Skip to Content

Friss

Friss | 2021/09/24 - 03:41

Gyuri bár örökifjú, nehezen állt át az új rendszerre, végül a CIB bank munkatársa segített beüzemelni a legmodernebb kártyaterminált. Videónkból az is kiderül, hogy működik a hordozható kártyaterminál és mikor van a banknál a pénz.

Szponzorált tartalom

A videó a CIB támogatásával készült.

The post Így tanulta meg a 81 éves Gyuri a kártyaterminál használatát first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/24 - 03:40

Afganisztánban a tálib hatalomátvétel nemcsak a lakosságot, hanem a régészeti emlékeket is fenyegeti. Egyes források szerint az iszlamisták már most nagy erőkkel kutatják az ország egyik leghíresebb leletegyüttesét, az úgynevezett baktriai kincset – írja a Live Science.

A mintegy 20 ezer leletből, köztük több aranytárgyból álló kincs Tillia tepe 2 ezer éves sírjaiból került elő 1978-ban.

A leletegyüttest az Afgán Nemzeti Múzeum őrizte, és az elnöki palotában volt kiállítva, azt azonban nem tudni, hogy most hol lehet. A tálibok egyéb régészeti emlékeket is fenyegetnek, köztük Mesz Ajnak buddhista építményeit. 1996 és 2001 között az iszlamisták rengeteg buddhista műtárgyat pusztítottak el.

Heritage Images / Contributor / Getty Images

A Live Science forrásai szerint a tálibok ismeretlen céllal folyamatosan látogatják Mesz Ajnakot, ahonnan a feltáráshoz és karbantartáshoz szükséges eszközök eltűntek. Hair Muhammad Hairzada, a helyszínen egykor dolgozó régész kiemelte: az örökségvédelmi helyzet nem túl jó, mert senki sem gondoskodik a lelőhelyekről. Egy Mesz Ajnakhoz közeli területre egyébként kínai bányászati engedélyeket adtak ki, kérdéses, hogy a tálib hatalomátvétel miként hat majd a potenciálisan veszélyes projektre.

Julio Bendezu-Sarmiento az afganisztáni francia régészeti delegáció korábbi igazgatója szerint nehéz megmondani, hogy az iszlamisták miért fordulnak meg Mesz Ajnaknál. Egyelőre nem érkeztek információk megrongált emlékekről, és a tálibok ígéretet tettek rá, hogy megóvják a lelőhelyeket, ez azonban még nem jelenti azt, hogy tartják is magukat a tervekhez. Ha a kormány dönt is a műemlékek védelméről, elképzelhető, hogy nem minden csoport követi majd az előírásokat.

Gil Stein, a Chicagói Egyetem afganisztáni örökségvédelmi csoportjának vezetője műholdas felvételekkel próbálja felmérni a maradványok állapotát, a projektben eddig mintegy 25 ezer lelőhelyet azonosítottak. A szakértő szerint a fosztogatás régi probléma az országban, a tálibok ugyanakkor eddig látszólag nem támogatják a tevékenységet. Összehasonlításképp: az Iszlám Állam Szíriában nagy erőkkel pusztította az ősi lelőhelyeket, az ISIS ráadásul illegális műkincs-kereskedelemmel is foglalkozott.

Az afganisztáni örökségvédelmi munkát nehezíti, hogy sok, az országban maradt szakértő az életét félti, igaz, még nem tudni olyan régészről, akit az elmúlt időszakban tálibok öltek meg. Mivel az utóbbi két évtizedben sok Afganisztánból ellopott műtárgy az Egyesült Államokba került, az amerikai műkincspiacot is érdemes lehet figyelni.

The post Ősi kincsre vadászhatnak a tálibok first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 21:29

A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják – számolt be az MTI.

Az alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban. Egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára.

Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, föl kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára – ismertette az alapítvány elnöke.

A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást. Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött, szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek. A Grand Tokaj Zrtr.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben – tette hozzá.

A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely a gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára. A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére – hangsúlyozta.

Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években.

A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is.

Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.

The post Az államtól egy egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt. first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 21:29

A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz, a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják – számolt be az MTI.

Az alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban. Egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára.

Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, föl kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára – ismertette az alapítvány elnöke.

A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást. Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött, szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek. A Grand Tokaj Zrtr.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben – tette hozzá.

A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely a gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára. A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére – hangsúlyozta.

Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években.

A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is.

Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.

The post Az államtól egy egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt. first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 21:03

Az Európai Parlament szeptember 14-én vitatta meg a Hilde Vautmans (a liberális Renew Europe képviselője) tollából származó, új EU–Kína stratégiáról szóló jelentést.

A jelentésnek évekre visszanyúló politikai háttere van. 2019-ben Ursula von der Leyen vette át az Európai Bizottság vezetését, és céljai között szerepelt Európa szerepének megerősítése a világban, illetve egy „Geopolitikai Bizottság” létrehozása, mindezt pedig a stratégiai autonómia jegyében más nemzetközi szereplőktől függetlenül kívánja elérni az unió.

YVES HERMAN / POOL / AFP Ursula von der Leyen

Az EU–Kína kapcsolatokra vetítve ez többrétű diplomáciát jelent, melyben

Peking egyszerre együttműködési és tárgyalási partner, gazdasági versenytárs, valamint politikai rivális.

Ezt a stratégiai keretrendszert nem könnyű megvalósítani a gyakorlatban, ahogyan azt láthattuk az EU–Kína kapcsolatok közelmúltbéli fejleményeiből. Így például kölcsönös politikai szankciók után az Európai Parlament megálljt parancsolt az átfogó beruházási szerződés ratifikálásának. Továbbá Litvániának a Tajvan felé tett lépései feldühítették Pekinget, és a két fél megszakította nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatait. Mindezekből úgy tűnik, hogy a Brüsszel–Peking viszony holtponthoz ért.

Kapcsolódó A litvánok bekeményítettek Kínával szemben – hová vezet ez? Szokatlanul keményen lép fel Kínával szemben a litván vezetés, ez pedig az EU, sőt akár Magyarország és Kína kapcsolataira is hatással lehet.

Ezzel a háttérrel a jelentés célja az EU Kína-politikájának megreformálása. Vautmans szerint az uniónak egy „kemény, átfogó és konzisztens” stratégiát kell kialakítania, amely az EU érdekeit szolgálja, összefogja a tagállamokat, egyúttal támogatja a multilaterális világrendet. Az új stratégia hat pilléren alapul:

  • együttműködés a világszintű kihívások, mint például az emberi jogok, a környezetvédelem, a klímaváltozás és egészségügyi válságok kezelésében.
  • Nagyobb hangsúlyt kell helyezni az emberi jogokra és egyéb univerzális értékekre. Az EU-nak ki kell állnia a saját értékei mellett, és azon kell dolgoznia, hogy Kína számos területen tartsa magát a nemzetközi sztenderdekhez.
  • Az „Egy övezet, egy út kezdeményezés”, a 16+1 fórum, és Kína hadseregének gyors fejlődése mind fenyegetést jelent az EU-ra. Brüsszelnek csökkentenie kell függőségét Pekingtől.
  • Együttműködés a hasonló gondolkodást képviselő partnerekkel, mint például az Egyesült Államok, Kanada, India és Dél-Korea. A jelentés szerint Brüsszelnek e partnerekkel karöltve kell dolgoznia az emberi jogok, a nemzetközi jog és a liberális demokrácia védelmén.
  • Az előfeltételekhez kötött kereskedelmen és befektetéseken kívül az EU‑nak erősítenie kell az önállóságát a digitális és technológiai szektorok területén.
  • Az EU érdekeinek és értékeinek megőrzése megerősített diplomáciai és védelmi eszközök segítségével.

Összességében tehát egy keményvonalas stratégiát láthatunk, ami főként három motívumban jelenik meg. Először is a jelentés arra szólítja fel az EU-t, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Kínára szinte az összes problematikus, politikailag érzékeny kérdésben: Hongkong, Tajvan és a Dél-kínai-tenger csak három példa a parlament hosszú listájáról. Ezen ügykörök legtöbbje „vörös posztó” Kína számára. Az ilyen kérdésekben a nyomásgyakorlást Peking a kínai belügyekbe való beavatkozásnak tekinti.

Másodszor: a dokumentum gyakran említi az EU együttműködését a hasonló értékrendet képviselő államokkal. Ezt a kínai oldal könnyen Kína-ellenes koalíció felépítésének foghatja fel. 2020 októberében a kínai külügyminiszter és államtanácsos Vang Ji egyfajta NATO‑nak titulálta az Amerika, Ausztrália, Japán és India közti Négyoldalú Biztonsági Párbeszédet. 2021 májusában pedig azt nyilatkozta, hogy az EU szankciói a múltbéli imperialista provokálásra emlékeztetik Kínát. Ezek a magas szintű hivatalos kommentárok azt jelzik, hogy a kínai vezetés kifejezetten érzékeny a többállami nyomásgyakorlásra a politikailag problematikus területeken.

Russian Foreign Ministry / Sputnik / AFP Vang Ji

Végül a dokumentum nagy hangsúlyt fektet a katonai és védelmi dimenzióra. A jelentés szerint az EU-nak egy védelmi uniót kell létrehoznia, és erősítenie kell a katonai kapacitását. Ez a motívum szintén egy keményvonalas EU-stratégiát sejtet, amelynek alapján Brüsszel nemcsak partnereivel együtt, hanem önállóan is fel akarja venni a versenyt Kínával.

A vita során a parlamenti képviselők és az Európai Külügyi Szolgálat (az EU diplomáciai osztaga) illetékesei tárgyalták meg a dokumentumot, illetve az EU–Kína kapcsolatok állását. Vautmans elismerte, hogy a klímaváltozás, a terrorizmus és a nemzetközi biztonság területén elengedhetetlen a Kínával való együttműködés. Ezt követően viszont kemény szavakra váltott és kijelentette, hogy

  • az EU-nak nyomást kell gyakorolnia Kínára az emberi jogok területén,
  • versenyre kell kelnie az „Egy övezet, egy út kezdeményezéssel”,
  • továbbá létre kell hoznia egy önálló hadsereget, egy központi hírszerző ügynökséget és egy uniós nyomozó irodát.

Az Európai Külügyi Szolgálat hasonló hangnemet ütött meg. Josep Borrellnek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének beszéde szerint Kína egyre erőteljesebb lesz a nemzetközi politikában, és nem zárkózik el a gazdasági szankciók alkalmazásától akaratának érvényesítése érdekében. Az EU és Kína egyre távolabb sodródik egymástól az értékrendszerek terén, emiatt Brüsszelnek jeleznie kell, hogy bizonyos tevékenységeket nem tolerál.

Összességében a képviselők egyetértettek a jelentéssel, és a parlament túlnyomó többsége támogatta a dokumentumban megfogalmazott iránymutatást.

Mindez korántsem jelenti azt, hogy az EU máris gőzerővel belekezd egy új Kína-stratégia kifejlesztésébe. A Vautmans-riport egy jogi kötelezettség nélküli parlamenti kezdeményezés. Az Európai Bizottságnak az elfogadástól számítva három hónapja van arra, hogy konkrét lépéseket tegyen a parlamenti javaslatokkal kapcsolatban, de nem köteles követni azokat. Az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat fontolgatja a Kína-politika felülvizsgálatát, de a vita során hangsúlyozták, hogy a jelentésben foglaltak összhangban vannak az EU jelenlegi megközelítésével.

Függetlenül attól, hogy mi lesz a javaslat sorsa, a vita bepillantást nyújtott Kína jelenlegi, nem túl rózsás brüsszeli megítélésébe.

Az európai parlamenti képviselők túlnyomó többsége még több nyomást akar helyezni Kínára, és gyakorlatilag politikai túszként használná a megakadt átfogó beruházási szerződést.

Von der Leyen szeptember 15-ei évértékelő beszéde azt tükrözi, hogy a bizottság fogékony a parlamenti javaslatokra. Az elnök a többi között előterjesztette a „Global Gateway” stratégiát, ami az „Egy övezet, egy út kezdeményezés” versenytársa lenne. Von der Leyen tervezi még a kényszermunkával előállított termékek kizárását az EU piacáról, ami a Hszincsiang-Ujgur autonóm területéről származó pamutra való utalás lehet.

EU-tagállamként Magyarországnak azt kell látnia, hogy az EU–Kína kapcsolatok jelenleg fokozatosan romlanak. A vita során és a dokumentumban is megfogalmazódott az egységes Kína-politika szükségessége. A jövőben Brüsszel nagy valószínűséggel arra törekszik majd, hogy a magyar megközelítés összhangban legyen az EU Kína‑politikájával.

The post Keményebb hangra vált az Európai Unió Kínával szemben first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 21:03

A Telekom Veszprém 32-29-re kikapott a lengyel Lomza Vive Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Kapcsolódó 584 nap után tértek vissza a BL-be a nézők, kiütéses győzelemmel ünnepelt a Szeged Átgázolt ellenfelén a magyar bajnok.

Már a meccs elején akadozott a vendégek támadójátéka, Mateusz Kornecki pedig bravúrosan védett. Momir Ilic vezetőedző a 12. percben időt kért, mert a taktikusan védekező Kielce 6-2-re elhúzott, ám a játék képe a folytatásban sem változott, írta az MTI.

A 18. percben már 12-5-re vezetett a lengyel csapat, ezért a veszprémi kapuba Vladimir Cupara helyére Rodrigo Corrales érkezett, és büntetőt védett.

A hazaiak azonnali piros lap miatt elveszítették a fehérorosz Arcjom Karaljokot, és mivel sorozatban három gólt kaptak, a 27. percben 15-12 volt az állás. A hátralévő időben a lengyelek ismét magabiztossá tették előnyüket, így a szünetben megint öt gól volt a különbség a csapatok között (17-12).



A második felvonást ismét a Kielce kezdte jobban, és amikor már 22-15-re vezetett, bár ez még csak a 37. percben történt, lehetett tudni, hogy a sokat hibázó Veszprém ezúttal nem lesz képes fordítani. A lengyelek a végén már 32-26-ra is vezettek, a meccs utolsó három találatát pedig a Magyar Kupa címvédője dobta Jorge Maqueda, Dejan Manaszkov és Gasper Marguc révén.

A mezőny legeredményesebb játékosa a veszprémi Petar Nenadic volt kilenc góllal, Marguc öt, Maqueda négy alkalommal talált be. Hazai részről Alex Dujshebaev hét góllal zárt. A kapusok közül Mateusz Kornecki 11, Rodrigo Corrales tíz lövést védett.

Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló Veszprém jövő szerdán a címvédő Barcelonát fogadja.

Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló

Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló
Lomza Vive Kielce (lengyel) – Telekom Veszprém 32-29 (17-12)

The post Erre azért nem számított a Veszprém kézicsapata Kielcében first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 21:01

Füst Milán olvasói jól tudják, hogy A feleségem története a férj története. A feleség, Lizzy mellékszereplő, szinte már statiszta Jakob Störr életében és képzelgéseiben, kelléke annak a mániának, amelyet a holland hajóskapitány hosszú éveken át dédelget. Störr megszállottan hiszi, hogy a felesége megcsalja, Füst pedig ennek a megszállottságnak a természetrajzát, egy gyanakvással töltött élet kínjait mutatja be.

Nem könnyű filmet forgatni egy olyan regényből, ami bő háromszáz oldalon keresztül egyetlen központi hős csapongó gondolatait, időben és térben is folyton összegabalyodó emlékeit és anekdotáit közli. Enyedi Ildikó viszont régóta készül rá, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak. Füst regényére kamaszkorában talált rá, a nagyjátékfilm-forgatókönyv első változatát több mint harminc évvel ezelőtt írta meg belőle. Akkoriban mutatták be pályaindító nagyjátékfilmjét, Az én XX. századomat, amely valamivel A feleségem története előtt, a századforduló körül játszódik, de ugyancsak több országot érintő, a modern európai kultúrába ízig-vérig beágyazott kosztümös történet.

Úgy tűnik, Enyedit kitartóan érdekli ez a tizenkilencedik századi kellemet és eleganciát őrző, ám már a modern élet minden lelki nyűgét és történelmi viharát magában hordozó miliő.

Nem nosztalgiával közelít hozzá – Az én XX. századom felütésében önmagát ágyúból kilövő alak jelenete mutatja, pontosan hogyan is alakult az a bizonyos évszázad –, hanem a saját, mai problémáinkat találja meg ebben a korszakban.

Mozinet

Innen nézve A feleségem története Enyedihez illő alapanyag. Egy olyan férfiról szól, aki alkatilag képtelen a boldogságra, és hiába próbálja meg rendszeresen elemezni és megérteni a saját érzelmeit, valójában nem tud valódi közelséget kialakítani a feleségével, nem tud igazi kapcsolatba, párbeszédbe lépni vele. Eleve azért nősül meg, mert unatkozik, és mert a társadalmi közmegegyezés ezt kívánja. Enyedi filmváltozatában Störr játékból az első nőnek tesz házassági ajánlatot, aki belép egy étterem ajtaján. Ezzel A feleségem története máris fontosabb szereplővé teszi Lizzyt, mint amilyen a regényben, ahol meg sem tudjuk, pontosan hogy ismerkedtek meg Störr-rel és mi járhat ennek a nőnek a fejében.

Enyedi Lizzyje sokkal elevenebb, gazdagabb karakter, Léa Seydoux pedig a tőle szokásosnak mondható femme fatale-os vibrálás mellett a nő rejtettebb, igazibb személyiségét is meg tudja sejtetni. Kibontani már nem, mert a férje egyáltalán nem akarja megismerni Lizzyt. Störr megelégszik azzal, hogy birtokolja őt és kedvét töltse rajta, mikor hazatér több hónapon át tartó hajóútjairól. Mindeközben tényleg megszereti, de erre csak akkor jön rá, amikor már elveszítette – amíg együtt vannak, a szerelmet, amitől talán megijed, a férfi inkább mérgező féltékenységbe fordítja.

A feleségem története közel háromórás, és időnként úgy érezni, a történet egy helyben topog: Störr még mindig nem boldog Lizzyvel, a nő még mindig csendesen sorvadozik mellette, és a külvilág még mindig ezernyi izgalmasnak és kalandosnak tűnő, valójában banális eseménnyel – üzleti machinációkkal, fruskák rajongásával – tereli el a kapitány figyelmét a lényegről, vagyis a feleségéről.

A terjedelmes játékidő próbára teszi a türelmünket, de alkotói szempontból érthető, hogy Enyedi többet is meg akar mutatni Störr és Lizzy egymáshoz meglehetősen hasonló és folyton félrecsúszó találkozásaiból, mert ezek az ismétlődő, kis kudarcok őrlik fel a kapcsolatukat.

Csata Hanna / Mozinet

Mindez egy kicsit fájdalmasabb is, mint Füstnél, mert a film főhőse sokkal rokonszenvesebb figura, mint a regényé. Störr kapitány a férfiasságról alkotott tévképzetei foglya, de amíg a regényben agressziója és érzelmi hidegsége teszi őt már-már visszataszító figurává, addig a film főszerepére az utolsó pillanatban kiválasztott Gijs Naber bumfordisága közelebb hozza a karaktert. Störr kedves fickó is lehetne, ha nem lenne megveszekedett idióta – ezt érezzük Naber evickélését figyelve, örömmel nyugtázva azokat a pillanatokat, amikor Störr félszegségét őszinte, bár többnyire ugyancsak elügyetlenkedett gesztusok váltják fel.

A feleségem története lassan, apránként formálódó párkapcsolati drámáját Störr gyönyörű tájakra vezető utazásainak és a házaspár párizsi, majd hamburgi társasági életének jelenetei teszik képileg is gazdag, új felfedezésekre hívó moziélménnyé. Félő, hogy ezeket a gondosan berendezett, a figurák jellemrajzát is árnyaló tereket megüli a mívesen elkészített kosztümös filmek unalma, de Rév Marcell operatőr szinte mindig talál valamilyen formai megoldást – váratlan látószögeket, bonyolult koreográfiát, különleges szín- és fényjátékokat –, amivel frissességet visz a korhű díszletekbe. Ha a jelenléte visszafogottabb is, A feleségem történetéből sem hiányzik teljesen az a formai játékosság, ami Az én XX. századomat olyan egyedi filmélménnyé tette a nyolcvanas évek végén.

Mozinet

Több mint harmincévnyi tervezgetés után filmadaptációt készíteni kamaszkorunk rajongásig szeretett regényéből kockázatos vállalkozás, mert benne van a túlhordott filmtervek minden ballasztjának, a saját elképzelését dédelgető alkotó öncélú ötleteinek veszélye. Ehhez képest A feleségem története, ha helyenként vontatott is, nem tartozik a totálisan korszerűtlen és idejétmúlt kosztümös melodrámák közé, amelyekhez az amerikai és az európai filmgyártások is a mai napig vonzódnak.

A Füst Milán-regénytől meglehetősen különböző, éppen ezért érvényes feldolgozása a boldogtalanságra szánt kisember egyetemes történetének, és újabb bizonyítéka annak, hogy Enyedi Ildikó továbbra is a legnehezebben beskatulyázható rendezőink közé tartozik.

