Friss
Friss |
Terrorcselekmény okozta a Sínai-félszigeten október végén lezuhant orosz utasszállító katasztrófáját. Erről Alekszandr Bortnyikov, a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) elnöke tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz államfőt kedden.
|
Friss |
A párizsi merényletek belga kitervelőjével, Abdelhamid Abaaouddal készült interjút tett közzé a Memri TV.
|
Friss |
Hétfőn megkezdődött az állami földek árverése, a kikiáltási árak 13 és 130 millió forint között mozognak. Az első nap tapasztalatai alapján úgy tűnik, nem igazolódik a kormányzati előrejelzés, hogy a földéhes gazdák megrohanják a liciteket.
|
Friss |
„A terrorizmus és a migráció kéz a kézben járnak, ez teljesen nyilvánvaló.”- mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az elkövetők személye alátámasztja, hogy a terroristák kihasználják a migrációt, tette hozzá.
|
Friss |
A barátnőjét agyonlövő sportoló most először bukkant fel, amióta öt éves börtönbüntetéséből egy évet letöltve házi őrizetbe helyezték. Jelenleg egy villában lakik, ahonnan indokolt esetben ki is mozdulhat. Ügye még nem zárult le, az ügyészség fellebviteli fórumra terelte az eredeti tárgyalást, mert a vád szerint a bíró több hibát is vétett.
|
Friss |
Egyre több település jön rá, hogy jobban járt volna, ha nem adja át iskoláját az államnak. Akik időben észbe kaptak, már visszavették az üzemeltetést, a többieknek várniuk kell az öt évente megnyíló lehetőségig. Lapunknak két város polgármestere mesélte el, miért döntöttek a saját megoldás mellett, illetve hogyan igazolta elhatározásuk helyességét az élet.
|
Friss |
Antoine Leiris felesége éppen a Bataclani klubban az Eagles of Death Metal koncertjén volt, amikor a terroristák elkezdték a mészárlást. A nő a támadás során életét vesztette.
|
Friss |
A belga kormány tanácsára biztonsági okokból lemondták a kedd estére Brüsszelbe tervezett belga-spanyol barátságos labdarúgó-mérkőzést - közölte a belga labdarúgó szövetség.
|
Friss |
Salgótarjánban nem volt tűzparancs – ezt mondta a Biszku-perben az a karhatalmista, akit évekkel ezelőtt felmentettek az eredeti sortűz-perben. Az acélgyári tüntetők közül - máig tisztázatlan előzmények után - 46-an a sortűz miatt haltak meg. Biszku Bélát, az egykori belügyminisztert - részben emiatt - korábban 5 év fél évre ítélték felbujtóként elkövetett háborús bűntett miatt, de nemrég újrakezdődött a per. Hétfőn tanúkat hallgattak meg. További részletek a videóban.
|
Friss |
A repülőgépükkel kapcsolatos biztonsági aggodalmak miatt Törökországban ragadt hétfőn este az Európai Unió két vezető tisztségviselője, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke - közölte egy uniós forrás.
|
Friss |
A brit kormány több milliárd fonttal megemeli a fegyveres erők különlegesen kiképzett terrorelhárító alakulatainak költségvetését - közölte hétfőn este David Cameron.
|
Friss |
Az Egyesült Államok 50 szövetségi tagállamából 26 jelentette be hétfő estig, hogy a párizsi terrortámadások nyomán nem kíván szíriai migránsokat befogadni. Aggályaiknak adtak hangot kanadai tartományok is.
|
Friss |
Eldőlt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a harmadik kalapba kerül majd a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság december 12-én sorra kerülő párizsi csoportsorsolásán, ugyanis Írország jutott tovább Bosznia-Hercegovinával szemben a pótselejtezős párharcból.
|
Friss |
Folyamatos rendőrségi akciók zajlanak egy főként muzulmánok által lakta brüsszeli negyedben a párizsi vérengzések kapcsán. A hatóságok azt gyanítják: legalább két elkövető innen, a Molenbeek-Saint-Jean-ből indult Párizsba a terrortámadásra. És innen származik az a férfi is, akit az akció irányítójának tartanak, és aki jelenleg egyike a legkeresettebb európai terroristáknak. A francia hatóságok a hétvégén szintén nagyszabású akciókat hajtottak végre: 100-nál is többen vannak házi őrizet alatt, több mint 20 embert pedig letartóztattak. További részletek a videóban.
|
Friss |
Megkezdődtek az állami földek értékesítésére kiírt árverések, amelyek ellen országszerte tiltakoznak ellenzéki politikusok. Heves megyében az LMP aktivistái megpróbálták megakadályozni a földek eladását. Sallai R. Benedek többször is figyelmezette a vásárlókat, hogy a földek értékesítése nem törvényes - de kivezették a teremből. A bent maradt aktivisták szirénázva jelezték, hogy nem értenek egyet az árveréssel, végül aztán őket is kivezették a teremből. További részletek a videóban.
|
Friss |
Jeb Bush republikánus elnökjelölt-aspiráns szerint a keresztény szíreknek menekültstátust kell kapniuk, s a párizsi vérengzés után minden korábbinál alaposabb biztonsági vizsgálatnak kell alávetni azokat a Szíriából érkező menedékkérőket, akik nem keresztények.
|
Friss |
Délben egy percre megállt az élet Franciaországban, és a világ számos országában. Az Unió felhívására világszerte csenddel emlékeztek meg a párizsi terrortámadások áldozatairól. Párizsban Francois Hollande államfő több miniszterével a Sorbonne Egyetemre látogatott, ahol diákokkal, valamint tanárokkal emlékeztek, hiszen az áldozatok többsége huszonéves fiatal volt. További részletek a videóban.
|
Friss |
Szijjártó Pétert Jeruzsálemben fogadta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A közel egyórás találkozó témája a migránsválság és annak európai hatásai valamint a gazdasági együttműködés volt. Ezt követően a magyar diplomácia vezetője több izraeli politikussal is találkozott, valamint részt vett a II. Magyar Üzleti Fórumon is Tel-Avivban.
|
Friss |
Az idén 1 100 iskolát rombolt le a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista szervezet Nigériában, Kamerunban, Csádban és Nigerben. Toby Lanzer, az ENSZ Száhel-övezeti regionális koordinátora hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a térség államainak közös és átfogó stratégiára van szüksége a szélsőségesekkel szemben.
|
Friss |
Több ezer intelligens bomba 1,29 milliárd dollárért történő eladását hagyta jóvá Szaúd-Arábiának az amerikai védelmi minisztérium - közölték hétfőn amerikai hivatalos források.
|