemanyaghoz jutni, és megszokott látvány lett a kutaknál kígyózó autósorok látványa.

Egy vicces kedvű brit ezt használta ki, hogy egy kicsit szórakozzon a benzinre váró autósokon, és lóháton jelent meg egy benzinkútnál, London egyik elővárosában, Thames Dittonban. A férfi boldogan dalolászva lépdelt el az autósok mellett, azt dúdolva, hogy „nekem nincs szükségem benzinre, mert van egy lovam, ami répával megy”.

The post Lóháton trollkodott a benzinkutatnál sorban álló britekkel – videó first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss