Friss
Friss |
Mongóliai hivatalos látogatása során Kövér László és Munkhuu Batbayar, mongol kulturális miniszterhelyettes közösen nyitotta meg az első Ulánbátori Magyar Filmnapokat - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel
|
Friss |
Szombaton nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, emiatt az ország északnyugati, északi felében megnő a záporok, zivatarok (néhol hevesebb cellák) kialakulási esélye
|
Friss |
ORFK: csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken. Az ukrán-magyar határszakaszon 5661-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7162-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t
|
Friss |
A gazdasági nehézségek enyhítésére szolgáló intézkedések kapcsán Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az amerikai lépések "szégyentelenül, ugyanakkor érthető és legitim módon" részesítik előnyben a hazai vállalatokat, míg a brüsszeli intézkedések a helyi gazdaság lábon lövésével érnek fel.
|
Friss |
A királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.
|
Friss |
Július 9–14. között szervezik meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál hagyományos kísérőrendezvényét, a XV
|
Friss |
A woke "természetellenes ostobaságairól" naponta sokat hallani, néha olyan esetekről is, amelyekre azt mondják: "ingyen senki nem lehet ilyen hülye" - mondta Gyulyás Gergely.
|
Friss |
A templomépítés magába sűríti mindazt, amit a keresztény magyarság fontosnak tart, hirdeti, hogy Krisztus követői vagyunk, és ez olyan alap, amit semmilyen földi erő nem képes megrengetni - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az erdélyi Hadadon az új református templom alapkőletétele alkalmával
|
Bulvár
Bulvár |
A rovatban most Sándor és Renáta esküvőjébe nyerhetnek betekintést olvasóink. |
Bulvár |
Az esküvői fotók rovatban most a Matyi és Moncsi esküvőjéről készült képek tekinthetők meg. |
Bulvár |
A rovat legújabb részében a Linda és Attila esküvőjén készült képeket tekinthetik meg. |
Bulvár |
A rovat legújabb számában Hajni és Jancsi esküvőjéről láthatnak képeket. |
Bulvár |
Ezúttal a Réka és Máté esküvőjén és lakodalmán készült fotókat tekinthetik meg a kedves olvasóink. |
Bulvár |
Ezen a héten a Gábor és Zsanett esküvőjén készült fotókat tekinthetik meg. |
Bulvár |
A rovatban most a Vasile és Mihaela lakodalmán készült fotók tekinthetők meg. |
Bulvár |
Az esküvői fotók rovatban most Enikő és Sándor esküvőjéről készült képek tekinthetők meg. |
Bulvár |
Ezúttal két sárközújlaki pár, Sabin és Helga, illetve Nicu és Liubov esküvői képeit mutatjuk be. |
Bulvár |
Lagzifotó rovatunkban ezúttal a Doina és Gusztáv esküvőjén készült képeket mutatjuk be. |
Bulvár |
Ezúttal Renáta és Rudolf esküvőjén készült képeket mutatjuk be az olvasóknak. |
Bulvár |
Rovatunk e heti számában Éva és Jancsi esküvőjén készült képeket tekinthetik meg. |