FN - Híradó helyett
MNB: a hitelmoratóriumosok fele már kiszállt
Binder István elmondta, sokan az első három hónap után szembesültek azzal, hogy ez nem egy tartozás-elengedés, hanem egy fizetési haladék, ezért a bank kamatot számít fel a kölcsönre.A vállalkozások közül pedig mintegy 20 ezren döntöttek úgy, hogy kilépnek a moratóriumból. Összegzése alapján
- még 1 millió 150 ezer család és
- 25-30 ezer vállalkozás él a moratóriummal.
Kifejtette, a lakáshitelek – amelyek általában a legnagyobb összegű tartozások – területén az adósoknak már csak 41 százaléka van benne a moratóriumban. Azt viszont elgondolkodtatónak nevezte, hogy a személyi kölcsönökkel rendelkezők kétharmada még mindig él a lehetőséggel. Utóbbiak esetében ugyan kisebb összegekről és rövidebb futamidőről van szó, de a kamat magasabb, mint a mástípusú hiteleknél – tette hozzá.
Kérdésre elmondta: jelenleg a lakossági oldalon 2800-2900 milliárd forint, míg a vállalati oldalon 1900 milliárd forint van a moratóriumban, de az MNB abban bízik, hogy ez hamarosan jelentősen csökken. Binder István hangsúlyozta, akinek van a jövedelme, visszatért a munkaerőpiacra, mindenképpen folytassa a törlesztést, hiszen ha ezt nem teszi, akkor fölösleges többletterhet vállal. (MTI)
Kapcsolódó Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban És még hónapokkal nyúlik a futamidő.The post MNB: a hitelmoratóriumosok fele már kiszállt first appeared on 24.hu.
4 milliárd forintot közelítő közbeszerzést húztak be Mészárosék
Az Opus Global Nyrt. jelentette be, hogy a közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. újabb közbeszerzést nyert el – írta a Portfolio. A kft. arról értesítette a részvénytársaságot, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mint ajánlatkérő által kiírt „Jánossomorja – Öntözési célú vízpótlás” elnevezésű közbeszerzési eljárásában a legjobb árérték arányt tartalmazó nettó 3 793 971 797 forint összegű ajánlatával lett nyertes ajánlattevő. A szakportál egy hosszú táblázatot is közölt az Opus érdekeltségébe tartozó cégek által 2019 októbere által elnyert megrendelésekről.
Írtuk korábban, hogy nagyon jól sikerült a 2020-as év a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, tavaly ugyanis 15,5 milliárd forintos adózott eredményt értek el. Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos egyik legrégibb cége 113 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhet, ami számottevő emelkedés a 2019-es, 87 milliárdos forgalomhoz képest. Úgy döntöttek, hogy a nyereséget az utolsó fillérig kiveszik, és még az eredménytartalékból is megtoldják, így összesen 15,7 milliárd forint osztalékot fizetnek ki a tagoknak. A cégcsoport többi cégének is jó éve volt tavaly.
Kapcsolódó Közel 16 milliárdos osztalékot fizetett az ős Mészáros-cég De a cégcsoport több régi eleme sem teljesített rosszul.The post 4 milliárd forintot közelítő közbeszerzést húztak be Mészárosék first appeared on 24.hu.
GKI: a negyedik hullám lassíthatja a második félévre várt lendületes növekedést
Megjelent a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzése, melyben megállapították, hogy az elmúlt hónapokban a magyar GDP növekedése és az árszínvonal emelkedése is a korábban gondoltnál gyorsabb volt. Az EU-val való viszony kiélezése a helyreállítási és egyéb EU-forrásokhoz való hozzáférés csúszása miatt immár gazdasági veszteségeket okoz – tették hozzá.
Ahogy ők látják, a kormányzat továbbra is konfrontatív EU-politikája, laza költségvetési és jövedelempolitikája, valamint a jegybank főleg verbálisan erős, de a kamatemelésben ténylegesen is megmutatkozó szigorítása összességében nem kellően konzisztens, a rövid távú választási céloknak alárendelt, az egyensúlyi szempontokat háttérbe szorító politikára utal. Úgy vélik, ebben a választásokig aligha lesz érdemi változás. Ugyanakkor arra számítanak, hogy a járvány már elkezdődött negyedik hullámának jelenleg reméltnél súlyosabb következményei a most várt növekedési és áremelkedési ütem lassulásához vezethetnek. Íme néhány főbb mutató.
Gazdasági növekedésA GKI 2021-ben továbbra is 7% körüli gazdasági növekedést vár. Úgy vélik, a korábban gondoltnál gyorsabb második negyedévi növekedést a járvány negyedik hulláma ellentételezi. Az első félévi növekedésben fontos szerepet játszott az exporttöbblet számottevő emelkedése, a második félévben várhatóan a fogyasztás és a beruházás szerepe fog növekedni. Arra számítanak, hogy 2022-ben – mivel idén már a 2019. évi szint felett teljesít a magyar gazdaság – a növekedés 5% körülire lassul.
A választási költségvetés a korábban vártnál is gyorsabb fogyasztásbővülést, a finanszírozási és piacproblémák lassúbb beruházási dinamikát vetítenek előre, s zárulhat az export/import olló. 2022-ben – a várhatóan kiugróan növekvő turisztikai ágazat kivételével – szinte minden ágazat bővülése visszafogottabb lesz szerintük, különösen az iparé és az építőiparé. Ugyanakkor ez a fékeződés a várakozások szerint az egész EU-ra jellemző lesz, miközben a magyar dinamika a régió élmezőnyébe tartozhat – jegyezték meg.
FoglalkoztatásA foglalkoztatottak száma a tavalyi éves átlagban 1,2 százalékos visszaesés után idén 1 százalékkal, jövőre 0,5 százalékkal emelkedik előrejelzésük alapján. A munkanélküliség a 2019. évi 3,4 százalékról 2020-ban 4,3 százalékra emelkedett, 2021-22-ben 4,1, illetve 4% körüli átlagot várnak. Hozzátették, hogy egyes szakmákban már ismét munkaerőhiány tapasztalható.
FogyasztásBecslésük szerint a lakossági fogyasztás szintje idén eléri a 2019. évit. 2022-ben, mint választási évben a minimálbér, a reáljövedelem és a fogyasztás érezhető gyorsulása várható, miközben a GDP-növekedés dinamikája lassul. A hiteltörlesztési moratórium kifutása és az összességében gyorsan növekvő vásárlóerő inflációs hatása tovább fokozza szerintük a jövedelmek növekvő differenciálódásának hatását.
Idén a fogyasztás 3,5, jövőre 4,5 százalékos bővülése várható a GKI szerint.
Az állóeszköz-felhalmozás szintje csak 2022-ben fogja meghaladni a 2019. évit. A beruházási ráta továbbra is 27-27,5% körüli, magas. A gazdaságkutatónál úgy látják azonban, hogy ezen belül kevés a gazdaság, illetve a társadalom valós modernizációját szolgáló fejlesztés, ami részben a finanszírozó államhoz, nem pedig a piachoz való alkalmazkodás következménye.
