Skip to Content

FN - Címoldal

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 2 év 25 hét

Putyin pártja hivatalosan is megtartotta a kétharmadot a választásokon

2021, szeptember 24 - 15:47

Megerősítette az orosz Központi Választási Bizottság pénteki ülésén a múlt hétvégén megtartott választások hivatalos végeredményét, amely szerint a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte alkotmányozó többségét a szövetségi parlament alsóházában.

A hivatalos végeredmény értelmében az Egységes Oroszország a 450 tagú szövetségi alsóházban, az Állami Dumában 324, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja 57, a baloldali populista Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért párt 27, a jobboldali populista Oroszország Liberális Demokrata Pártja 21, a tavaly megalakult Új Emberek párt pedig 13 mandátumhoz jutott. Emellett egy-egy képviselője lesz a Haza pártnak, a Növekedés Pártjának, a Polgári Platformnak és bejutott a törvényhozásba öt függetlenként indult képviselő is.

A választási testület mind a 15 tagja aláírta a jegyzőkönyvet és a szavazás eredményeit tartalmazó összefoglaló táblázatokat. A bizottságban a moszkvai online szavazás végeredményét elutasító és a szabálysértések címén a hatóságokhoz 230 jogorvoslati kéréssel fordult kommunistákat képviselő Jevgenyij Koljusin különvéleménnyel élt.

Az előző ciklusban a kormánypártnak 373, a kommunistáknak 42, a liberális demokratáknak 39, az Igazságos Oroszországnak pedig 23 képviselője volt az alsóházban.

A szeptember 19-21-én megrendezett szövetségi törvényhozási választással párhuzamosan voksolás erősítette meg 12 régió hivatalban lévő vezetőjét és eldőlt 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is. Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot tartottak.

Ellenzéki álláspont szerint a választásokat masszív csalás és hamisítás kísérte, a hatóságok szerint a jogsértések nem befolyásolták a végeredményt.

A választások megfigyelésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) nem vett részt, mert nem tudott megállapodni Moszkvával az ellenőrök számában. Az ODIHR félezer ellenőrt küldött volna, Oroszország viszont, a járványra hivatkozva, hatvanban szabta meg a keretet.

(MTI)

The post Putyin pártja hivatalosan is megtartotta a kétharmadot a választásokon first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Dupla győzelmet emleget a bevándorló bokszoló, aki elverte a náci tetoválásokat viselő ellenfelét

2021, szeptember 24 - 15:47

Bokszberkekben nagyjából közepesen izgalmas információnak számít, hogy Olaszországban ki a nagypehelysúly bajnoka, most mégis felkapták a súlycsoport döntőjét.

És nem azért, mert a marokkói származású Hassan Nourdine pontozással győzött Michele Broili ellen, sokkal inkább a vesztes fél tetoválásai miatt.

Broili felsőtestén olyan náci szimbólumok láthatóak tetoválás formájában, mint a 88-as szám, amely a Heil Hitler köszöntés bújtatott megfelelője (a H az abécé nyolcadik betűje, innen az összefüggés), vagy a halálfej, a Totenkopf, amely az SS-nek volt a jelképe.

Bár az olasz szövetségnél csak most csodálkoztak rá a korábban már 16 meccset megvívó Broili tetoválásaira, és egy közleményben el is ítélték őt a szélsőjobbos jelképek miatt, tavaly az olasz sajtóban már téma volt a sportoló kidekorált felsőteste, amikor vele hirdettek egy trieszti gálát. Akkor az edzője, Denis Conte azt nyilatkozta, hogy a tetoválásokat még fiatalként varratta magára Broili.

Broili múltját látva talán nem véletlen, hogy éppen Conte lett az edzője, aki a Forza Nouva nevű szélsőjobboldali párt korábbi vezetője volt Friuli-Venezia Giulia régióban.

Nourdine, aki 22 évesen kezdett el bokszolni, azt mondta, sem ő, sem az edzője nem tudott a meccs előtt Broili tetoválásairól, ezekkel csak a mérlegelésen szembesült.

„Sokkolt a látvány, hiszen ha valaki vett már a kezébe történelemkönyvet, az nem érezhet mást, csak undort a nácik irányába. De csak a meccsre akartam koncentrálni, a sportra, és nem egy politikai állásfoglalásra. Szeretném kihangsúlyozni, hogy Broili sosem volt tiszteletlen velem szemben, sőt még dicsért is” – mondta Nourdine.

Aki azt azért elismerte, ilyen körülmények között, bevándorlóként nyerni egy náci tetoválásokat magán viselő ellenféllel szemben, azért különleges érzés volt.

Olyan, mintha egyszerre két meccset nyertem volna. Aki ilyen ideológiák felett arat győzelmet, az büszke lehet

The post Dupla győzelmet emleget a bevándorló bokszoló, aki elverte a náci tetoválásokat viselő ellenfelét first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Hatszáz autóst kaptak el, mert vezetés közben mobilozott

2021, szeptember 24 - 15:46

Több mint hatszáz autóst büntettek meg az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által meghirdetett egyhetes fokozott ellenőrzés során. A rendőrök főként a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon-használókat igyekeztek kiszűrni.

Az ORFK közleménye szerint a rendőrök 14 ezer 713 járművet ellenőriztek a 815 ellenőrzési ponton. Menet közben kézben tartott mobiltelefon használat miatt 621 esetben kellett eljárniuk, további 54 alkalommal más kommunikációs eszköz használata, vagy figyelmet elvonó tevékenység miatt intézkedtek az egyenruhások.

Biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 1822 emberrel szemben intézkedtek.

The post Hatszáz autóst kaptak el, mert vezetés közben mobilozott first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Verstappen a motorcsere miatt csak az utolsó helyről rajtolhat

2021, szeptember 24 - 15:37

Az időmérő edzésen elért eredményétől függetlenül csak az utolsó rajtkockából vághat majd neki a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjnak a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen, miután a Red Bull pilótája a mostani hétvégén már a negyedik motorját használja az idényben, írta az MTI.

Kapcsolódó Verstappen: Szörnyű érzés vb-címért harcolni, utálom az egészet A Red Bull pilótája szócsatába bonyolódott Hamiltonnal Szocsiban.

A 23 éves holland versenyző három rajthelyes büntetéssel érkezett Szocsiba, mert két héttel ezelőtt az Olasz Nagydíjon összeütközött a címvédő és hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltonnal (Mercedes), a balesetben pedig őt látták vétkesnek.

Verstappen versenyautójában viszont motort is cserélt a Red Bull, és mivel a szabályok szerint egy pilóta legfeljebb három erőforrást használhat el egy szezon során, a büntetés ilyen esetben az, hogy az érintett versenyző a futamot a rajtrács végéről kénytelen elkezdeni.

Verstappen előnye most öt pont az összetettben Hamiltonnal szemben, a brit címvédőnek viszont jó esélye lesz visszavenni a vezetést Szocsiban, ahol korábban már négyszer is nyert.

Holland riválisa eddig még egyszer sem győzött Oroszországban.

Ami a szabadedzést illeti, a délelőtti elsőhöz hasonlóan a délutáni másodikon is Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője futotta meg a legjobb köridőt, mögötte a címvédő és hétszeres világbajnok csapattársa, Hamilton végzett a második helyen.

A harmadik pozícióban Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia versenyzője zárta a gyakorlást, az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett.

Orosz Nagydíj, 2. szabadedzés

1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.593 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.637
3. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:33.845
4. Lando Norris (brit, McLaren) 1:34.154
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:34.402
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34.621

The post Verstappen a motorcsere miatt csak az utolsó helyről rajtolhat first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Népszerű fájdalomcsillapító szedése lehet veszélyes a terhesség alatt

2021, szeptember 24 - 15:27

Közös nyilatkozatot adott ki 13 tudós a Nature Reviews Endocrinology tudományos folyóiratban, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a paracetamolt addig nem szabadna terhes nőknek fogyasztaniuk, amíg nem vizsgálják ki, hogy nincs-e magzatkárosító hatása – írja a CNN. A szakértők szerint egyre nő arra a bizonyíték, hogy a terhesség alatti paracetamolfogyasztás agyi fejlődési, reproduktív és urogenitális rendszeri problémákat okozhat, éppen ezért több kutatásra lenne szükség a témában.

A közleményt 91 kutató írta alá, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a paracetamolt mellőzzék a terhes nők, és csak akkor használják, ha azt orvosuk kifejezetten felírja. A nyilatkozat szerint még az orvos jóváhagyását követően is minimalizálniuk kellene a nőknek a hatóanyag fogyasztását a lehető legalacsonyabb hatásos dózis lehető legrövidebb ideig történő fogyasztásával.

Fontos megjegyezni, hogy magas láz és erős fájdalom esetén a paracetamol még így is jobb megoldás lehet, mint a semmi, hiszen a láz is összeköthető számos fejlődési rendellenességgel.

A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a nők leginkább fejfájás, izomfájdalom és hátfájás esetén használják, és nem lázra, vagy erős fájdalomra.

A paracetamol volt eddig az egyetlen fájdalomcsillapító, amelyet általában biztonságosnak tartottak a terhesség alatt, így a leendő anyáknak kevés lehetősége marad a fájdalomcsillapításra, ami nem potenciálisan káros a magzatra. Az ibuprofenről például már most tudjuk, hogy akár a baba szív- és érrendszerét is károsíthatja.

