Friss
Friss |
Enyhén erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel – írta az MTI.
Az euró 1,1684 dolláron forgott szerda reggel, 0,03 százalékkal erősödött az előző napi záráshoz képest. A svájci frankhoz képest 0,06 százalékkal drágult az euró, 1,0861 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,9297 frankot adtak, 0,05 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest stagnált a dollár árfolyama, 111,50 jenen jegyezték szerda reggel. Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengült a forint az euróval szemben, így kedden délutánra a 360-as szint közvetlen közelébe bukott, ami nyolchetes forintmélypontot jelent – írta aznap a Portfolio. Az aznapi esésben a szakportál szerint elsősorban a rossz nemzetközi befektetői hangulat játszott szerepet: tovább emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, ami eleve rontja a feltörekvő piaci devizák között a forint megítélését a múlt héten váratlanul lelassított MNB kamatemelési ütem mellett, másrészt a koronavírus és az elszálló energiaárak miatt egyre csak fokozódnak gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek Ázsiában és Európában is. The post Erősödött kicsit a forint, de még mindig 360 körül van egy euró first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Séfek séfe nevű műsor egyik zsűrijéről, Vomberg Frigyesről már korábban is megállapítottuk, hogy nem olyan nehéz kihozni a sodrából. A legfrissebb adásban most egy versenyzőre akadt ki azért, mert az kiöntötte a kókusztejet és ahelyett, hogy feltakarította volna, rádobott egy konyharuhát. Vomberg ezen annyira felidegesítette magát, hogy az egész forgatást leállította. Kapcsolódó Séfek séfe: Vomberg Frigyes tíz centiről bazdmegozott egy versenyző arcába, majd közölte vele, hogy egy vesztes Senki nem motivál úgy, mint a séf.Megengedhetetlen az, hogy valaki kiönt valamit és nem takarítja össze. A másikat olyan helyeztbe hozzuk, hogy akár elcsúszhat, eleshet és megütheti magát, tehát a konyhán ilyen nincs – mondja, majd „beleaszaromságnak” nevezte a versenyző hozzáállását. The post Séfek séfe: Vomberg Frigyes leállította a forgatást, mert egy versenyző rendetlenséget csinált first appeared on 24.hu. |
Friss |
Hivatalosan is bekövetkezett, amit egy ideje már tudni lehetett: Manny Pacquiao 42 évesen bejelentette visszavonulását. A filippinó ökölvívó mindezt egy Facebook-videóban közölte, mostantól ugyanis arra koncentrál, hogy indul a Fülöp-szigetek jövő évi elnökválasztásán. PacMan 16 évesen állt profi ökölvívónak, végül összesen 72 mérkőzése volt, amelyek közül 62-őt nyert meg nyolc vereség és két döntetlen mellett. Legutóbb idén augusztusban lépett szorítóba, akkor pontozással kikapott Yordenis Ugástól. Nehéz elfogadnom, de az én időm lejárt a bokszban – mondta, majd köszönetet mondott a szurkolóknak, akik támogatták pályafutása során. Pacquiaót minden idők egyik legnagyobbjaként tartják számon. Egyedüliként a világon nyolc különböző súlycsoportban nyert világbajnoki övet, valamint rajta kívül más nem mondhatja el magáról, hogy négy különböző évtizedben is volt vb-címe. The post Itt a vége, Pacquiao lezárja bokszkarrierjét first appeared on 24.hu. |
Friss |
Több évnyi hallgatás után írásban akar vallomást tenni a soroksári gyilkossággal vádolt R. Szilveszter, közölte az ügyvédje. Ez azt jelenti, hogy a csütörtökre tervezett ítélethirdetés későbbre tolódik majd. Kardosné Gyurik Krisztinát nyolc évvel ezelőtt becstelenítették és ölték meg. R. Szilvesztert öt évvel ezelőtt fogták el, a DNS-mintáját és az anyagmaradványait szinte mindenhol megtalálták a helyszínen. A férfi eleinte azzal védekezett, hogy látta, amikor a futónőt egy másik férfi bántalmazza. Azt állította, úgy került a helyszínre a DNS-e, hogy megpróbálta megvédeni a nőt, és közben megsérült. Ezt azonban cáfolta az összes szakértői vélemény. Kapcsolódó „Egy ilyen emberre nincs szüksége a társadalomnak” – mondta a megölt soroksári futónő férje Megtagadta a vallomást a Gyurik Krisztina megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter.Az ügyész életfogytig tartó fegyházat kért R. Szilveszterre beismerés esetére aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év múlva lehet. A férfi azonban nem kötött alkut, és csak két nappal az ítélethirdetés előtt döntött úgy, írásbeli vallomást tesz. A Tényeknek nyilatkozott a megölt futónő édesanyja. Mi már csak a napjainkat számláljuk a férjemmel együtt. Csak az tart életben, hogy minél előbb megtudjuk, hogy ez az szemét elkövető milyen ítéletet fog kapni. Nagyon remélem, hogy a bíróság a legkeményebb ítéletet hozza erre az emberre – mondta az anyuka. The post „Csak az tart életben, hogy milyen büntetést kap ez a szemét!" - mondta a soroksári futónő anyja first appeared on 24.hu. |
Friss |
A kormány olyan egyedi szabályokat állapított meg a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia megépítéséhez, amelyek során nem kell figyelembe venni az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabályt (OTÉK) – vette észre a Hvg.hu. A kedd este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kijelölt telkeken az OTÉK-ban előírt számú autóbusz- és személyautó-parkolóhelynek elég a 30 százalékát megépíteni, a kerékpártárolót pedig a jogszabálytól eltérően mellőzhetik. A Hvg.hu cikke szerint a buszoknál például ez azt jelenti, hogy ha egy épületbe 1200 látogatót várnak, ott a hat helyett két parkolóhely is elég, de az is csak akkor, ha az 1,8-et (hatnak a 30 százalékát) felfelé kerekítik. A rendelet kitér arra is, hogy a sportakadémiához tartozó létesítményekben „200 főig 15 fő részére legalább egy közös, 10 fő létszám felett nemek szerint külön illemhelyet kell létesíteni, oly módon, hogy minden megkezdett 25 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, 40 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke”. Ez látványosan kevesebb, mint az OTÉK-ban előírt 15 fő női létszám esetén legalább 1 WC-fülke, illetve 40 fő férfi létszám esetén legalább 1 WC-fülke és 1 piszoár, vagy 2 WC-fülke. A Velencei-tónál létesülő kajak-kenu sportakadémiát a győri West Hungária Bau Kft. (WHB) építi fel, amelynek tulajdonosa Paár Attila, aki Tiborcz István, a kormányfő vejének üzlettársaként lett ismert. The post Az előírtnál kevesebb wc és parkoló is elég lesz a kajak-kenu sportakadémián first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az ellenzéki előválasztási kampány és a Fidesz aláírásgyűjtése a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciójához azonos hatással járt. Szeptemberben csak a hibahatáron belül változott a két nagy politikai tábor közötti különbség – írja a Nézőpont Intézet, amely nagyjából 700 ezerre teszi az ellenzéki előválasztáson résztvevők számát. A kormányközeli intézet szerint az ellenzéki mozgósító kampányt a Fidesz petíciója hatásában kiegyenlítette, a két tábor elszántabb lett, de köztük a versenyhelyzet nem változott. Kapcsolódó „Nehogy már a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! több aláírást szerezzen” Az ellenzéki előválasztás első fordulójának lezárása előtt két nappal már több mint 500 ezren voksoltak a jelöltekre. Megkérdeztük a pultoknál sorban állókat, miért érezték fontosnak, hogy ikszeljenek.A Fidesz „most vasárnap” a biztos szavazóktól 53, az ellenzék 45 százalékot kapna, ami kormánypártnak mintegy 120 mandátumot jelentene. Az egyéb pártra szavazóknál konkrét pártnevet csak 2 százalék jelölt meg preferenciaként, ami a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktuális gyengeségét mutatja – írják.
A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz előnye július óta növekszik, de csak hibahatáron belül, a Gyurcsány Ferenc személyére fókuszáló kampány mégis működik, mert a Fidesz-tábort egyben tartja, a kormánykritikusokét pedig megosztja. Módszertan A Nézőpont Intézet kutatása szeptember 20. és 21. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. Az a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus, iskolai végzettség szerint reprezentatív. 1000 fős mintánál, 95 százalékos megbízhatósági szintnél a mintavételi hiba 3,16 százalék. Kapcsolódó Závecz: Budapesten kétszer olyan erős az ellenzék, mint a Fidesz Minél nagyobb egy település, annál ellenzékibb, mérték meg. A két lista majdnem ugyanakkora.The post Nézőpont: A gyurcsányozás semlegesítette az ellenzéki előválasztást first appeared on 24.hu. |
Friss |
2021. szeptember 29., szerda Friss hírek:
Budapest Közúti információk:
BKK:
Enyedi Ildikó: Ha jelzett a vészcsengő, és a racionalitás irányába mentem, mindig megszívtam – interjú The post Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk first appeared on 24.hu. |
Friss |
Kedden este véget ért Magyarország első országos előválasztásának első fordulója, a hivatalos Facebook-oldal szerint a sorbanállási szabályok alkalmazásával este negyed tízkor regisztrálta a rendszer az utolsó online szavazatot. Kapcsolódó Kiderült, mikor hozzák nyilvánosságra az előválasztás első eredményeit A miniszterelnök-jelölti választás végeredményét egy közös sajtótájékoztatón jelenti majd be az OEVB a nap végén.Kedden az alábbiak szerint alakult a részvétel:
Azaz kedden összesen 57 545 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire. A szerda reggeli posztban pótolták a szeptember 18-án, szombaton leadott szavazatok közlését is, aznap sátorban 4008-an, míg interneten 803-an szavaztak. Az előválasztás első fordulójában így összesen 633 811-en vettek részt személyesen vagy online. The post Összesen több mint 633 ezren szavaztak az előválasztáson first appeared on 24.hu. |
Friss |
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget – tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A tájékoztatás szerint a családi adóvisszatérítés igénybevétele az érintettek többségének semmilyen adminisztrációs terhet nem jelent. A szabályrendszerre kitérve Tállai András elmondta, hogy lényegében minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben szerzett jövedelme után a fizetendő személyi jövedelemadó. A visszafizetendő összeg a 2021-ben ténylegesen megfizetett személyi jövedelemadó összege, de legfeljebb a 2020. decemberi adatok alapján számolt éves átlagbér adószintje – tette hozzá. A Magyar Államkincstár adatai szerint augusztusban több mint egymillióan kaptak családi pótlékot. 2021-ben szerzett jövedelem után az adó nemcsak annak a szülőnek jár vissza, aki a családi pótlékot kapja, hanem a házastársának is – nyomatékosította Tállai András. Az elvált szülők közül annak jár a családi adóvisszatérítés, aki a családi pótlékra jogosult, így például a gyermeküket egyedül nevelő elvált szülők mellett azoknak az elvált szülőknek is jár a visszatérítés, akik a saját háztartásukban felváltva gondozva nevelik a gyermeket, és emiatt a családi pótlékot 50-50 százalékos összegben kapják. A gyermek kora esetében is a kedvező szabályok érvényesek, hiszen nem a nagykorúvá válás, a 18. életév betöltése számít, hanem amíg a gyerek középiskolában tanul, annak a tanévnek az utolsó napjáig jár vissza az adó a szülőnek, amelyben a gyerek 20 éves lesz. Ha a gyerek sajátos nevelési igényű, akkor a korhatár még magasabb: 23 év – magyarázta az államtitkár. The post Tállai: Minden, családi pótlékra jogosult szülő számolhat az adóvisszatérítéssel first appeared on 24.hu. |