The post GKI: a negyedik hullám lassíthatja a második félévre várt lendületes növekedést first appeared on 24.hu.
Erősödött kicsit a forint, de még mindig 360 körül van egy euró
Enyhén erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel – írta az MTI.
- Az euró 359,75 forinton forgott hét órakor, alig-alig csökkent az árfolyama a kedd esti 359,77 forinthoz képest.
- A dollár jegyzése 308,01 forintról 307,89 forintra,
- a svájci franké pedig 331,52 forintról 331,28 forintra csúszott le.
Az euró 1,1684 dolláron forgott szerda reggel, 0,03 százalékkal erősödött az előző napi záráshoz képest. A svájci frankhoz képest 0,06 százalékkal drágult az euró, 1,0861 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,9297 frankot adtak, 0,05 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest stagnált a dollár árfolyama, 111,50 jenen jegyezték szerda reggel.
Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengült a forint az euróval szemben, így kedden délutánra a 360-as szint közvetlen közelébe bukott, ami nyolchetes forintmélypontot jelent – írta aznap a Portfolio. Az aznapi esésben a szakportál szerint elsősorban a rossz nemzetközi befektetői hangulat játszott szerepet: tovább emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, ami eleve rontja a feltörekvő piaci devizák között a forint megítélését a múlt héten váratlanul lelassított MNB kamatemelési ütem mellett, másrészt a koronavírus és az elszálló energiaárak miatt egyre csak fokozódnak gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek Ázsiában és Európában is.
The post Erősödött kicsit a forint, de még mindig 360 körül van egy euró first appeared on 24.hu.
Tállai: Minden, családi pótlékra jogosult szülő számolhat az adóvisszatérítéssel
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A tájékoztatás szerint a családi adóvisszatérítés igénybevétele az érintettek többségének semmilyen adminisztrációs terhet nem jelent. A szabályrendszerre kitérve Tállai András elmondta, hogy lényegében minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben szerzett jövedelme után a fizetendő személyi jövedelemadó. A visszafizetendő összeg a 2021-ben ténylegesen megfizetett személyi jövedelemadó összege, de legfeljebb a 2020. decemberi adatok alapján számolt éves átlagbér adószintje – tette hozzá.
A Magyar Államkincstár adatai szerint augusztusban több mint egymillióan kaptak családi pótlékot. 2021-ben szerzett jövedelem után az adó nemcsak annak a szülőnek jár vissza, aki a családi pótlékot kapja, hanem a házastársának is – nyomatékosította Tállai András.
Az elvált szülők közül annak jár a családi adóvisszatérítés, aki a családi pótlékra jogosult, így például a gyermeküket egyedül nevelő elvált szülők mellett azoknak az elvált szülőknek is jár a visszatérítés, akik a saját háztartásukban felváltva gondozva nevelik a gyermeket, és emiatt a családi pótlékot 50-50 százalékos összegben kapják.
A gyermek kora esetében is a kedvező szabályok érvényesek, hiszen nem a nagykorúvá válás, a 18. életév betöltése számít, hanem amíg a gyerek középiskolában tanul, annak a tanévnek az utolsó napjáig jár vissza az adó a szülőnek, amelyben a gyerek 20 éves lesz. Ha a gyerek sajátos nevelési igényű, akkor a korhatár még magasabb: 23 év – magyarázta az államtitkár.
The post Tállai: Minden, családi pótlékra jogosult szülő számolhat az adóvisszatérítéssel first appeared on 24.hu.
Már az egekben van, de karácsonyig tovább emelkedhet az étolaj ára
Bevált a jóslat a csillagászati étolajárakról: durván a másfélszeresére drágult másfél év alatt a napraforgóolaj. 2017 januárja és 2020 februárja között stabilan 480-490 forint körüli literenkénti árat jegyzett fel a Központi Statisztikai Hivatal, tavaly márciusban drágult hirtelen 500 forint fölé. Onnantól aztán nem volt megállás, decemberben 571 forint volt az átlag, februárban elhagyta a 600 forintot, legutóbb, augusztusban pedig már 701 forintot rögzítettek a statisztikusok. Ez a tempó az átlag felett dráguló élelmiszerek közül is kiugrik, és a lapunk által megkérdezett szakértők szerint még mindig nincs vége a drágulásnak.
A világban nagy, általános áremelkedés tapasztalható, ami az összes élelmiszer árát érinti. Az egész a rosszabb gabonatermés miatti aggodalmakból indult, és úgy néz ki, hogy átterjed minden másra is – vázolta a helyzetet a GKI kutatásvezetője, Némethné Dr. Pál Katalin. Az áremelkedésben komoly szerepe van annak, hogy szállítási zavarok keletkeztek a járvány utáni újraindulásnál, olyan problémák, amire már évtizedek óta nem volt példa, ráadásul az üzemanyag-drágulás miatt a szállítási költségek is az egekbe szöktek.
Az étolajárak alakulásánál továbbra is meghatározó Kína hatalmas takarmányigénye: ahogy májusban írtuk, a sertéspestis után próbálják a megtizedelt állományt újratelepíteni. Ez felfelé húzza egy sor termény árát, emiatt nemcsak a szója, hanem a napraforgó és a repce is drágul. A globális tőzsdei árak emelkedőben vannak, és ezekkel együtt mozog a hazai élelmiszerek ára – ecsetelte a világpiaci hatásokat a szakértő.
A műanyagipari problémák is feltornázhatják az élelmiszerárakatAz idei év kaotikusan alakult eddig a műanyagipar számára: az alapanyagárak drasztikusan emelkedtek, a tengerifuvar-költségek közel megduplázódtak, és a globális szállítási láncok is akadoznak. Emiatt számos műanyagipari vállalatnál likviditási gondok jelentkezhetnek, és a kapcsolódó ágazatokban – főleg a jelentős csomagolóanyag-hányaddal dolgozó élelmiszeriparban – a gyártók részben vagy egészében a fogyasztókra háríthatják át a költségnövekedést, erősítve ezzel az amúgy is erőteljes inflációs nyomást – állítja ágazati elemzésében az Euler Hermes szakértője, Bujdosó Tünde.
Mégsem lesz rekordtermésMindezek tetejébe – úgy tűnik – nem jött be az előrejelzés, miszerint rekordtermés lehet az idén. A repcét már learatták, a várt rekordtermés helyett átlag körüli mennyiséget takarítottak be, mert nem tett jót a növénynek az elhúzódó hűvös tavaszi időszak. A napraforgót majd csak októberben aratják, biztosat addig nem tudni, de rekordtermés abból sem várható. A napraforgót a tavaszi fagyok kevésbé érintették, viszont később az elhúzódó aszály igen. Az Agrofórum cikke szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara előrejelzésében a napraforgó várható átlagtermését 2,65 tonna/hektárra módosította a korábbi 2,73-ról, ami ugyan Némethné Dr. Pál Katalin szerint nem drámai különbség, de mégis csökkenő várakozást jelez.