A feleségem története, 2021, 169 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10.

Kránicz Bence további cikkei

The post Boldogtalan, aki egy ilyen nő helyett a tengert választja first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:58

Varga Viktor a közösségi oldalára posztolt egy képet, amit még a Totem forgatása alatt rajzolt egyik társáról. Az egyértelműen látszik, hogy az egyvonalas rajz egy női arcot formál és emiatt ki is lehet barkóbázni, hogy a három női Farkas közül kit ábrázolhat, de ha nem megy, csak lapozni kell és össze is lehet hasonlítani az eredeti képpel.

Kapcsolódó Varga Viktor a Totem alatt Lyme-kóros lett A műsor után egy hónapig kezelték kórházban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

V A R G A V I K T O R art



Friss | 2021/09/23 - 20:45

Komoly kritikákat kapott Novak Djokovic, a szerbek világklasszis teniszezője, akiről olyan fotó került fel a világhálóra, amelyen Milan Joloviccal, egy hírhedt félkatonai szervezet egykori parancsnoka mellett látható, aki részt vett a bosnyákok elleni srebrenicai népirtásban, írta az Eurosport.hu portál.

Kapcsolódó „Remélem, a szüleidet elviszi a rák, te meg koronavírusos leszel” – gyűlölet árad a női teniszezőkre Reménytelennek tűnik a helyzet a női teniszben, ahol szinte mindenkit zaklatnak a trollok a közösségi médiában.

Djokovic és Jolovic közös képe vegyes reakciókat váltott ki mind Boszniában, mind Szerbiában.

the dope of nationalism has downed many heroes. https://t.co/UiMMKdPR2v

— Zoya Rasul (@zoyarasul) September 20, 2021

„Djokovic minden idők legnagyobbja lehetett volna, képviselhette volna az egész sportvilágot, és millió módon segíthetett volna. Ehelyett ő Radovan Karadzic és Ratko Mladic háborús bűnösök örökösei között mutatkozik” – írta a Sarajevo Times újságírója, Dragan Bursac.

Kapcsolódó Ahhoz sem volt bátorsága, hogy kirúgja az edzőjét Dominic Thiem titokban új erőnléti trénert szerzett.

A teniszsztárt látták énekelgetni Milorad Dodikkal, a Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökével, aki többek között arról ismert, hogy tagadja a boszniai mészárlást, amely során nyolcezer muszlim férfit gyilkoltak meg két hét alatt.

Djokovic egyelőre nem reagált a támadásokra.

The post Háborús bűnössel mutatkozott, kínos helyzetbe került Djokovic first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:42

Pályázatot hirdetett a Roszkoszmosz nevű orosz állami űrkutatási vállalat csütörtökön az emberek Holdra szállását is magában foglaló holdprogram előkészítésére – írta orosz forrásokra hivatkozva az MTI moszkvai tudósítója. Az átszámítva mintegy hétmilliárd forintos pályázat győztesének a következő négy évben ki kell dolgoznia az űreszközök létrehozását célzó kutatási-fejlesztési munkaterveket. A pályázónak a jövő évtől 2025 novemberéig elő kell készítenie a hordozórakéták és újra felhasználható űrhajók, orbitális komplexumok, a holdjárók és űrruhák, valamint a holdbázis fejlesztésére és kiépítésére vonatkozó projekteket. Külön feladat lesz az egészséget és az emberi teljesítményt érintő kockázatok kezelésére vonatkozó ütemterv meghatározása.

A kiírás értelmében a Roszkoszmosznak alkalmazott kutatásokra van szüksége a holdutazás megvalósítására.

Dmitrij Rogozin, az orosz űrkutatási cég vezetője decemberben kijelentette, hogy Oroszország első emberes Hold-misszióit az Angara hordozórakéta-családdal és egy kis szállítóeszközzel fogják végrehajtani, nem pedig a szupernehéz Jenyiszej rakétával, ahogyan azt korábban tervezték. Az űrhajó neve várhatóan Orljonok, azaz magyarul Sasfiók lesz.

Márciusban a Roszkoszmosz arról számolt be, hogy Oroszország és Kína memorandumot írt alá egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról. Rogozin azt is kijelentette: a következő két-három évben olyasmi fog történni, ami megváltoztatja az orosz űrhajózás megítélését.

The post Pályázatot írtak ki az oroszok a holdprogramjuk előkészítésére first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:39

Megerősítette csütörtökön a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék Carlos, a Sakál néven ismertté vált, elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó perében kimondott életfogytiglani börtönbüntetést.

„Nagyon köszönöm” mondta semleges hangon a helyszíni tudósítások szerint a magát „profi forradalmárnak” nevező terrorista az ítélethirdetést követően. Amíg az esküdtszék visszavonult meghozni az ítéletet, Carlos elmondta: „büszke forradalmi múltjára”, amelynek során „legalább 83 embert ölt meg”, de az úgynevezett Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak” nevezte, és nem ismerte el a bűnösségét.

A terroristát 2017. márciusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt, és 34-en megsebesültek. Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett, a fellebbviteli bíróság egy évvel később megerősítette az ítéletet. A semmítőszék azonban 2019 novemberében elrendelte a per egy részének újratárgyalását.