Friss |
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget – tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A tájékoztatás szerint a családi adóvisszatérítés igénybevétele az érintettek többségének semmilyen adminisztrációs terhet nem jelent. A szabályrendszerre kitérve Tállai András elmondta, hogy lényegében minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben szerzett jövedelme után a fizetendő személyi jövedelemadó. A visszafizetendő összeg a 2021-ben ténylegesen megfizetett személyi jövedelemadó összege, de legfeljebb a 2020. decemberi adatok alapján számolt éves átlagbér adószintje – tette hozzá. A Magyar Államkincstár adatai szerint augusztusban több mint egymillióan kaptak családi pótlékot. 2021-ben szerzett jövedelem után az adó nemcsak annak a szülőnek jár vissza, aki a családi pótlékot kapja, hanem a házastársának is – nyomatékosította Tállai András. Az elvált szülők közül annak jár a családi adóvisszatérítés, aki a családi pótlékra jogosult, így például a gyermeküket egyedül nevelő elvált szülők mellett azoknak az elvált szülőknek is jár a visszatérítés, akik a saját háztartásukban felváltva gondozva nevelik a gyermeket, és emiatt a családi pótlékot 50-50 százalékos összegben kapják. A gyermek kora esetében is a kedvező szabályok érvényesek, hiszen nem a nagykorúvá válás, a 18. életév betöltése számít, hanem amíg a gyerek középiskolában tanul, annak a tanévnek az utolsó napjáig jár vissza az adó a szülőnek, amelyben a gyerek 20 éves lesz. Ha a gyerek sajátos nevelési igényű, akkor a korhatár még magasabb: 23 év – magyarázta az államtitkár. The post Tállai: Minden, családi pótlékra jogosult szülő számolhat az adóvisszatérítéssel first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki készpénzt és sorsjegyeket lopott a helyi sörözőből. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már elítélt 29 éves kadarkúti férfi tavaly decemberben magához vett egy feszítővasat, majd a menetrendszerinti buszjárattal a szomszédos községbe ment, ahol az éjjeli órákban betört egy sörözőbe. Az üzletből 37 ezer 500 forintot, továbbá összesen 48 ezer 500 forint értékben különböző sorsjegyeket lopott. A férfi még aznap Budapestre utazott, a pénzt pedig rövid időn belül elköltötte. A sörözőben felszerelt biztonsági kamera felvételei alapján a barcsi nyomozók hamar azonosították az elkövetőt, aki egy ismerősétől értesült arról, hogy a rendőrök keresik. A még ekkor is a fővárosban tartózkodó férfi ezért a zsákmányolt sorsjegyeket végül egy közterületi kukába dobta. Az ügyészség elzárást és vagyonelkobzást kért a férfire. The post Ötvenezerért vitt el sorsjegyeket a betörő, de kidobta a kukába first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az előválasztás szavazatainak megszámlálására ma kerül sor, húsz különböző helyszínen párhuzamosan – közölte szerda reggel az Országos Előválasztási Iroda. Mint írták: a szavazatszámlálás országosan reggel kilenckor kezdődik meg, a számlálóbiztosokat az első egy órában betanítják és ezt követően indul meg maga a számlálás. A közlemény szerint a számlálóbiztosok választókerületenként haladnak a számolással. A megyei számlálók megyénként párhuzamosan, az alacsonyabb sorszámú választókerületektől a magasabbak felé haladnak. Amikor egy választókerület valamennyi urnájával végeztek, akkor az Országos Előválasztási Bizottság megállapítja a választókerületben született eredményt. Az első eredményekre kora délután számítunk. A végeredményeket az OEVB valamely tagja az Előválasztás hivatalos FB-oldalán egy élő videóban fogja bejelenteni – jelezték, hozzátéve, hogy minden választókerületi eredményről Facebook-poszt is készül, az eredmények pedig a következő adatokat tartalmazzák majd:
Az OEVB óránként egyszer fogja az előző tájékoztató óta megszületett eredményeket Facebook-élő videóban bemutatni, közölték. Ahogy haladunk előre úgy fog egyre nagyobb adatszolgáltatás előállni a miniszterelnök-jelölti választás eredményére vonatkozóan. A nap végén a legvégére maradó választókerületek, valamint a miniszterelnök-jelölti választás végeredményét egy közös sajtótájékoztatón jelenti majd be az OEVB – zárták a közleményt. The post Kiderült, mikor hozzák nyilvánosságra az előválasztás első eredményeit first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy fővárosi egészségügyi intézmény halottkezelője ellen, írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi – beosztását kihasználva – egy temetkezési vállalkozónak a hivatalos díjnál alacsonyabb összegeket számlázott ki az elhunytakkal kapcsolatos szolgáltatásokért. A 30 éves férfit a BRFK nyomozói szeptember 20-án állították elő, és vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki. A gyanúsított lakásán mintegy kétmillió forintot foglaltak le. The post Vesztegetéssel gyanúsítanak egy budapesti halottkezelőt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Legalább 24 rab halt meg és további 42-en sebesültek meg egy ecuadori börtönben a rabok és rendőrök közel hat órán át tartó összecsapásaiban – közölték kedden az illetékes hatóságok. Az ecuadori büntetésvégrehajtási hatóság (SNAI) beszámolója szerint a Guayaquil kikötőváros börtönében lezajlott incidens a börtönben tevékeny bűnbandák összecsapásával kezdődött kedden délelőtt, és az összecsapás megfékezésére kivezényelt rendőri egységeknek, akik több mint másfél órával később hatoltak be az épületegyüttesbe, mintegy három óra elteltével sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést a börtön felett. Az összecsapásokban 24 ember halt meg, közülük ötöt lefejezve találtak meg – mondta el Fausto Buenano, az ecuadori rendőrség 8-as zónájának parancsnoka. A börtön ezt követő, első átfésülése során a rendőrök két lőfegyvert, 18 tőrt, 102 töltényt és drogokat találtak. Az elmúlt hónapokban számos erőszakos összecsapás volt a dél-amerikai ország börtöneiben. Szeptemberben egy feltételezett bandatag fegyveres drónokkal intézett támadást a guayaquili büntetésvégrehajtási intézet ellen. Júliusban összesen 21 ember vesztette életét a Cotopaxiban és Guayaquilben lezajlott börtönlázadásokban. Előzőleg, februárban pedig 79 rab halt meg a rivális bandák között több börtönben lezajlott leszámolásokban. (MTI) The post Legalább 24 rab meghalt egy ecuadori börtönlázadásban first appeared on 24.hu. |
Friss |
A 41 éves Jarrod Ramos egy annapolisi szerkesztőségben rendezett vérfürdőt 2018 júniusában. A Capital Gazette épületében öt újságírót ölt meg. Maryland állam egyik bírája ötszörös életfogytiglani börtönre ítélte a férfit, akit az esküdtszék még júliusban bűnösnek talált – közölte az illetékes megyei ügyészségre hivatkozva az MTI. Jarrod Ramost az általa elkövetett mészárlásért Michael Wachs bíró az ötszörös életfogytiglanon felül még 345 év szabadságvesztésre ítélte, hogy soha ne helyezhessék feltételesen se szabadlábra. A férfi 2019 októberében bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott 23 vádpontban, de azzal érvelt, hogy mentális betegsége miatt nem vonható felelősségre. Az esküdtszék néhány óra tanácskozás után elutasította az elmeállapotára hivatkozó védekezését. Az már a mészárlás napján kiderült, hogy a férfi bosszút akart állni, amiért a főleg helyi hírekkel foglalkozó lap évekkel korábban cikket írt egy zaklatási ügyéről. A cikk miatt 2012-ben rágalmazásért beperelte az újságot, ám a hosszúra nyúlt sajtópert elveszítette. The post Soha nem szabadulhat a marylandi mészáros first appeared on 24.hu. |