Hasonló a helyzet egyébként a búzánál is – mindenki kétségbeesett, mert a tavaszi hidegben nem nőtt a búza, aztán ahogy bejött a meleg, beindult. Végül a mennyiség nem lett rossz, de a minőség igen – alig a termés fele lett étkezési búza, a többi inkább csak takarmánynak jó. Baj továbbá, hogy nemcsak Magyarországon nem lett kiemelkedő a termés, hanem nagyjából az összes búzatermelő országban sem. Emiatt drágult a búza, és ez felfelé húzta a többi termény árát is. Mert ha az élelmiszertőzsdén valaminek az ára elszáll, akkor az kihat a többi termény árára is – magyarázta a kutatásvezető.
Biztosat október után lehet mondaniAz Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének legutolsó adataiból (37. hét) az látszik, hogy a napraforgó termelői ára egy év alatt 34 százalékkal, a repcéé pedig 51 százalékkal emelkedett.
A fogyasztói árak hasonlóképp alakultak: a KSH részletes áradatai azt mutatják, hogy idén január és augusztus között ismét majdnem 19 százalékkal ment fel az étolaj fogyasztói ára, 590 forintról 701 forintra. Ha pedig 2020 elejéig tekintünk vissza, amikor még 486 forint egy liter étolaj, akkor mostanra hajszál híján 45 százalékos lett a drágulás.
A GKI kutatójának nincs jó híre – arra számít, hogy az árak egyhamar nem fognak elindulni lefelé, sőt elképzelhető további drágulás is. Biztosabbat a napraforgó októberi aratása után lehet szerinte mondani, de az látszik, hogy rekordtermés nem várható napraforgóból, ahogyan például kukoricából sem. Ez az egész északi féltekén így van, és csak abban lehet bízni, hogy a déli féltekén jobb lesz a termés, akkor talán lejjebb mehetnek az árak – véli Némethné Dr. Pál Katalin.
Ezek szerint leghamarabb jövő tavaszra valószínűsíthető némi ármérséklődés. Ez azt jelentené, hogy az étolajárak tavaly tavasszal kezdődött elszaladása két teljes éven át kitart.
3-5 százalékkal drágulhat még az étolajTovábbi általános inflációemelkedést valószínűsít Raskó György agrárközgazdász, aki szerint az árnövekedésből valószínűleg nem marad ki az étolaj sem. Úgy véli ugyanakkor, hogy maximum 3-5 százalékkal kúszhat még feljebb a fogyasztói ár karácsonyig, tavaszra kizártnak tartja a további drágulást. Ezek szerint
720-735 forint körüli is lehet az év végére az étolaj litere.
Levezetése alapján azért nem lesz ennél nagyobb emelkedés, mert már most is nagyon magas az ár. Úgy gondolja, az étolajgyártók nem akarnák, hogy egy esetleges további lendületes áremelés miatt az emberek ismét inkább a jóval olcsóbb (kilónként 460 forint körül mozgó) sertészsír felé forduljanak, és csökkenjen az étolaj iránti kereslet. Ez ugyanis kisebb forgalom mellett kevesebb bruttó árrést eredményezne.
A többi élelmiszernél is további árnövekedésre számít Raskó György, és mint mondta, azoknál még átmeneti törésvonal sem látszik. Egyedül a sertéshúsnál nem várható, hogy tovább nőjön az ára.
The post Már az egekben van, de karácsonyig tovább emelkedhet az étolaj ára first appeared on 24.hu.
Vállalati csalások: így védenék a megtorlástól a bejelentőket
A hitelesített csalás-vizsgálók szervezete (ACFE) tanulmánya szerint a 2020-ban elkövetett vállalati csalások összesen több mint 3,6 milliárd dollár veszteséget okoztak a szervezeteknek.
Mivel az esetek általában felderítetlenek maradnak, a visszaélések évente ennek akár többszörösét is elérhetik, és a céges bevételek 5 százalékát is felemészthetik.
A könnyebb felderítést segítené az Európai Unió által bevezetett lokalizációs szabályozás, amelynek értelmében nemcsak a nagyvállalatoknak, de a kkv-szektornak is fel kell készülnie az új jogszabállyal járó kötelezettségekre.
- A direktíva értelmében 2021. december 17-étől a 250 főt elérő szervezeteknél kötelező lesz a visszaélés-bejelentési rendszerek használata.
- Két további év elteltével pedig a minimum 50 munkavállalót foglalkoztató, magánszektorban működő cégekre is kiterjednek majd azok a jogszabályok, amelyek előírják a bejelentési csatornák létrehozására vonatkozó kötelezettségeket.
Az irányelv közös minimumszabályokat állapít meg az olyan személyek védelme érdekében, akik a magánélet és a személyes adatok területén tesznek bejelentést. A tagállamoknak törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket kell hozniuk, hogy megfeleljenek a direktívának. Ennek értelmében belső és külső bejelentési csatornákat kell létrehozni, illetve biztosítani kell ezek kialakítást.
Közeleg a határidő, de hogy állnak a tagállamok?A Deloitte annak feltérképezéséről készített körképet, mennyire felkészültek az uniós tagországok a direktívának való megfelelésre.
Magyarországon még nem tettek lépéseket az irányelv végrehajtására, illetve az őszi törvényalkotási program sem utal előrelépésre a témában. Nincs információ a megvalósítás ütemtervéről sem, miként Lengyelországban sem.
Belgiumban a legelején, előterjesztés szintjén jár a jogalkotási folyamat. Csehországban kudarcba fulladt a megvalósításra irányuló törvénytervezet jogalkotási folyamata. Mindezt elölről kell kezdeni az október elején soron következő parlamenti választásokkal. Az újonnan megválasztott képviselők nem tudják előterjeszteni a jogszabálytervezetet az EU által megszabott határidő előtt.
Olaszországban áprilisban került napirendre a téma, az értesülések szerint folyik a törvénytervezet kidolgozása. Hivatalosan még nem tettek közzé javaslatot, a munka zárt ajtók mögött történik.
Franciaországban az igazságügyi minisztérium nyilvános konzultációt kezdeményezett. Szintén a tervezet kidolgozásánál tart Németország, ahol a szövetségi igazságügyi és gazdasági minisztérium az irányelv végrehajtásának mértékéről nem tud megállapodni.
Bár Hollandiában még tavaly nyáron nyújtották be a jogszabálytervezeteket, továbbra sem világos, mikor fogják elfogadni a végrehajtási jogszabályokat. Spanyolországban az igazságügyi tárca szakbizottsága nemrég tett vállalást arra, hogy december elején jóvá is hagyhatják majd a tervezetet.
A finn igazságügyi minisztérium munkacsoportot hozott létre a folyamat menedzselésére.
Dánia az első, ahol már elfogadták az EU-direktívára hozott törvénytervezetet.
A kormány még februárban benyújtotta a törvény tervezetét, melyet június 24-én fogadtak el. Ezzel Dánia az első olyan ország, ahol a végére értek a jogalkotási folyamatnak, a bevezetést decemberre tervezik.