Kutatók azért vizsgálják már egy ideje a paracetamol babákra gyakorolt hatását, mert nagyon hasonló kémiai szerkezete van a ftalátokkal, utóbbiak pedig a reprodukciós képességeket ronthatják és születési rendellenességeket okozhatnak. Most már jelentős mennyiségű bizonyíték van arra, hogy az APAP megzavarja az állatok és az emberek reproduktív fejlődését – ez azonban nem jelenti azt, hogy valaki ne ehetne meg egy-egy szem paracetamoltartalmú gyógyszert néhanapján, ha terhes.

A CNN által megkérdezett szakértők szerint ugyanis a rövid távú, két hétnél kevesebb ideig történő szedés egyelőre kockázatmentesnek tűnik. Ennek ellenére érdemes kétszer meggondolni, hogy olyan problémákra szedjük-e terhesen, amelyek egyébként nem igényelnek azonnali láz- és fájdalomcsillapítást.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Népszerű fájdalomcsillapító szedése lehet veszélyes a terhesség alatt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Stresszes munkával magyarázták a drogozást Ádám kuncsaftjai

2021, szeptember 24 - 15:26

Elfogták a budaörsi rendőrök azt a 25 éves Sz. Ádámot, aki a gyanú szerint Zsámbékon kábítószer értékesítésével foglalatoskodott. Az ügyfélkörébe tartozó négy fogyasztót kábítószer birtoklással gyanúsítják.

Az elfogásukkal párhuzamosan zajlottak a kutatások, ahonnan kábítószergyanús növényi származékokat, valamint az azok méréséhez, porciózásához használatos digitális mérleget foglaltak le a rendőrök. A terjesztőt és fogyasztókat is előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, mindegyikük gyorstesztje THC-re pozitív értéket mutatott.

A 25 éves férfi tagadta a kábítószerrel való kereskedést., elmondása szerint csak baráti szívességből adott másnak is a nála lévő anyagból. A négy férfi elismerte az anyagfogyasztás tényét, védekezésükben a stresszes munkával, és feszültség levezetésével magyarázták a tiltott szer használatát.

A budaörsi nyomozók a szabadlábon védekező fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása míg Sz. Ádámmal szemben kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását.

Frissítünk!

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett ellene. Mivel a férfi védője nem volt jelen, ezért neki öt munkanap áll rendelkezésére a nyilatkozata megtételére. A végzés így nem végleges, de végrehajtható.

The post Stresszes munkával magyarázták a drogozást Ádám kuncsaftjai first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Karácsony: Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. Ez nem fér bele és ne is férjen bele!

2021, szeptember 24 - 15:23

A karlendítésgyanúba keveredett jobbikos ózdi alpolgármester, Farkas Péter Barnabás nem lehet jelölt az ellenzéki előválasztáson, mondta Karácsony Gergely főpolgármester Ujhelyi István szocialista EP-képviselőnek a Heti Kettes Ujhelyivel című műsorában.

Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. (…) Ez nem fér bele és ne is férjen bele!

– mondta Karácsony. A jobbikos politikus korábban azt állította, hogy nem karlendített, hanem integetett az ismerőseinek egy dél-lengyelországi múzeum zsidóellenes feliratokkal telefirkált fala előtt.

A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre. A kéztartásom nem náci karlendítés volt, hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.

– mondta

The post Karácsony: Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. Ez nem fér bele és ne is férjen bele! first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

A Huawei vezetője elég pesszimista a cég jövőjét illetően

2021, szeptember 24 - 15:13

Meglehetősen pesszimistán nyilatkozott Eric Xu, a Huawei Technologies elnöke a cég okostelefonokat is gyártó fogyasztói üzletágának kilátásairól – írja a HWSW.

Az egykor a mobilpiac első helyére esélyes vállalatnak az Egyesült Államok szankciói tettek keresztbe: ezek nemcsak a Google szolgáltatásaitól vágták el a céget, de már az okostelefonok gyártásához elengedhetetlen komponensek kellő mennyiségben történő beszerezését is befolyásolják. A Huawei ennek eredményeként képtelen felvenni a versenyt a konkurenciával, és Eric Xu idén óriási visszaeséssel számol a fogyasztói üzletág forgalmát illetően.

Kapcsolódó Vajon sikerülhet a Huawei-nek, amibe még a Microsoft is belebukott? Kérdéses, hogy a Huawei-féle Harmony OS operációs rendszer képes lesz-e megrengetni az Android és az iOS uralmát.

A cég soros elnöke egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a vállalat okostelefonokat is forgalmazó fogyasztói üzletágának éves árbevétele legalább 30-40 milliárd dollárral eshet vissza. Xu szerint ezen üzletág visszaesését nem lesz képes ellensúlyozni a mobilhálózati berendezéseket gyártó részleg, vagyis az év egészére nézve hasonló eredmények várhatók, mint az első félévben, amikor a cég árbevétele 29 százalékkal csökkent 2020 hasonló időszakához képest.