A két napig tartó tárgyaláson csak a büntetési tétel volt a téma, miután a terrorista bűnössége már bizonyítást nyert. Negyven perces vádbeszédében Rémi Crosson du Cormier ügyész – aki az előző két eljárásban is a vádat képviselte – ismételten a legszigorúbb büntetés kiszabását kérte az esküdtszéktől. Emlékeztetett arra, hogy a „történelmi támadás” volt a kezdete a franciaországi terrorcselekményeknek.

A párizsi Drugstore Publicis bevásárlóközpontban, amely a boulevard Saint-Germain és a rue de Rennes sarkán működött, az 1974. szeptember 15-én végrehajtott merényletben ketten meghaltak és 34-en megsebesültek. Ez a legrégebbi terrortámadás, amiért az 1970-es és 80-as évek első számú közellenességének felelnie kell.

A vád szerint a merénylet összefüggésben állt a hágai francia nagykövetségen 1974-ben végrehajtott túszejtéssel. A Japán Vörös Hadsereg nevű felkelőcsoport egyik kommandója, amely a Népi Front Palesztina Felszabadításért nevű szervezethez tartozott, a túszok elengedéséért cserébe egyik tagjuk szabadon engedését követelte a francia hatóságoktól. Az ügyészség azt állította, hogy Carlos, aki ekkoriban a népi front különleges osztagának volt a tagja, azért hajtotta végre a kézigránátos támadást, hogy a francia kormányra nyomást gyakoroljon. Sikerrel is járt, miután a francia hatóságok el is engedték japán foglyukat.

A venezuelai állampolgárságú Carlos már több mint húsz éve ül börtönben Franciaországban. Szudánban 1994-ben fogta el a francia titkosszolgálat, és 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas rendőrgyilkosságért. Elvileg 2012-ben kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de 2011 decemberében az 1982-83-ban elkövetett merényletekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a héttagú terrorizmusellenes bíróság. Ez utóbbi ítéletet 2013-ban megerősítette a fellebbviteli bíróság. Carlos 38 évvel ezelőtt Franciaországban négy robbantásos merényletet követett el, amelyben 11-en vesztették életüket és 191-en megsebesültek.

(MTI)

The post Élete végéig börtönben marad Carlos, a Sakál first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:23

A koronavírus elleni vakcinák egyenlőtlen elosztását bírálta Miguel Díaz-Canel kubai államfő videóüzenetében az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának csütörtöki általános vitájában, hangsúlyozva, hogy a szegényebb országok lakói még mindig az első oltásukra várnak – írja az MTI.

Kifogásolta, hogy a világszerte felhasznált vakcinák több mint 80 százalékát közepes-, illetve magas jövedelmű országokban adták be, amelyek a világ lakosságának alig felét teszik ki.

A szegény országokban élő emberek százmilliói még mindig az első oltásukra várnak és nem tudják felmérni, hogy valaha is meg fogják kapni azt,

hangoztatta Díaz-Canel.

Felfoghatatlannak nevezte, hogy ezzel párhuzamosan a globális katonai kiadások tavaly majdnem kétmilliárd dollárt tettek ki. „Hány emberéletet sikerült volna megmenteni, ha ezeket a forrásokat az egészségügyre, vagy az oltóanyagok előállítására és elosztására fordították volna?” – sérelmezte a kubai elnök.

A karibi szigetország egyébként saját fejlesztésű oltóanyagokkal küzd a járvány megfékezéséért. Bár Kuba rengeteg tapasztalattal rendelkezik az oltóanyagfejlesztésben, az Abdala és a Soberana 02 nevű vakcinák hatékonyságára vonatkozó adatokat eddig még nem sikerült független forrásból ellenőrizni.

Az amerikai szankciók sújtotta ország jelenleg a járvány újabb hullámával küszködik, amit tovább súlyosbít az egészségügyi eszközök és gyógyszerek hiánya.

A járvány kitörése óta 825 351 fertőzöttet azonosítottak a karibi szigetországban, akik közül majdnem hétezer ember életét követelte a kór.

Kapcsolódó Félmillárd Covid-vakcinát dob be a közösbe az USA Joe Biden várhatóan nagy felajánlást jelent be, mivel a szegény országok rosszul állnak átoltottságilag. Koronavírus A világszerte felhasznált Covid-oltások kevesebb mint ötödét kapták meg a szegényebb országok Sok helyen még mindig csak az első oltásra várnak. Tévedésből csecsemőknek is adtak be Covid-oltást Törökországban AstraZeneca-fejlesztők: Egyszerű náthává szelídülhet a koronavírus

The post A világszerte felhasznált Covid-oltások kevesebb mint ötödét kapták meg a szegényebb országok first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:19

Az MTI tudósítása szerint a 36 éves Hamilton Szocsiban arról beszélt, tapasztalatból tudja, hogy min megy most keresztül Verstappen.

Kapcsolódó Dobták a Forma-1 egyik legendás szokását A sorozat elnök-vezérigazgatója jelentette be.

„Nyilvánvalóan nem fogja beismerni, feltételezésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni, de annyit mondhatok, hogy emlékszem, milyen volt először a vb-címért küzdeni. Nehéz és intenzív időszak volt, sokféle érzelemmel, és nem mindig tudtam a legjobban kezelni” – nyilatkozta a brit címvédő.

Hozzátette, hogy egy versenyzőben ilyenkor óriási a győzni akarás, ezért várható, hogy nagy elvárásokat támaszt önmaga elé, ami nyomással jár, de ő együtt érez Verstappennel, akit meg tud érteni.