Svédországban is előterjesztették már a súlyos kötelességszegést jelentő alkalmazottak megtorlások elleni védelméről szóló törvényt. A javaslatot 2021. május 20-án ismertették
A fentiek alapján úgy tűnik, hogy nagy lehet majd az év végi hajrá a direktíva ügyében – összegezte a Deloitte.
The post Vállalati csalások: így védenék a megtorlástól a bejelentőket first appeared on 24.hu.
A 200 ezer forintos minimálbér mellett 261 700 forintos bérminimum körvonalazódik
A munkáltatók és a munkavállalók is úgy látták, eredményes volt a tárgyalás – áttekintették a kormány által készített összefoglaló makrogazdasági anyagokat. Az adatok alapján a 2016-os hatéves bérmegállapodás óta a minimálbér majdnem 51 százalékkal, a bérminimum csaknem 70 százalékkal emelkedett, miközben a KSH által jelzett átlagkereset (amiben csak az 5 fő feletti foglalkoztatók vannak benne) több mint 67 százalékkal nőtt.
Az már szinte biztosra vehető, hogy a minimálbér bruttó 200 ezer forint lesz jövőre. Ez 19,5 százalékos növekedést jelentene, és úgy tűnik, hasonló mértékben emelkedhet a bérminimum is, azaz elérheti 2022-re a 261 700 forintot. Főleg utóbbival kapcsolatban azonban vannak még kérdőjelek. Az előrejelzés szerint az átlagkeresetnél is két számjegyű lehet a növekedés jövőre.
A munkáltatók nagyobb köztehercsökkentést várnánakA minimálbérnél nem kérdéses, hogy 200 ezer forintra kell emelni, hiszen ez benne volt a nemzeti konzultációban. Az viszont, hogy mennyivel emelkedjen a garantált bérminimum, nem szerepelt a nemzeti konzultációban. Tehát ilyen oldalról nincs kötöttség – mondta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a 24.hu-nak, és hozzátette, hogy még nincs a munkáltatóknál oldalálláspont. Ugyanakkor mindenki arra törekszik, hogy nagyjából megmaradjon a minimálbér és bérminimum közötti különbség. Úgy látja, a bérminimumnál lehet még tárgyalni az emelés mértékéről, és arról is, hogy milyen gyorsan (egy vagy több lépcsőben) érjék el a kívánt emelést. Egy biztos, a vállalkozásoknak sokkal nagyobb teher a bérminimum emelése, mert több embert érint (több mint 460 ezer főt), mint a minimálbér-emelés (több mint 390 ezer embert érinthet), illetve mert összegszerűen magasabb az emelés is, ha elfogadják a 19,5 százalékos mértéket.
Ha hirtelen kell majdnem 20 százalékkal emelni a legkisebb béreken, akkor az átlagbér is 10-12-14 százalékot emelkedhet, ha el akarják kerülni a bértorlódást. Viszont a termelékenység aligha fog ezzel lépést tartani. Ilyen óriási bérnövekedéshez nem 2 százalékkal kellene csökkentenie a kormányzatnak a munkáltatói közterheket, és nem félévtől, hanem ennek a többszörösével, és már év elejétől – véli Perlusz László. A „kettő több mint duplája” lehet tárgyalási alap – konkretizálta a feltételt az óriási lépéshez.
Ahol sok a szakképzett, középfokú végzettségű, ott nagyon megdobja ekkora emelés a bérköltségeket – tette hozzá.
A szakszervezetek egy lépcsős emelést szeretnénekA Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) ügyvezető alelnöke, Székely Tamás szerint is fixre lehet venni a 200 ezer forintos minimálbért. Csak az a kérdés már, hogy a garantált bérminimum mennyivel emelkedik, milyen ütemezésben, illetve hogy mekkora munkáltatói köztehercsökkenést tesz mellé a kormány. A szakszervezetek képviselői a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál is egy lépcsőben támogatnák az emelést, ugyanolyan mértékben, azaz 19,5 százalékkal. A mértékkel kapcsolatban úgy látja, erre a kormány is hajlana az eddig nyilatkozatok alapján.
Mindenkinek az az érdeke, hogy minél hamarabb megszülessen a bérmegállapodás
– jelentette ki.
Kiemelte még, hogy bár a mostani megbeszélésen nem tértek ki a bérajánlásra, fontos szerepe lehet főleg abban, hogy a bérfeszültséget, bértorlódást el lehessen kerülni.
A szakszervezetek szerint mintegy 6 százalékos csökkentés kellene a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adónál ahhoz, hogy keresztül lehessen vinni az általuk támogatott emeléseket. Egyelőre az nem derült ki, hogy ilyen mértékű köztehercsökkentésre van-e kormányzati szándék – jegyezte meg Székely Tamás.
A munkáltatói oldalról lenne igény arra, hogy ne csak egy, hanem kétéves megállapodás szülessen, bár ez ellen szól a jelenlegi bizonytalanság, például a szállítási láncok problémái, a negyedik hullám egyelőre nem ismert hatása, a válságban lévő ágazatok kilábalása, stb. A kiszámíthatóság jegyében a szakszervezet is híve lenne annak, ha hosszabb távú megállapodás születne. Feltéve, hogy garantálják, hogy a munkáltatókkal korábban kialkudott bérpozíciók, juttatások nem sérülnek.
The post A 200 ezer forintos minimálbér mellett 261 700 forintos bérminimum körvonalazódik first appeared on 24.hu.
Földes Eszter pólóin még Ady is mosolygna
A rovatot az UniCredit Bank Social Impact Banking programjának Mikrohitele támogatja, amely elősegíti a mikrovállalkozások alapítását és fejlesztését, a társadalmi értékteremtést. Tudjon meg többet a Mikrohitelről, a részletes termékfeltételeket keresse az UniCredit bankfiókjaiban és weboldalán.
The post Földes Eszter pólóin még Ady is mosolygna first appeared on 24.hu.
Leváltották a Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatóját
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül felmentette a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése a társaság vezérigazgatóját, Nagy István Zsoltot a múlt héten – tudtuk meg Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalától. A felmentés indoklás nélkül történt, a vezérigazgató menesztését ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint nem kellett indokolni – tették hozzá.
A közgyűlés ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül az eddigi műszaki igazgatót, Boros Andrást választotta meg ideiglenesen vezérigazgatónak, aki ezeket a feladatokat az eddigi munkaköre mellett látja el. Az új vezérigazgatót pályázat útján fogják kiválasztani, Boros Andrást arra az időre bízták meg most a tisztség ellátásával, amíg a pályázatot előkészítik és lebonyolítják.