Legnagyobb mértékben a korábban legjobban teljesítő lakossági készülékek üzletág forgalma csökkent, közel 50 százalékkal.

Eric Xu akkor úgy fogalmazott, hogy „a Huawei a túlélésért küzd”, most pedig azt mondta az újságíróknak, hogy a legjobb, amire számít, hogy a cég még öt-tíz év múlva is létezni fog.

Birkás Péter további cikkei

The post A Huawei vezetője elég pesszimista a cég jövőjét illetően first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

A leszbikusként örökbefogadó szülőkről szóló film letiltása miatt lemondott az Ars Sacra fesztivál zsűrielnöke

2021, szeptember 24 - 15:13

Az HBO Go kínálatában is szereplő Anyáim történetét (márciusban írt kritikánk erről itt olvasható) nemrégiben meghívták az Ars Sacra fesztivál versenyprogramjába, így az alkotók remélték, hogy végre párbeszéd indulhat a témában.

A Tabán moziban való szeptember 18-i vetítés előtt egy nappal a szervezők azonban váratlanul kivették a filmet a programból, hiszen nem egyszerűen csak petíció indult a bemutató ellen, de több feljelentést is tettek az ügyben. Az alkotók, Dér Asia és Haragonics Sára az Anyáim története hivatalos oldalán így fogalmazott:

Kétségbeejtő, hogy a kormány homofób törvénye és az azt övező propaganda öncenzúrát és agressziót szül, amely meggátolja az emberek közötti hídépítés és bármiféle valós párbeszéd lehetőségét.  A letiltás annak a jele, hogy a hatalom birtokosai nem biztosak pozíciójukban, nem tudnák megvédeni igazukat egy nyílt vitában.  Mi továbbra is minden erőnkkel azon leszünk, hogy filmjeinkkel egy elfogadóbb, egymásra kíváncsi társadalom létrejöttét segítsük.

Az ügy azóta újabb hullámokat kavart, sőt, csütörtök délután a fesztivál zsűrijének elnöke, Dér András is lemondott a tisztségéről – vette észre a Balázs Béla-díjas filmrendező sorait a HVG.

Az írás szerint Dér zsűritársaival együtt napokig próbálta meggyőzni a szervezőket arról, hogy változtassák meg a véleményüket, és adjanak lehetőséget a filmnek (aminek egyik rendezője épp a lánya volt), azok azonban az ötven országban aktív, az abortusz, illetve az azonos neműek házassága ellen küzdő Citizen Go, illetve más civilek nyomására végül nem így döntöttek.

A díjátadón tiltakoztam a beavatkozás ellen és lemondtam a zsűrielnöki tisztségemről. Fájdalmas döntés volt, mert az én kezdeményezésemre jött létre ez a fesztivál

– olvasható a posztban, ami a szervezőknek küldött levél szövegéből is idézett:

Nagyon elkeserítő és szomorú, hogy a napi politikát eddig elkerülő Ars Sacra fesztivált a petíciókkal és egyéb fenyegetésekkel sikerült belesodorni a politikába. Akik most elégedetten hátradőltek győzelmük tudatában, azok vesztesek, mert erőszakkal nem lehet sem téríteni sem igét hirdetni. De párbeszédet folytatni sem. Mi, a zsűri, azt gondoltuk, hogy az emberi kapcsolatok érzékeny bemutatása minden ember számára fontos. A dokumentumfilm különösen az a katalizátor, ahol a különböző gondolkodású, világnézetű emberek meghallva egymás véleményét képesek vitázni. Az Ars Sacra filmfesztivál a keresztényi értékek felmutatása mellett a híd szerepét is vállalja, hogy a médiában tematizált diskurzust személyes és emberi relációkban mutassa be. Ahol nem paragrafusokkal, statisztikai adatokkal, hanem embertársaink, felebarátaink küzdelmével találkozhatunk. A zsűri egyöntetű vélemény volt, hogy Az anyáim története ilyen filmalkotás.

A film mellett az elmúlt napokban nem csak Dér, de az Ars Sacra fődíját elnyerő Mesék a zárkából rendezője, Visky Ábel is kiállt:

A fesztiválvetítés kiváló lehetőség lett volna arra, hogy erről a rendkívül összetett, az elmúlt időszakban nagy társadalmi feszültséget generáló témáról őszinte és valódi párbeszéd induljon olyan emberek részvételével, akik nagy valószínűséggel sok tekintetben különbözőképpen látják a világot. A valódi párbeszéd feltétele nem az azonos gondolkodásmód, hanem a másik ember sajátos nézőpontjára való figyelmes nyitottság. Rossz érzés azzal szembesülni, hogy a fesztivált is életre hívó keresztény szellemiség meghatározó része ma Magyarországon – politikai érdekeket is kiszolgálva – nem a párbeszéd, hanem az elzárkózás kultúráját erősíti.