A 23 éves Verstappen szarkasztikus módon reagált Hamilton gondolataira:

Annyira ideges vagyok, hogy alig tudok aludni, szörnyű érzés egy vb-címért harcolni, komolyan utálom az egészet.

A holland versenyző ezután hozzátette, azok, akik ismerik őt, pontosan tudják, mennyire nyugodt.

„A legjobb érzés a világon egy jó autóban ülni, és minden hétvégére úgy elutazni, hogy tudod, a győzelemért küzdhetsz… A megjegyzései csupán azt mutatják, hogy egyáltalán nem ismer engem” – mondta Verstappen, aki szerint ezzel nincs is semmi gond, ugyanis neki sincs szüksége arra, hogy teljes egészében tisztában legyen azzal, milyen ember Hamilton.

„Csak magamra koncentrálok, és nagyon élvezem, hogy az első helyért harcolhatok, remélem, ezt még sokáig megtehetjük” – jelentette ki.

Hamilton 23 évesen, 2008-ban nyerte első vb-címét a McLarennel, és az csupán a második F1-es szezonja volt. Verstappen már a hetedik idényét teljesíti, és 133 versenyhétvégén van túl.

A holland versenyző előnye az összetettben öt pont Hamiltonnal szemben, ugyanakkor Szocsiban háromhelyes rajtbüntetését kell letöltenie, miután Monzában, az Olasz Nagydíjon összeütközött Hamiltonnal, és a versenybíróság őt látta vétkesnek a balesetben.

Az idei F1-es szezon szinte kizárólag a Verstappen-Hamilton csatáról szól, a Red Bull szeretné megtörni a sorozatban hét konstruktőri vb-címet nyerő Mercedes uralmát. A holland pilóta pedig a nyolcadik trófea megnyerésében akadályozná meg Hamiltont, aki – az ugyancsak hétszeres világbajnok német Michael Schumacherrel együtt – így is a valaha volt legeredményesebb versenyző a Forma-1 történetében.

The post Verstappen: Szörnyű érzés vb-címért harcolni, utálom az egészet first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 20:05


Friss | 2021/09/23 - 19:47

Alex Stober erőnléti edző csütörtökön megerősítette, hogy már nem dolgozik együtt Dominic Thiemmel. A férfi tenisz-világranglista 8. helyén álló osztrák szép lassan kihátrált a közös munkából azért, hogy Andy Murray és Alexander Zverev korábbi trénerével, Jez Greennel dolgozhasson együtt.

Kapcsolódó „Remélem, a szüleidet elviszi a rák, te meg koronavírusos leszel” – gyűlölet árad a női teniszezőkre Reménytelennek tűnik a helyzet a női teniszben, ahol szinte mindenkit zaklatnak a trollok a közösségi médiában.

Thiem szűkszavúan nyilatkozott az edzőváltásról, de Stober nem fogta vissza magát, és lekicsinylően beszélt az együttműködés végéről, kiemelve, hogy semmilyen figyelmeztetés nem kaptak azzal kapcsolatban, hogy változás lehet.

Hat évig teljesen hű voltam Dominichoz. Ezek után még ahhoz sem volt bátorsága, hogy megmondja nekem, már nem dolgozunk együtt

bosszankodott.

The post Ahhoz sem volt bátorsága, hogy kirúgja az edzőjét first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 19:41

Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában.

Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek.

Kurugöl hangsúlyozta, hogy a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről.

Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé – jelezte az orvos. Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását. A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.

Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba. Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év.

(MTI)

The post Tévedésből csecsemőknek is adtak be Covid-oltást Törökországban first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 19:36

Paris Hilton a hét közepén megemlékezett az amerikai üzletasszonyok napjáról, egy aktuális fotó helyett viszont inkább jó régre nyúlt vissza és egy olyan képet posztolt magáról, amin ugyan ki van öltözve, de még csak tinédzser.

Azt nem írta meg, hogy pontosan mennyi idős volt a felvételen, de mivel az év elején már a 40. születésnapját ünnepelte a celeb, jó eséllyel 25 év is eltelhetett azóta. A kommentelők szerint viszont nem sokat változott.

Kapcsolódó Azt mind ne csináljuk meg a konyhában, amit Paris Hilton a főzőműsorában Napszemüvegben pucol hagymát, és estélyiben tölti meg egy pulyka belsejét. Megnéztük a Cooking With Parist.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés

The post Paris Hilton felült a nosztalgiavonatra, tinikori fotóját pedig imádják a követői first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 19:31

Az AstraZeneca vakcina fejlesztői szerint idővel a náthavírushoz hasonlóvá szelídül az új típusú koronavírus – írja az MTI brit médiaértesülésekre hivatkozva. Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-kutatási professzora, akinek kulcsszerepe volt az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyárral közösen kifejlesztett vakcina létrehozásában, egy szakmai szemináriumon beszél arról, hogy az általános kutatási tapasztalatok szerint a vírusok – párhuzamosan azzal, hogy terjedésük könnyebbé válik – veszítenek hevenységükből.

Nincs okunk azt feltételezni, hogy a Sars-CoV-2 virulensebb változatával kell majd szembesülnünk

– hangsúlyozta Gilbert professzor, akinek II. Erzsébet királynő az idén a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító címet adományozta a koronavírus elleni oltás kifejlesztésében játszott szerepéért.

Gilbert hozzátette: mindez azt is jelenti, hogy az új típusú koronavírus által okozott megbetegedések folyamatosan mind enyhébbé válnak.

A vírus lassú, sodródásszerű genetikai változásait észleljük, és mindeközben fokozatosan felépül az immunitás is a lakosságon belül, ugyanúgy, ahogy ez más, szezonális koronavírus-fajtákkal szemben is megszokott

– fogalmazott az Oxfordi Egyetem vezető kutatója.

Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem orvosi karának professzora, aki szintén az AstraZeneca-vakcina fejlesztésének egyik irányítója volt, a Times Rádiónak nyilatkozva csütörtökön azt mondta, Nagy-Britannia már túljutott a járvány legrosszabb időszakán. Bell professzor szerint jövő tavaszra alakul ki az a helyzet, amelyet kollégája, Sarah Gilbert nem sokkal korábban felvázolt. Bell hozzátette, a járvány pályáját tekintve az ország már most sokkal jobb helyzetben van, mint akár hat hónappal ezelőtt, és a brit állami egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás jelentősen enyhült.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint az elmúlt egy hétben 15,5 százalékkal csökkent a kórházba szállított páciensek száma az előző héthez képest.

The post AstraZeneca-fejlesztők: Egyszerű náthává szelídülhet a koronavírus first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 18:28

Csütörtök délután öt óra előtt néhány perccel érkezett a jelzés, hogy kigyulladt egy családi ház a Nagyatád külterületén lévő Jánosmajorban – tájékoztatta lapunkat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A nyolcvan négyzetméteres régi ház teljes terjedelmében égett. Azt írják, tizenhárom tűzoltó három kocsival vonult a helyszínre, hogy több oldalról próbálják megfékezni a lángokat.

Oltás közben a házban egy holttestet találtak.

A katasztrófavédelem azt írja, vizsgálja az eset körülményeit, a tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát.

The post Halálos lakástűz volt Nagyatádnál first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/23 - 18:25

Értékvitáink vannak az Európai Unióval, a jog pedig arra való, hogy az értékeket védje – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Balatonfüreden a 15. Magyar Jogászgyűlésen.

Varga Judit a Magyar Jogász Egylet rendezvényén tartott előadásában részletes tájékoztatást adott arról, hogy „a sajtóban olvasható tipikus közjogi viták” mögött milyen szakmai viták húzódnak, így beszélt az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről, a 7-es cikkely szerinti eljárásról, a kötelezettségszegési eljárásokról, az európai bírósági eljárásokról, a Minority SafePackről, valamint a gyermekvédelmi törvényről.

A tárcavezető a jogállamisági jelentéssel kapcsolatban azt mondta: módszertani hiányosságok, egyoldalú hivatkozások, kettős mérce és politikai motiváltság húzódik mögötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg régen létezett jogállamisági párbeszéd, ahol tekintetbe vették a tagállami különbségeket, mára ezt felülírta a „legújabb gyakorlat”, hogy az Európai Bizottság jelentését NGO-k beszámolóira hivatkozva készíti, a tagállamok véleményének figyelembevétele nélkül.

Az igazságügyi miniszter a Közjogi viták az európai fórumok előtt címmel megtartott előadásában azt is elmondta: a jogállamisági jelentések arra jók, hogy megismerhető más tagállamok jogállami berendezkedése, és ezek alapján világosan látszik, hogy

a magyar jogállam se nem jobb, se nem rosszabb, mint a világ bármely jogállama.

Varga Judit álláspontja szerint Magyarországot 2018 óta ideológiai alapú támadás éri, amely „nem tudni, hová vezet”, de „szakmailag felkészülve állnak elé”. Közölte, Magyarország a tartalmi problémák miatt indított kötelezettségszegési eljárások számát tekintve az európai középmezőnyben, az uniós jog átültetése miatt indítottak esetében az első harmadban van.

A miniszter örömének adott hangot amiatt, hogy a magyar bírák a legaktívabbak az EU-ban az előzetes döntéshozatali kérelmek benyújtásánál: 2016-2020 között a magyar bíróságok 104, míg a szlovákok 34, a svédek 37, a görögök pedig húsz ilyen kérelmet nyújtottak be. Úgy fogalmazott: állítólag megfélemlíti a magyar kormány a magyar bírákat, nem mernek az Európai Bírósághoz fordulni, miközben „itt az ékes bizonyítéka annak, hogy igen gyakran hozzájuk fordulnak”.

A Minority SafePack ügyével kapcsolatban megemlítette, hogy több mint egymillió aláírás gyűlt össze uniószerte a kisebbségi jogok sokkal hatékonyabb érvényesítéséért, de az Európai Bizottság – szembemenve az uniós szerződésekkel – nem foglalkozott a kérdéssel. Jelezte, hogy 2022-ben várható bírósági döntés az ügyben, Magyarország beavatkozott a szervezők mellett az eljárásba.

Varga Judit a gyermekvédelmi törvényről szólva azt mondta: Litvániában 2009 júliusa óta hatályos a kiskorúak „nyilvános információktól való védelméről” szóló törvény, amely – mint hozzátette – ma már része az európai jogrendszernek is, és megvédi a családi értékeket, meghatározza, hogy a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Ezeket a litván bírák azóta alkalmazzák, tehát vannak példák ilyen szabályozásokra az EU-ban. Magyarországot mégis támadják ezért – jegyezte meg.

The post Varga Judit: A magyar jogállam se nem jobb, se nem rosszabb, mint a világ bármely jogállama first appeared on 24.hu.