Előzetesen írtunk róla, hogy a többségi tulajdonos, a főváros önkormányzat azzal az indokkal kezdeményezte Nagy István Zsolt menesztését, mert a vezérigazgató megpróbálta elvonni az igazgatóság hatásköreit. Cikkünkben kitértünk arra is, hogy nem volt összhangban a társaság alapszabálya a cégkivonatukkal. Az alapszabályban ugyanis az állt, hogy a vezérigazgató munkavállaló, aki alárendelt a döntéshozó igazgatóságnak. A cégjegyzékben pedig az szerepelt, hogy a vezérigazgató vezető tisztségviselő (azaz döntéshozó). Arra is kitértünk, hogy a Nagybani Piac Zrt. stabilan nyereséges, évek óta.
A főpolgármesteri hivatal a felmentés után azt írta megkeresésünkre, hogy a társaság alapszabálya az eddigiekben is vezető állású munkavállalóként működő vezérigazgatóról rendelkezett. Elismerték azonban, hogy a társaság jogi képviselője a korábbi vezérigazgató esetében a cégbírósági nyomtatványt helytelenül töltötte ki, ezért kerülhetett pontatlan, az alapszabály rendelkezéseivel ellentétes adat a cégjegyzékbe. Magyarán a cégjegyzékben nem szerepelhetett volna az, hogy Nagy István Zsolt vezető tisztségviselő.
Jelenleg az e-cégjegyzékben már szerepel, hogy Nagy István Zsolt vezérigazgató (vezető tisztségviselő) törlés alatt áll. Boros András pedig vezető állású munkavállalóként bejegyzés alatt áll.
Nagy István Zsolt lapunknak továbbra sem kívánta kommentálni a leváltását.
The post Leváltották a Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatóját first appeared on 24.hu.
Elindult a Revolut Bank itthon, de ha probléma van, Litvániában kell intézni az ügyet
Itthon is elindult a Revolut Bank, azonban a Magyar Nemzeti Bank arra figyelmeztet, hogy a Revolut Bank ügyfelei a problémás ügyeiket Litvániában kell hogy intézzék, mivel a szóban forgó bank a litván jegybank felügyelete alá tartozik.
A Revolut Bank az eddigi információk szerint a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó határon átnyúló intézményként, s nem önálló leánybankként indul el Magyarországon. A hazai ügyfelek így betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol, s nem magyar nyelven) intézhetik – hívja fel a figyelmet az MNB.
Az MNB a magyar ügyfelek érdekében szorgalmazza, hogy a Revolut hazai leánybankként végezze tevékenységét.
A jegybank közleménye:
„A Magyarországon is elinduló Revolut Bank jelenlegi tervei szerint előbb határon átnyúló intézményként (s később tervezetten fióktelepeként), vagyis nem itthoni banklicensszel rendelkező leánybankként működik majd hazánkban. Márpedig így a határon átnyúló bank üzleti megbízhatósági (prudenciális) és fogyasztóvédelmi felügyeletét a litván nemzeti bank, és nem a hazai jegybank láthatja majd el.
A Magyar Nemzeti Bankot (MNB) „fogadó országbeli” felügyeletként így csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli (litván) felügyeletnél kezdeményezhet lépést. E jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor határozottan fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat – pl. a hazai ügyfelek számára szokatlan, s eltérő átláthatóságú díjstruktúra – vagy jogsértés gyanúja esetén.
A Revolut Bank magyarországi indulásra vonatkozó bejelentése szerint a pénzforgalmi szolgáltatások mellett, új elemként hitelezési és betétgyűjtési tevékenységet is végez majd. Határon átnyúló intézményként ugyanakkor ennek kapcsán nem a hazai, hanem a litvániai (betétenként és betétesekként ugyancsak maximum 100 ezer eurónyi kifizetést szavatoló) betétbiztosítási rendszer áll majd helyt a hazai betétesek, ugyanúgy, ahogy mind a 16 millió Revolut betétes pénzéért.
Egy-egy hazai ügyfél elszámolási, fogyasztói vagy betétbiztosítási problémája esetén ezért az érintett fogyasztók (a nemzetközi békéltetési eljárás mellett) alapvetően csak Litvániában –várhatóan litván vagy angol nyelven– kereshetnek majd jogorvoslatot saját ügyeik kapcsán.
A Revolut Ltd. a nyilvánosan elérhető beszámolói szerint tavaly 122 millió angol font, 2019-ben pedig 98 millió angol font veszteséget termelt, 417 millió font, illetve 96 millió font (2019) saját tőkén.
Az MNB mindekor támogatja a verseny erősödését a hazai pénzügyi piacokon, hiszen az innovációkra, fejlesztésekre, hatékonyabb működésre és akár költségcsökkentésre sarkallja a piaci szereplőket, egyúttal magasabb minőségű, egyszerűbb és gyorsabb szolgáltatást kínál az ügyfelek számára.
E kedvező folyamatok ugyanakkor – különösen jelentős létszámú magyarországi ügyfélkör megléte esetén – nem lehetnek ellentétesek a hazai ügyfelek érdekeivel, amely minden körülmények közt az elsődlegesnek számít. Az MNB hazai pénzügyi felügyeleti hatóságként ezért üdvözlendőbbnek tartaná, ha a Revolut Bank magyarországi székhellyel, tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó leánybankként végezné tevékenységét itthon.”
The post Elindult a Revolut Bank itthon, de ha probléma van, Litvániában kell intézni az ügyet first appeared on 24.hu.
Ha van legalább 5 ezer forint adótartozása, a NAV-tól kapni fog értesítést
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek. Október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük. Elektronikusan az adószámla-ügyintézés is kényelmesebb, ezért sosem késő ügyfélkaput nyitni – közölte a NAV.
Adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek legalább ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Országosan több mint egymillióan kaptak elektronikus értesítést, míg ötszázezren postán kapják az adószámla-kivonatot a következő hetekben.
Akinek van ügyfélkapu-regisztrációja, az elektronikus tárhelyére kapta a folyószámlájával kapcsolatos tájékoztatót, melyről e-mail-értesítés érkezik a regisztrációkor megadott címre. Ilyenkor érdemes megnyitni a tárhelyet, mivel a beérkezett üzenetek harminc nap elteltével automatikusan törlődnek a felületről, kivéve, ha azokat a megnyitás után a tartós tárba helyezik.
Ha valaki nem nézte meg a tárhelyére érkezett üzenetet, de az e-mail-értesítésben látja, hogy folyószámla-rendezés kapcsán küldött üzenetet a NAV, akkor lekérdezheti adószámla-egyenlegét az eBEV-portálon.
Akinek tartozása van, ügyfélkapus hozzáféréssel akár online bankkártyás fizetéssel is rendezheti azt az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásból, de fizetheti átutalással, csekken vagy a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával. Átutaláskor a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Csekket igényelni a legegyszerűbben a 1819-es ingyenesen hívható NAV Infóvonalon lehet a 4-es menüpontban.
Túlfizetéskor annak kiutalását vagy tartozásra átvezetését a 2117-es számú „Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” nyomtatványon lehet kérni. A nyomtatvány már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban is elérhető, így külön segédprogram telepítése nélkül, bármilyen okoseszközön, akár mobiltelefonon is használható.
Akinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon.