Kapcsolódó A keresztény szellemiség meghatározó része ma nem a párbeszéd, hanem az elzárkózás kultúráját erősíti – mondja a keresztény filmfesztivál győztese Az Ars Sacra Filmfesztiválon az utolsó pillanatban kivették a programból a leszbikus szülőkről szóló, Anyáim története című filmet.

The post A leszbikusként örökbefogadó szülőkről szóló film letiltása miatt lemondott az Ars Sacra fesztivál zsűrielnöke first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Mihalik Enikő az előválasztásról: Remélem, mindenki megy leadni a voksát!

2021, szeptember 24 - 15:04

Instagram-oldalán, sztorijai között számolt be arról Mihalik Enikő, hogy elment leadni szavazatát az előválasztáson.

Remélem, mindenki megy leadni a voksát!

– írta a modell. A történet már egy ideje elérhető, de hamarosan eltűnik, így aki még akarja, pár óráig ránézhet.

Az RTL Klub kötelékébe tartozó Schumacher Vanda is szavazásra buzdította követőit:

Kapcsolódó Schumacher Vanda szerint fiatalként muszáj előválasztáson szavazni, mert „nem mindegy, milyen jövő lesz itthon” Ennyivel azért beleszólna abba, milyen jövő vár rá Magyarországon.

The post Mihalik Enikő az előválasztásról: Remélem, mindenki megy leadni a voksát! first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Az orbánviktóriázás az a nívó, amire egy politikusnak nem lehet lemennie, ez a tíz évvel ezelőtti Jobbik hangja

2021, szeptember 24 - 15:00
A sorozat korábbi adásai itt érhetők el: Háromharmad - Podcast A mi választásunk – a 24.hu politikai újságíróinak kibeszélő műsora.

The post Az orbánviktóriázás az a nívó, amire egy politikusnak nem lehet lemennie, ez a tíz évvel ezelőtti Jobbik hangja first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Az állambiztonság sem tudta elkapni a Lenint lehülyéző mátészalkaiakat

2021, szeptember 24 - 14:38

A Kádár-korszak állambiztonságijai sokszor nem voltak a helyzet magaslatán, máskor pedig furcsa ügyekre ugrottak, remélve, hogy pillanatokon belül megtalálják majd a tettest.

Megesett persze, hogy a hatalmat kritizáló elkövető megúszta, néhány hónapnyi fejtörés után pedig nem maradt más lehetőség, mint örökre lezárni az ügyet, majd villámgyorsan megfeledkezni róla. Épp ez történt 1981-ben Mátészalkán is, ahol a nyár végén, illetve ősszel több alkalommal is furcsa feliratok jelentek meg a város főterén álló Lenin-szobron.

Az ügyet Facebook-oldalán péntek délelőtt bemutató Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára így írta le:

Először augusztus 26-án a Lenin szobor fehér márványtábláján virított kusza nagybetűkkel a felirat: „Hüje volt”, amelyhez a talapzat melletti virágtartóban lévő petúniavirág lila szirmait használták fel. A helyszínre érkező rendőrnyomozók az íróeszköz használatának hiányából, valamint az „elkövetés primitív módjából” (az írás kiforratlansága, helyesírási hiba), arra a következtésre jutottak, hogy nem előre eltervezett politikai támadással, hanem vélhetően városi fiatalok spontán viccelődésével állnak szemben. Az írást fényképen rögzítették, majd még aznap eltávolították, azonban két hét múlva az ismeretlen elkövető újra akcióba lépett, és a korábbival mindenben egyező módon ismételte meg tettét. A virágszirmok természetes festékanyagát használva újfent tudatta Mátészalka lakosaival, hogy a halhatatlan forradalmár „Hüje volt”. Sőt ez sem volt elég, hat nap múltán megerősítette véleményét, igaz, a célpont ekkor a közelben álló pártbizottság épülete volt, amelynek műkő lábazatára az ott zöldellő díszcserje leveleivel felrótta: „Lenin hüje”. A tartalmi monotonitást végül egy szeptember 25-i üzenet törte meg, amikor is a népek nagy barátjának ismeretlen kritikusa újra a szobor ellen fordult, és fekete színű grafitceruzával ráírta: „A park madárijesztője”.