Friss |
Elérte az izzó lávafolyam az Atlanti-óceánt kedd éjjel a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, ahol kilenc napja tört ki Cumbre Vieja nevű vulkán, írja az MTI. A hatóságok előzőleg arra figyelmeztettek, hogy a mintegy ezer Celsius fokos láva és a tengervíz találkozásánál mérges gázok szabadulhatnak fel és robbanások is bekövetkezhetnek. A láva szeptember 19. óta hömpölyög a vulkán nyugati vonulatain a tenger felé, eddig mintegy 600 ház és banánültetvény lett a lángok martaléka. Ezreket evakuáltak, hétfőn pedig három tengerparti települést teljesen lezártak, így készülve arra, hogy a láva eléri az óceánt. A Reuters által éjjel közzétett fotókon fehér gőzfelhők látszottak Playa Nueva környékéről. A spanyol kormány keddi ülésén katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította La Palma szigetét. A kabinet döntött arról, hogy első körben 10,5 millió euró (3,7 milliárd forint) közvetlen támogatást biztosít a károsultak legfontosabb szükségleteinek fedezésére. Az összegből 5,5 millió euró fordítható 107 ingatlan megvásárlására, további 5 millió eurót az odaveszett ingóságok pótlására osztanak szét. The post Elérte az izzó láva az óceánt La Palma szigetén, robbanások is lehetnek first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Survivor új szériájában adásról adásra fogynak a szereplők, a legutóbbi epizódban a celebek közül esett ki egy játékos. A Feleségek luxuskivitelben nevű műsorból ismert Yvonne Dederick lánya, Catherine hagyta el a Holtak szigetét, így biztosan nem nyeri meg fődíjat. Már jó néhány adás óta küzdött az éhséggel, és azzal, hogy kókuszon kívül nem nagyon volt más ennivaló, így legyengült a szervezete és nem bírta az ügyességi játékot. The post Survivor: Catherine Dederick esett ki a játékból first appeared on 24.hu. |
Friss |
Szerdán többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, az éjszaka képződött pára- és ködfoltok reggel fokozatosan megszűnnek, az alacsonyszintű réteges felhőzet gomolyosodni, szakadozni kezd – írja a Kiderül. Inkább csak hosszabb-rövidebb időszakokra süthet ki a nap elvétve. Délelőtt helyenként, késő délután, estefelé egy hidegfront hatására a Dunántúlon már több helyen várható eső, zápor, ott egy-egy zivatar is előfordulhat, de utóbbira a Duna-Tisza köze déli részén is van kis esély. A keleti, északkeleti szél déliesre fordul, és időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű. Késő este 12, 17 fokra van kilátás. The post Szerdán csak időnként süt ki a nap first appeared on 24.hu. |
Friss |
A rakéta, amelyet Észak-Korea kedden lőtt ki keleti partvidékéről, egy újonnan kifejlesztett hiperszonikus rakéta volt, jelentette szerdán az ország állami hírügynöksége, a KCNA. Az új fegyverrendszer kifejlesztése növeli Észak-Korea védelmi képességeit, hangoztatta a KCNA az MTI tudósítása szerint. A jelentés szerint a hiperszonikus rakéta „első tesztkilövése során a nemzetvédelmi tudósok megbizonyosodtak a rakéta irányíthatóságáról és stabilitásáról az aktív szakaszban”. A Hvaszong-8 nevű rakéta a műszaki specifikációinak megfelelően teljesített, „beleértve az irányítási manőverező képességet, valamint a hiperszonikus robbanófej siklórepülési jellemzőit”. A kísérletet közvetlenül azelőtt hajtották végre, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitáján felszólalt Kim Szon, Phenjan ENSZ-nagykövete, kifejtve, hogy senki sem vitathatja el Észak-Korea jogát az önvédelemhez és a fegyverkísérletekhez. A nagykövet felszólította az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy a diplomáciai tárgyalások újraindítása érdekében töröljék el a „kettős mércét” a fegyverprogramokkal kapcsolatban. Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről. A washingtoni külügyminisztérium kedden elítélte az újabb észak-koreai rakétakísérletet. Az amerikai hadsereg indiai-csendes-óceáni parancsnoksága közölte, hogy a rakétakísérlet nem jelentett veszélyt az Egyesült Államokra vagy szövetségeseire nézve, ugyanakkor rávilágított az ENSZ Biztonsági Tanácsa által betiltott észak-koreai fegyverprogram destabilizáló hatására. Észak-Korea az év eleje óta öt rakétakísérletet hajtott végre, és közülük kettőt ballisztikus rakétával. A Reuters hírügynökség keddi kommentárja szerint az újabb kísérlet arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim kitartóan fejleszti fegyverrendszereit, s ezzel tovább emeli a megrekedt phenjani-washingtoni tárgyalások tétjét, amelyek Észak-Korea atom- és ballisztikus rakétaarzenáljának felszámolását céloznák az amerikai szankciók feloldásáért cserében. The post Hiperszonikus rakétát tesztelt Észak-Korea first appeared on 24.hu. |
Friss |
Bevált a jóslat a csillagászati étolajárakról: durván a másfélszeresére drágult másfél év alatt a napraforgóolaj. 2017 januárja és 2020 februárja között stabilan 480-490 forint körüli literenkénti árat jegyzett fel a Központi Statisztikai Hivatal, tavaly márciusban drágult hirtelen 500 forint fölé. Onnantól aztán nem volt megállás, decemberben 571 forint volt az átlag, februárban elhagyta a 600 forintot, legutóbb, augusztusban pedig már 701 forintot rögzítettek a statisztikusok. Ez a tempó az átlag felett dráguló élelmiszerek közül is kiugrik, és a lapunk által megkérdezett szakértők szerint még mindig nincs vége a drágulásnak. A világban nagy, általános áremelkedés tapasztalható, ami az összes élelmiszer árát érinti. Az egész a rosszabb gabonatermés miatti aggodalmakból indult, és úgy néz ki, hogy átterjed minden másra is – vázolta a helyzetet a GKI kutatásvezetője, Némethné Dr. Pál Katalin. Az áremelkedésben komoly szerepe van annak, hogy szállítási zavarok keletkeztek a járvány utáni újraindulásnál, olyan problémák, amire már évtizedek óta nem volt példa, ráadásul az üzemanyag-drágulás miatt a szállítási költségek is az egekbe szöktek. Az étolajárak alakulásánál továbbra is meghatározó Kína hatalmas takarmányigénye: ahogy májusban írtuk, a sertéspestis után próbálják a megtizedelt állományt újratelepíteni. Ez felfelé húzza egy sor termény árát, emiatt nemcsak a szója, hanem a napraforgó és a repce is drágul. A globális tőzsdei árak emelkedőben vannak, és ezekkel együtt mozog a hazai élelmiszerek ára – ecsetelte a világpiaci hatásokat a szakértő. A műanyagipari problémák is feltornázhatják az élelmiszerárakatAz idei év kaotikusan alakult eddig a műanyagipar számára: az alapanyagárak drasztikusan emelkedtek, a tengerifuvar-költségek közel megduplázódtak, és a globális szállítási láncok is akadoznak. Emiatt számos műanyagipari vállalatnál likviditási gondok jelentkezhetnek, és a kapcsolódó ágazatokban – főleg a jelentős csomagolóanyag-hányaddal dolgozó élelmiszeriparban – a gyártók részben vagy egészében a fogyasztókra háríthatják át a költségnövekedést, erősítve ezzel az amúgy is erőteljes inflációs nyomást – állítja ágazati elemzésében az Euler Hermes szakértője, Bujdosó Tünde. Mégsem lesz rekordtermésMindezek tetejébe – úgy tűnik – nem jött be az előrejelzés, miszerint