The post Ha van legalább 5 ezer forint adótartozása, a NAV-tól kapni fog értesítést first appeared on 24.hu.
Megéri mikrohitelt adni azoknak, akik vállalkozni akarnak, de nincs hozzá elég pénzük
Mi történik, ha vállalkozni szeretne, de
- Nincs hozzá elég tőkéje?
- Nincs bejelentett munkahelye?
- Nem szeretne, vagy nem tud fedezetet felmutatni egy hitelhez?
- De van egy olyan üzleti terve, ami működne, ha tud hozzá pénzt szerezni.
Gyakorlatilag erre találták ki a mikrohitelezést, amely bár először a harmadik világban futott be, már a fejlettebb országokban, például Magyarországon is létező pénzügyi megoldás.
Különösen akkor, ha valaki például megváltozott munkaképességű embereket vagy épp munkaerőpiacról kiszorultakat szeretne alkalmazni, vagy csak szimplán úgy dönt, hogy mostantól valami mást akar csinálni, amire igazából mindig vágyott, de eddig nem volt meg rá a lehetőség.
Kapcsolódó Ezt az öt kérdést minden jövendőbeli vállalkozónak fel kell tennie magának A harmadik világból indultHitelek azóta léteznek, amióta gazdaság létezik. A gazdaság pedig azóta létezik, hogy az emberi civilizáció elkezdődött. A hitelezés valószínűleg még a pénzalapú gazdaságot is megelőzte, annyira alapvető szükségletet tölt be a társadalomban és a gazdaságban. Hitelt akkor veszünk fel, ha hiányt szenvedünk valamiből, és akkor tudunk csak felvenni, ha valaki – várható haszonért cserébe – hajlandó átvállalni a mi kockázatainkat. Akkor van probléma, ha a kockázatok túl magasnak tűnnek, a belőlük várható haszon pedig túl alacsonynak. Ekkor ugyanis nem történik hitelezés, enélkül pedig nincs gazdasági fejlődés sem.
Pontosan ezekkel a kockázatokkal küzdenek például a legszegényebb országok állampolgárai. Ha valakinek arra sincs pénze, hogy a legalapvetőbb eszközöket beszerezze a vállalkozáshoz, akkor hiába szeretne kitörni a szegénységből, lehetősége sem lesz rá.
Ezen segített a mikrohitel ötlete. Muhámmád Junusz közgazdász egy kísérletet kezdett Bangladesh vidéki, elszegényedett részein. Yunus 27 amerikai dollárnyi hitelt adott 40 nőnek, akik vállalkozni szerettek volna, de annyira szegények voltak, hogy nem tudták rá előteremteni a pénzt, hitelt pedig tulajdon hiányában nem kaphattak. A 40 nő a kisösszegű hitelt arra használta fel, hogy alapanyagot vegyen a saját vállalkozásához, bizonyos esetekben a kosárfonáshoz. A kísérlet sikeres volt, a pénzt nagyon magas arányban fizették vissza, és több mikrovállalkozást is sikerült beindítani.
Yunus innen tudta, hogy a nagyon magas kamatot kérő uzsorahitellel szemben működő lehet a kis összegű mikrohiteleké, és létrehozta a Grameen Bankot, amely mostanra több mint nyolcmillió embernek adott mikrohitelt.
Yunus és a bank 2006-ban közösen Nobel-díjat kaptak a munkájukért.
A mikrohitelezés ebben az esetben hosszútávú társadalmi haszonnal is jár. Egyrészt kifejezetten magas a visszafizetési arány és a vállalkozások sikeressége is. Ennek köszönhetően a legtöbb mikrovállalkozó idővel jó törlesztővé válik, és nagyobb hiteleket is kaphat. Ebben az esetben a mikrohitel egy befektetés a vállalkozásba. Az össztársadalmi haszon pedig ennél is magasabb. Jó mikrohitelezéssel komplett társadalmi csoportok emelkedhetnek ki a tőkehiány csapdájából, és ezzel hosszútávon az egész gazdaság jól jár.
Nálunk is jól működhetEzt a megoldást nem csak a legszegényebbeknél lehet sikeresen használni. Remek tanulmány készült arról, hogy a mikrohitel mennyire segíti a fejlett országok kis gazdasági szereplőit is. Barcelonában például kifejezetten sikeres volt a program a gazdasági válság után vállalkozni akaró, de pénzhiányos kisvállalkozásoknál.
A koronavírusjárvány a kisvállalkozókat viselte meg a legjobban a modern világban. Az újraindulni akaró, de nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak friss tőke és fedezet híján nincs miből ismét alapanyagba, eszközbe, munkabérbe vagy épp reklámozásba fektetni. A teljesen új vállalkozások egy része pedig nem tud elindulni tőke nélkül, hiába van jól működő üzleti terve. Az induláshoz és újrainduláshoz szükséges pénzt ugyanis a legnehezebb előkeríteni. A hagyományos hitelekhez ugyanis fedezet kell, míg a személyi kölcsön esetében bejelentett munkahely, amellyel igazoljuk, hogy vissza tudjuk fizetni a kölcsönkért összeget.
A frissen induló vállalkozóknak viszont ritkán van már létező, bejelentett, stabil munkahelyük, hiszen pont valami újat szeretnének teremteni. Ez egy olyan, potenciálisan fizetőképes és sikeres vállalkozói réteg, amely a hagyományos hitelek lehetőségéből kiesik, és sokszor nem tud pályázatokon sem támogatáshoz jutni.
Kapcsolódó Ismerjen meg három vállalkozót, akik a legnehezebb helyzetben is lehetőséget, mégpedig kiugrási lehetőséget láttak!Az a megoldás, amit a legszegényebb országokban találtak ki, pont úgy működhet a fejlettebb országokban is, hogy a tőke nélküli, vállalkozó kedvűeket segítse. A haszon pedig nagyon hasonló. Ezek a vállalkozások alapvetően a tőke hiányában nem működnek, de ha sikeressé válnak, azzal nem csak a gazdaságnak segítenek, hanem potenciálisan jobb ügyféllé is válnak a hitelezők számára. Ráadásul a bankok a mikrohitelezéssel kapcsolatban már nem csak azt mérlegelik, hogy pénzt tudnak-e rajta keresni. Sok bank ezekkel a hitelekkel a társadalmi megtérülésre is céloz, és minél hatékonyabban képviseli ezt egy hitelezési módszer, annál jobb ez a bankoknak is.
Szponzorált tartalomA rovatot az UniCredit Bank Social Impact Banking programjának Mikrohitele támogatja, amely elősegíti a mikrovállalkozások alapítását és fejlesztését, a társadalmi értékteremtést. Tudjon meg többet a Mikrohitelről, a részletes termékfeltételeket keresse az UniCredit bankfiókjaiban és weboldalán.
The post Megéri mikrohitelt adni azoknak, akik vállalkozni akarnak, de nincs hozzá elég pénzük first appeared on 24.hu.