Az elhúzódó ügy a helyi szervek számára egyre kellemetlenebbé vált, főleg, hogy a téren állt a pártház, illetve a Munkásőrség helyi parancsnoksága, a szobor körül mozgó munkásőrök pedig semmit sem tudtak kideríteni, így

októberben átadták a felderítést a Szabolcs-Szatmár megyei III/III-as osztálynak, hiszen feltételezték, hogy „tudatos ellenforradalmi akcióról” van szó.

A menetrendszerű nyílt és titkos nyomozás azonban eredménytelen maradt, hiába mozgósították a hálózati személyeket, hiába szerveztek rejtett figyelőszolgálatot, hiába telepítettek a tettenérés céljából ún. „operatív csapdát” a szoborhoz. Még egy kis provokációval is megpróbálkoztak, ugyanis az októberi forradalom évfordulójának előestéjén felírták a talapzatra, hogy „Éljen Lenin”, azonban a várt reakció elmaradt, a firkálót nem sikerült előcsalogatni, Lenin emlékének átértelmezése nem ismétlődött meg, sem október 23-án, sem pedig november 7-én. A fotókópiákon rögzített szövegek írásszakértői vizsgálata csak azt tudta megállapítani, hogy az inkriminált feliratok két különböző személytől származhattak, de hogy kik is voltak ők, az örökre rejtély maradt. Nem volt más hátra, 1982. július elsején a befuccsolt felderítés dokumentációja irattárba került.

– zárul a poszt, aminek alapját Müller Rolf Emlékhelytelenítés című, a Betekintő 2010/4. számában megjelent, itt olvasható tanulmánya adta.

 

A kiemelt képen a világ legnagyobb Lenin-feje, a ma is a burját főváros, Ulan-Ude főterén álló óriás látható.

The post Az állambiztonság sem tudta elkapni a Lenint lehülyéző mátészalkaiakat first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kína törvénytelennek minősítette a kriptovalutás tranzakciókat

2021, szeptember 24 - 14:34

Törvénytelennek nyilvánította pénteken az kínai központi bank az összes kriptovalután érintő tranzakciót, és izzította a kampányát a nem hivatalos digitális pénzek használatának visszaszorítására – írja az AP News a bank közleménye alapján. A kínai bankoknak már 2013-ben megbüntették a kriptovaluták kezelését, de a kormány az idén újabb emlékeztetőt adott ki erről. Ebben megjelennek azok a hivatalos aggodalmak, amelyek szerint a kriptovaluta-bányászat és -kereskedés még mindig zajlik, ami miatt az állami pénzügyi rendszer – ha közvetve is – kockázatoknak van kitéve.

A Kínai Népi Bank pénteki közleménye felpanaszolja, hogy a Bitcoin, az Ethereum és más kriptovaluták megzavarják a pénzügyi rendszert, valamint pénzmosásra és gazdasági bűncselekmények elkövetésére is alkalmat adnak.

A kriptovalutás származtatott ügyletek mindegyike illegális pénzügyi tevékenyég, és mint ilyen, szigorúan tilos

– áll a kínai jegybank pénteki közleményébe.

The post Kína törvénytelennek minősítette a kriptovalutás tranzakciókat first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Schumacher Vanda szerint fiatalként muszáj előválasztáson szavazni, mert „nem mindegy, milyen jövő lesz itthon”

2021, szeptember 24 - 14:32

Az RTL Klub köreibe tartozó Schumacher Vanda – aki a BeleValóVilágot vezette legutóbb, emellett magyar sorozatokban tűnik fel többnyire – Instagramján beszélt arról, hogy miért fontos az előválasztás.

Nem mindennapi témám, amiről most fogok beszélni. Viszont fontosnak tartom, hogy az instás bohóckodás mellett néha fontos dolgoknak is hangot adjunk. Azt ugye, mindenki tudja, hogy ’22-ben választás lesz, viszont azt már kevesebben, hogy az előválasztási időszak első fordulója, az most szeptember 18-28. között van. Lehet szavazni személyesen, vagy úgy, mint én, online. Hiába vagyok fiatal, nem akarom, hogy a fejem felett döntsék el a dolgokat. Szóval, ha legalább ennyivel, de beleszólhatok abba, milyen lesz a jövő itthon, akkor leadom azt a szavazatot!

Hashtagjei között pedig ezeket helyezte el: #reklam #elovalasztas #elovalasztas2021 #demokracia #ellenzek #kormanyvaltas #szavazz.

Posztját itt lehet megtekinteni.

The post Schumacher Vanda szerint fiatalként muszáj előválasztáson szavazni, mert „nem mindegy, milyen jövő lesz itthon” first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Nagy zaj lesz Várpalotán

2021, szeptember 24 - 14:28

Megnövekedett hanghatással járó gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Központi Lő- és Gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A gyakorlatot – melyen a Magyar Honvédség repülőeszközei is részt vesznek – munkanapokon 8 és 20 óra között tartják október 10-éig. Kecskemét, Veszprém, Várpalota, Hajmáskér térségben megnövekedett zaj- és hanghatásra kell számítani – hívták fel a figyelmet.