rekordtermés lehet az idén. A repcét már learatták, a várt rekordtermés helyett átlag körüli mennyiséget takarítottak be, mert nem tett jót a növénynek az elhúzódó hűvös tavaszi időszak. A napraforgót majd csak októberben aratják, biztosat addig nem tudni, de rekordtermés abból sem várható. A napraforgót a tavaszi fagyok kevésbé érintették, viszont később az elhúzódó aszály igen. Az Agrofórum cikke szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara előrejelzésében a napraforgó várható átlagtermését 2,65 tonna/hektárra módosította a korábbi 2,73-ról, ami ugyan Némethné Dr. Pál Katalin szerint nem drámai különbség, de mégis csökkenő várakozást jelez. Hasonló a helyzet egyébként a búzánál is – mindenki kétségbeesett, mert a tavaszi hidegben nem nőtt a búza, aztán ahogy bejött a meleg, beindult. Végül a mennyiség nem lett rossz, de a minőség igen – alig a termés fele lett étkezési búza, a többi inkább csak takarmánynak jó. Baj továbbá, hogy nemcsak Magyarországon nem lett kiemelkedő a termés, hanem nagyjából az összes búzatermelő országban sem. Emiatt drágult a búza, és ez felfelé húzta a többi termény árát is. Mert ha az élelmiszertőzsdén valaminek az ára elszáll, akkor az kihat a többi termény árára is – magyarázta a kutatásvezető. Biztosat október után lehet mondaniAz Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének legutolsó adataiból (37. hét) az látszik, hogy a napraforgó termelői ára egy év alatt 34 százalékkal, a repcéé pedig 51 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak hasonlóképp alakultak: a KSH részletes áradatai azt mutatják, hogy idén január és augusztus között ismét majdnem 19 százalékkal ment fel az étolaj fogyasztói ára, 590 forintról 701 forintra. Ha pedig 2020 elejéig tekintünk vissza, amikor még 486 forint egy liter étolaj, akkor mostanra hajszál híján 45 százalékos lett a drágulás. A GKI kutatójának nincs jó híre – arra számít, hogy az árak egyhamar nem fognak elindulni lefelé, sőt elképzelhető további drágulás is. Biztosabbat a napraforgó októberi aratása után lehet szerinte mondani, de az látszik, hogy rekordtermés nem várható napraforgóból, ahogyan például kukoricából sem. Ez az egész északi féltekén így van, és csak abban lehet bízni, hogy a déli féltekén jobb lesz a termés, akkor talán lejjebb mehetnek az árak – véli Némethné Dr. Pál Katalin. Ezek szerint leghamarabb jövő tavaszra valószínűsíthető némi ármérséklődés. Ez azt jelentené, hogy az étolajárak tavaly tavasszal kezdődött elszaladása két teljes éven át kitart. 3-5 százalékkal drágulhat még az étolajTovábbi általános inflációemelkedést valószínűsít Raskó György agrárközgazdász, aki szerint az árnövekedésből valószínűleg nem marad ki az étolaj sem. Úgy véli ugyanakkor, hogy maximum 3-5 százalékkal kúszhat még feljebb a fogyasztói ár karácsonyig, tavaszra kizártnak tartja a további drágulást. Ezek szerint 720-735 forint körüli is lehet az év végére az étolaj litere. Levezetése alapján azért nem lesz ennél nagyobb emelkedés, mert már most is nagyon magas az ár. Úgy gondolja, az étolajgyártók nem akarnák, hogy egy esetleges további lendületes áremelés miatt az emberek ismét inkább a jóval olcsóbb (kilónként 460 forint körül mozgó) sertészsír felé forduljanak, és csökkenjen az étolaj iránti kereslet. Ez ugyanis kisebb forgalom mellett kevesebb bruttó árrést eredményezne. A többi élelmiszernél is további árnövekedésre számít Raskó György, és mint mondta, azoknál még átmeneti törésvonal sem látszik. Egyedül a sertéshúsnál nem várható, hogy tovább nőjön az ára. The post Már az egekben van, de karácsonyig tovább emelkedhet az étolaj ára first appeared on 24.hu. |