Mitől kedvező egy hitel? (X)
Bármikor előfordulhat, hogy saját tőkénket banki kölcsönnel kell kiegészítenünk. Például szükségünk van egy új műszaki cikkre, autóra, vagy éppen lakásvásárlás előtt állunk. Ennek leggyorsabb és legegyszerűbb módja manapság az online hitel, de ezen belül is számos felhasználási terület, feltétel és ajánlat különböztethető meg. Az alábbiakban ezeket boncolgatjuk.
Ezek a leggyakoribb hitelek
Áruhitel
Az áruhitelek általában kisebb összegűek, határozott időre szólnak és fix törlesztőrészlettel igényelhetőek, kizárólag az adott termék megvásárlására. Segítségükkel olyan drágább műszaki cikkeket is megengedhetünk magunknak, amikre egy összegben nem lenne pénzünk. Mivel többnyire a jövedelem és munkaviszony igazolása elegendő az igényléshez, így ez az online hitelek egyik leggyakoribb formája.
Lakáshitel
Kizárólag lakásvásárlás céljára igényelhető. Összege, a hitelfelvétel feltételei, futamideje és törlesztőrészlete számos tényezőtől függ. Emiatt általában jelentős személyes ügyintézést is igényel. Szükség van ugyanis a megvásárolni kívánt ingatlan értékbecslésére is, ami alapján meghatározható a hitel összege.
Személyi kölcsön
Az áruhitelhez hasonlóan könnyen igényelhető online is a munkaviszony és jövedelem igazolásával. Nagy különbség a kettő között, hogy a személyi kölcsön szabadon felhasználható, feltételei azonban általában kevésbé kedvezőek.
Mitől kedvező egy hitel?
Alacsony a THM: a kamat mellett a teljes hiteldíj mutatót is érdemes figyelni. Minél alacsonyabb, annál kevesebbet fizetünk rá végül a felvett hitel összegére.
Kényelmes a futamidő: akár hagyományos, akár online hitelt választunk, a futamidő hossza az egyik legfontosabb tényező. Minél tovább tartozunk a banknak, végül annál magasabb összeget kell visszafizetnünk. Azonban túl rövid futamidőt sem szabad választani, ha végül nem tudjuk kifizetni a törlesztőrészleteket.
Nincsenek buktató apróbetűs részek: mindig olvassuk át alaposan a hitelszerződést, és bátran kérdezzünk rá a nehezen érthető bekezdésekre!
Miket gondolj át alaposan hitelfelvétel előtt?
– Mekkora összegre lesz szükséged?
– Mekkora törlesztőrészletet tudsz havonta kifizetni anélkül, hogy lemondásokkal járna?
– Megnéztél minden ajánlatot? Az online hitel kalkulátorok ebben segíthetnek.
– Ha gyors segítségre van szükséged, érdemes online hitelt választani.
Hitelfelvétel előtt mindenképp mérlegeld a lehetőségeidet. Előfordulhat, hogy jóval kedvezőbb ajánlatra találhatsz egy kis keresgélést követően, mintha bemennél az első bankfiókba.
The post Mitől kedvező egy hitel? (X) first appeared on 24.hu.
Már a múlt héten leállt a Képzési Hitelek igénylése
Olvasónk értesített minket arról, hogy napok óta nem érhető el a felnőttképzésben résztvevőknek a Képzési Hitelek igényelése. Kipróbáltuk, valóban, ahogy az igénylést elindítottuk volna, mindjárt az elején kiírta a rendszer, hogy technikai okok miatt nem fog menni a dolog.
A Diákhitel Központ Zrt. megkeresésünkre megerősítette, valóban már napok óta nem lehet az újfajta hiteleket igényelni. Mint írták, a Képzési Hitelek online igénylése 2021. 09.23-án késő délután állt le, technikai problémák miatt. Hogy pontosan mi a probléma és mikorra várható a kijavítása, arra nem tértek ki, csak azt közölték még, hogy kollégáik azóta is töretlenül dolgoznak a megoldáson.
Olvasónk arra is panaszkodott, hogy a folyósítások sem mennek, azonban a cég válaszában ezt cáfolta. Leszögezték, a folyósítások nem maradtak el, ahogy a Képzési Hitelekre vonatkozó üzletszabályzatban meghatározták, azokban az időpontokban folyósítanak minden esetben.
Mi az a Képzési Hitel?Május 31-én nyílt meg a lehetőség arra, hogy a szak- vagy felnőttképzésben tanuló 18 és 55 év közöttiek Képzési Hiteleket vegyenek fel. Az újfajta diákhitellel az a cél, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a képzések, továbbképzések elvégzésében, új szakmák elsajátításában. A Képzési Hitel2 szabad felhasználású, havi maximum 150 ezer forint lehet, kamata kedvezményes, 1,99 százalékos. A Képzési Hitel2 kötött felhasználású, azt csak a képzési költség kifizetésére lehet fordítani, legalább három hónapos képzésnél, legfeljebb 500 ezer forint összegben, kamatmentesen – derül ki a diákhitel.hu-n lévő tájékoztatóból. Mindkét hitelt online lehet igényelni, ügyfélkapus hozzáféréssel.
The post Már a múlt héten leállt a Képzési Hitelek igénylése first appeared on 24.hu.
Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban
Akár további egy-másfél évvel is megnőhet a futamideje és 300-500 ezer forinttal a teljes visszafizetendő összege annak a 8 milliós lakáshitelnek, amelyet idén október 31-e helyett a jövő év június 30-áig a moratóriumban tartanak – számolt utána a Portfolio.hu.
A törlesztési moratóriumot többször meghosszabbította a kormány, a legutóbbi döntés szerint október végéig marad az eddigi formában, aztán utána kérnie kell a bentmaradást annak, aki továbbra sem kívánja törleszteni a hitelét. Ez a lehetőség azoknak lesz meg, akik gyereket nevelnek, vagy nyugdíjasok, vagy munkanélküliek, vagy jelentősen csökkent a család jövedelme, esetleg közmunkások. Jövő június végéig lesz ilyen a moratórium a jelenlegi elképzések szerint.
A portál számszárűsítette, hogy mennyivel lesz hosszabb a futamidő, illetve a visszafizetendő összeg mennyivel nő, ha valaki jövő nyáron kezdi csak el a törlesztést.
Például egy olyan hitelnél, amiből még 8 millió forint a tartozás, és 5 százalékos kamattal ketyeg a kölcsön, ott 40 hónappal nő a futamidő, ha a moratórium jövő nyári végéig bent marad az illető a moratóriumban. Tavaly tavasz és jövő nyár között 27 hónap van, vagyis 27 hónapnyi nemfizetés 40 hónappal tolja ki a törlesztési időszakot.
Részletek a portál cikkében.
The post Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban first appeared on 24.hu.
A benzin és a gázolaj ára is csúcsra emelkedik
Jelentősebb drágulás lesz szerdán a benzinkutakon. A benzin ára 4, a gázolajé 9 forinttal emelkedik, tudta meg a holtankoljak.hu.
Így előbbi átlagára 459 forintra nő. Ezzel beállítja a szűk két héttel ezelőtti rekordot.
A gázolaj átlagára már 470 forint lesz. Ilyen sok még soha nem volt.
Mind a nyersolaj világpiaci ára emelkedett az elmúlt napokban, mind pedig a forint gyengült a dollárral szemben, szóval a mostani drágulás mögött ez a két tényező áll.
The post A benzin és a gázolaj ára is csúcsra emelkedik first appeared on 24.hu.
Azon agyalnak, 10 évvel meghosszabbítják Paks1 üzemben tartásának idejét
2014 elején, amikor hivatalossá vált, hogy a Paks2 atomerőművet az oroszokkal építteti a magyar kormány, azzal indokolták a sietséget, hogy Paks1 blokkjait lassan le kell állítani, és a Paks2 a 2020-as évek közepétől már termelhet is áramot, amikortól elkezdődne a most még egyetlen atomerőmű blokkjai működésének végső fázisa. (2032-ben jár le Paks1 engedélye.) Paks2 nyögvenyelősen halad, szakemberek már évek óta pedzegetik, hogy lenne lehetőség Paks1 blokkjai élettartamának meghosszabbítására. És most már a Paks1-et üzemeltető MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kóbor György sem titkolja, ezen agyalnak.
Az Indexnek adott interjúban Kóbor elmondta, hogy „teljesen más a geopolitikai környezet, mint amikor döntés született a Paks II-es beruházásról. Európában mindenhol felgyorsult a szenes erőművek kivezetése. Ilyen értelemben az, aki nukleáris kapacitást épít, geopolitikai erőt létesít. Mivel energetikai szempontból lenne értelme, tulajdonosi oldalról nálunk is felvetődött, hogy vizsgáljuk meg a meglévő blokkok üzemidő-hosszabbításának a lehetőségét.”
Ezért jöhet szóba a 10 éves hosszabbítás esetleg.
„A mai Paksi Atomerőmű nem ugyanaz, mint amit anno megépítettek. Folyamatosan fejlesztjük, modernizáljuk, így a mai napig az egyik legbiztonságosabb létesítmény. A normál fejlesztéseken túl bizonyos elemeket a fukusimai események után javítottunk, cseréltünk, most is folyamatban van egy kiemelt irányítástechnikai rekonstrukció” – fogalmazott Kóbor.
De nem egyhamar lesz erről elhatározás. Ezt a következővel magyarázta az elnök-vezérigazgató: „meglátjuk, mit tudunk csinálni a plusz 10 évvel, ha folytatódik a termelés, de mivel a világ energiaigénye évről évre növekszik, az alaperőművek által termelt energia felértékelődik. Plusz ott van egy hasonló mélységű jogi munka is, amit a jogászainknak a korábbi üzemidő-hosszabbításkor el kellett végezniük. Ezen is át kell rágni magunkat. Ez egy összetett és hosszabb folyamat. Döntés rövid távon nem várható.”
The post Azon agyalnak, 10 évvel meghosszabbítják Paks1 üzemben tartásának idejét first appeared on 24.hu.
Miből pörgessük fel vállalkozásunkat a koronavírus-járvány után? (x)
Az elmúlt másfél év a 2008-as pénzügyi válság óta nem tapasztalt kihívásokkal szembesítette a vállalkozásokat: a korlátozások – az elérhető támogatások ellenére is – sokakat bezárásra, alkalmazottak elbocsátására vagy a raktárkészlet kiárusítására kényszerítettek. Egyes szektorok a járvány miatt jól láthatóan megtorpantak: a vendéglátóhelyek mellett a szépségipari, turisztikai vállalkozások is leálltak, a kulturális és szórakoztatóipari intézmények zárva tartottak. Ugyanakkor a koronavírus-járvány sokaknak megadta a lehetőséget az újrakezdésre is; arra, hogy saját kezükbe vegyék a sorsuk irányítását, és saját vállalkozást indítsanak.
Segítség a sikeres starthoz és újrainduláshoz
Egy friss vállalkozás elindítása, egy működő cég újraindítása vagy új pályára állítása azonban jelentős kezdeti befektetéssel járhat – elég, ha az adminisztratív költségekre vagy a munkaerő-toborzásra gondolunk. Ilyenkor egy kisebb összegű, néhány millió forintos hitel is elegendő lehet arra, hogy a cég továbblépjen. Számos korábbi kedvezményes hitelkonstrukció olyan feltételt támasztott, amelyeknek a cégek nem minden esetben tudtak megfelelni – így például kezdő vállalkozók esetén a lezárt pénzügyi évnek és meghatározott árbevételnek.
Az ilyen programokból kicsúszó friss vállalkozásoknak és a tartalékaikat a járvány hónapjai alatt felélő, az újraindulást tervező vállalkozásoknak egyaránt segítséget nyújthat az UniCredit Bank mikrohitele. A kedvezményes feltételekkel elérhető kölcsön egyszeri összeget biztosít forgóeszközök finanszírozására, 500 ezer és 5 millió forint között.
Hogyan segíti a mikrohitel a vállalkozásokat?
· nem szükséges hozzá önerő;
· nem szükséges tárgyi biztosíték bevonása,
· már az új alapítású vállalkozások is igényelhetik, esetükben a törlesztés megkezdésére akár 12 hónap türelmi idő áll rendelkezésre;
· kedvező éves kamatozással vehető igénybe;
· 10 fő alatti mikrovállalkozások igényelhetik, melyek Bt., Kft., Rt., Kkt., egyéni vállalkozó, szövetkezetformában működnek
· folyamatosan elérhető, nem akcióhoz kötött.
Széleskörű felhasználási lehetőségek
A mikrohitel számtalan téren jelenthet megoldást, így felhasználható többek között eszközbeszerzésre, működési költségek finanszírozására, munkabér és járulékai megelőlegezésére, vagy épp az árukészlet feltöltésére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy friss vállalkozás elindításának tárgyi és személyi feltételei is megteremthetőek, de akár egy, a válság miatt nehéz helyzetbe kerülő cég újraindítását is segítheti.
Hiányzó kezdőtőke új vállalkozáshoz vagy új lendület egy újrainduló cégnek? Az UniCredit Bank mikrohitele a piacon egyedülálló segítséget nyújt az induláshoz, és segít megteremteni az alapot a sikeres üzlethez.
A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek és feltételek elérhetőek az UniCredit Bank weboldalán és fiókhálózatában.
The post Miből pörgessük fel vállalkozásunkat a koronavírus-járvány után? (x) first appeared on 24.hu.
Az államtól egy egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt.
A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják – számolt be az MTI.
Az alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban. Egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára.
Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, föl kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára – ismertette az alapítvány elnöke.
A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást. Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött, szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek. A Grand Tokaj Zrtr.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben – tette hozzá.
A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely a gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára. A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére – hangsúlyozta.
Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években.
A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is.
Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.
The post Az államtól egy egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt. first appeared on 24.hu.