The post Nagy zaj lesz Várpalotán first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Tombol a járvány Romániában: 145 halott, 7116 új fertőzött 24 óra alatt

2021, szeptember 24 - 14:17

Romániában harmadik napja haladja meg a hétezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, negyedik napja pedig száznál is többen halnak meg 24 óra alatt – írja a Főtér.ro.

Az elmúlt 24 órában 7116 új fertőzöttet regisztráltak (tavaly december óta nem volt ennyi beteg), 21 211 PCR-teszt és 35 449 antigén gyorsteszt alapján. A pozitivitási ráta 12,56%-os. Csütörtök reggel óta 145 halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírussal.

A járvány gyors terjedését jelzi, hogy már 9476-an szorulnak kórházi ellátásra. 1116-an vannak intenzív osztályon. Egyre több a gyermek a kórházakban: 255 kiskorú közül 16-an vannak intenzív terápián.

Koronavírus - Még több hír a témában Az újszülöttet is védi a koronavírustól a kismamák beoltottsága Hat beteg hunyt el az elmúlt 24 órában, ismét 500 fölött az új fertőzöttek száma Lóféreghajtót rendelt egy fővárosi gyógyszerész koronavírus ellen, büntetőeljárás indult ellene

Romániában már csak 23 szabad ágy van az intenzív osztályokon, a  lakosságarányos fertőzési ráta alapján hét megyét soroltak be a vörös kategóriába, tizenegyet a sárgába. Bukarest (991) után a legtöbb új esetet Temes (470), Kolozs (347), Ilfov (338) és Dolj (327) megyében regisztrálták.

Én nem vagyok egy reklámcég

– mondta a romániai oltáskampány kudarcáról Florin Cîtu miniszterelnök, akit a Maszol.ro idézett. A kormányfő a Digi24 műsorában közölte, ő maga és kormánya mindent tőle telhetőt megtett a sikerét. Emlékeztett rá, hogy a vakcina mindenkin segít.

Talán nem én vagyok a legmeggyőzőbb ember a világon, de én az elsők között oltattam be magam, aztán a másodikat is felvettem, bejártam egész Romániát, és azt hiszem, minden nyilatkozatomban az oltási kampányról beszéltem.

Szerinte Romániában évek óta erős az oltásellenesség, amit a szélsőséges pártok támogatnak. Később az interjúra reagált Vlad Voiculescu, akit Florin Cîtu áprilisban menesztett az egészségügyi miniszteri posztról. Facebook-posztjában azt írta, az általa vezetett tárca már január 6-án bemutatott egy oltási stratégiát, amelynek része lett volna egy reklámügynökség bevonása.

The post Tombol a járvány Romániában: 145 halott, 7116 új fertőzött 24 óra alatt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Szörnyethalt a Nagyszállásnál teherautóval ütköző sofőr

2021, szeptember 24 - 14:09

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt pénteken a 4911-es számú úton, Nagykálló és Nyíregyháza között. Egy Nyíregyháza irányába haladó tehergépkocsi-szerelvény ütközött egy vele szemben közlekedő személyautóval.

A baleset következtében a személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Megsérült utasát a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A rendőrség a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás mellett megkezdte a helyszínelést, a forgalmat mindkét irányból alsóbbrendű útra terelik.

The post Szörnyethalt a Nagyszállásnál teherautóval ütköző sofőr first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kiakadt a menyasszony a násznépre, mert nem akartak súlyos százezreket fizetni az esküvőjére

2021, szeptember 24 - 14:00

Egy amerikai menyasszonyon szörnyülködik a brit és az ausztrál bulvársajtó, aki annyira kiakadt családtagjaira és barátaira, hogy teljesen meg akarja szakítani velük a kapcsolatot. A bűn, amit elkövettek: nem voltak hajlandóan majdnem egymillió forintnak megfelelő összeget kifizetni a nő esküvőjére.

A beszámolók szerint a jegyespár Thaiföldre szervezte az esküvőt, amire 150 embert hívtak meg. Aztán csodálkozva látták, hogy mindössze kilencen jelezték vissza, hogy hajlandóak rész venni rajta. A meg nem nevezett menyasszony erre teljesen kiakadt, és nem értette, hogy miért nem hajlandóak néhányan háromezer dollárt (nagyjából 900 ezer forint) kifizetni, hogy a „különleges napjának” részesei legyenek.

Ezután változtattak a helyszínen: Hawaiira tették át. Erre azonban még kevesebben, csak heten voltak hajlandóak elmenni. Ezen végleg elvesztette a türelmét a menyasszony, aki Facebook-oldalán közölte mindenkivel, hogy három napjuk van arra, hogy válaszoljanak a meghívóra, azzal fenyegetve meg őket, hogy, ha ezt nem teszik meg, akkor törli őket az ismerősei közül.

Kapcsolódó A vegán menyasszony kitiltotta húsevő rokonait az esküvőről, mert „gyilkosok” Aztán nem értette, hogy miért nem akarja megérteni senki, hogy miért tette. Még a vegánok sem.

The post Kiakadt a menyasszony a násznépre, mert nem akartak súlyos százezreket fizetni az esküvőjére first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Billie Eilish: 100 ezer követőt vesztettem el a nagy melleim miatt

2021, szeptember 24 - 13:58

Az amerikai ELLE magazinnak adott interjút Billie Eilish, aki egész nagy stílusváltáson esett át legutóbbi albumának megjelenése óta. Az ehhez kapcsolódó turnékra is nem a tőle megszokott bő melegítőfelső-mackónadrág kombóban állt a fotósok elé, hanem egy nőiesebb stílust öltött.

Az énekesnő szerint ezzel egy gond volt: mellei nagyobb figyelmet kaptak a kivágott ruhákban, rajongóinak ez pedig nem igazán tetszett.

Vesztettem 100 ezer követőt csak a melleim miatt. Az emberek félnek a nagy mellektől.

Korábban már mi is írtunk Eilish kapcsán arról, hogy az énekesnő mit gondol a vetkőzésről, testképről és hasonló dolgokról.

Kapcsolódó Billie Eilish: „Ha bő ruhákba bújok, nem vagyok nőies, ha mutatok valamit, máris kurva vagyok” Eilish megkezdte világkörüli turnéját, aminek első állomásán váratlant húzott: megmutatta magát melltartóban, így kampányolva a testszégyenítés ellen, amit tinédzserkora óta át kell élnie. Mutatjuk, milyen út vezetett nála idáig.  Kevin Mazur / MG21 / Getty Images For The Met Museum / Vogue / Getty

The post Billie Eilish: 100 ezer követőt vesztettem el a nagy melleim miatt first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Azon agyalnak, 10 évvel meghosszabbítják Paks1 üzemben tartásának idejét

2021, szeptember 24 - 13:42

2014 elején, amikor hivatalossá vált, hogy a Paks2 atomerőművet az oroszokkal építteti a magyar kormány, azzal indokolták a sietséget, hogy Paks1 blokkjait lassan le kell állítani, és a Paks2 a 2020-as évek közepétől már termelhet is áramot, amikortól elkezdődne a most még egyetlen atomerőmű blokkjai működésének végső fázisa. (2032-ben jár le Paks1 engedélye.) Paks2 nyögvenyelősen halad, szakemberek már évek óta pedzegetik, hogy lenne lehetőség Paks1 blokkjai élettartamának meghosszabbítására. És most már a Paks1-et üzemeltető MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kóbor György sem titkolja, ezen agyalnak.

Az Indexnek adott  interjúban Kóbor elmondta, hogy „teljesen más a geopolitikai környezet, mint amikor döntés született a Paks II-es beruházásról. Európában mindenhol felgyorsult a szenes erőművek kivezetése. Ilyen értelemben az, aki nukleáris kapacitást épít, geopolitikai erőt létesít. Mivel energetikai szempontból lenne értelme, tulajdonosi oldalról nálunk is felvetődött, hogy vizsgáljuk meg a meglévő blokkok üzemidő-hosszabbításának a lehetőségét.”

Ezért jöhet szóba a 10 éves hosszabbítás esetleg.

„A mai Paksi Atomerőmű nem ugyanaz, mint amit anno megépítettek. Folyamatosan fejlesztjük, modernizáljuk, így a mai napig az egyik legbiztonságosabb létesítmény. A normál fejlesztéseken túl bizonyos elemeket a fukusimai események után javítottunk, cseréltünk, most is folyamatban van egy kiemelt irányítástechnikai rekonstrukció” – fogalmazott Kóbor.

De nem egyhamar lesz erről elhatározás. Ezt a következővel magyarázta az elnök-vezérigazgató: „meglátjuk, mit tudunk csinálni a plusz 10 évvel, ha folytatódik a termelés, de mivel a világ energiaigénye évről évre növekszik, az alaperőművek által termelt energia felértékelődik. Plusz ott van egy hasonló mélységű jogi munka is, amit a jogászainknak a korábbi üzemidő-hosszabbításkor el kellett végezniük. Ezen is át kell rágni magunkat. Ez egy összetett és hosszabb folyamat. Döntés rövid távon nem várható.”

The post Azon agyalnak, 10 évvel meghosszabbítják Paks1 üzemben tartásának idejét first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss