Skip to Content

Ingatlanmenedzser.hu

Tartalom átvétel
hvg.hu RSS
Frissítve: 46 hét 6 nap

A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa

2023, május 18 - 16:15
„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.
Kategóriák: Gazdaság

A Google-nél is szigorúbban törli a nem aktív fiókokat az Apple, minden adatot elveszíthet, aki nem figyel

2023, május 18 - 16:03
Mindössze egy év után törli az inaktív profilokat az Apple, amivel szigorúbban lép fel a használaton kívüli fiókok ellen a cég, mint a Google fog – utóbbi ugyanis két év – és több értesítés – után számol le a nem használt profilokkal.
Kategóriák: Gazdaság

Életfogytiglani börtönt kapott egy férfi, mert leütötte, kirabolta, és még a házát is rágyújtotta idős nőismerősére

2023, május 18 - 15:58
Legalább 30 évet ülhet börtönben a még nem jogerős ítélet szerint az a férfi, aki még 2021 őszén franciakulccsal ütött le egy idős nőt, kirabolta, majd rágyújtotta a házát. A nő megfulladt a füstben.
Kategóriák: Gazdaság

Többen otthagyják a Korrupcióellenes Munkacsoportot, új tagokat keresnek a helyükre

2023, május 18 - 15:36
Hárman távoznak a Korrupcióellenes Munkacsoportból, a megüresedő helyekre új pályázatot írt ki az Integritás Hatóság .
Kategóriák: Gazdaság

Megszólalt a világelső teniszező telefonja meccs közben

2023, május 18 - 15:29
Iga Swiateknek végül fel kellett adnia a küzdelmet, de nem ezért.
Kategóriák: Gazdaság

Úgy kért bocsánatot hazugsága miatt Budapest főispánja, hogy megint nem sikerült igazat írnia

2023, május 18 - 15:25
Újra valótlanságokat állít Józsefvárosról Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője Pikó András helyi polgármester szerint, ráadásul egy olyan Facebook-posztban, aminek közzétételére bíróság kötelezte azért, mert hazudott.
Kategóriák: Gazdaság

Lemondott a Hír TV vezérigazgatója

2023, május 18 - 15:19
Kiderült az is, hol folytatja Répásy Bálint, mint ahogy az is, ki lesz az utódja a tévécsatornánál.
Kategóriák: Gazdaság

Elfogadhatja a parlament Novák panasztörvényvétóját

2023, május 18 - 15:15
A törvényalkotási bizottság (TAB) csütörtöki ülésén javasolta a vitatott rész törlését.
Kategóriák: Gazdaság

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elfogadta a választási eljárást módosító javaslatot

2023, május 18 - 15:05
Az Országgyűlés május 23-án szavaz a törvényalkotási bizottság javaslatáról, ha elfogadják azt, akkor idén júliustól jövő júniusig nem lehet majd időközi választásokat tartani.
Kategóriák: Gazdaság

3,5 milliárd forintos pénzjutalmat ajánl az USA annak, aki segít elkapni egy orosz hackert

2023, május 18 - 15:03
A Hive, a LockBit, és a Babuk nevű, orosz hátterű zsarolóvírus-programok fejlesztésében és működtetésében is részt vett az a Mihail Matvejev, akit most nagyon szeretne elkapni az Egyesült Államok, hogy elítélhessék.
Kategóriák: Gazdaság

Spanyolországi bevásárlóközpontokat vett Jellinek Dániel cége

2023, május 18 - 15:01
Az Indotek Group ingatlanportfóliója egy barcelonai és egy valenciai bevásárlóközponttal lett gazdagabb.
Kategóriák: Gazdaság

Kiderült, mi lesz a sorsa az állam által osztogatott kastélyoknak

2023, május 18 - 14:59
A Telex kérdésére azt is elárulta a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., hogy nem tervezik további kastélyok bezárását.
Kategóriák: Gazdaság

Tengeri mentéseknél látni ilyen helikopteres jeleneteket, mint most az olasz autópályákon – videó

2023, május 18 - 14:42
Továbbra is zárva van az közép-olasz térségen keresztülhaladó A14-es autósztráda több szakasza.
Kategóriák: Gazdaság

Kitalálták, mi oldhatná meg a repoharas lehúzást, de kérdéses a megvalósítás

2023, május 18 - 14:28
Bár végleges megoldás még nem született a repoharak használatára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Budapesti Repohár Munkacsoportban, a szervezet a Zöld Követ Egyesülettel együttműködve ajánlásokat fogalmazott meg az idei fesztiválszezon előtt. Egy biztos: a repoharak működési modelljében sok a bizonytalanság, és az sem könnyíti meg a közös nevezőre jutást, hogy rengeteg szereplő érintett a kérdésben.
Kategóriák: Gazdaság

Esett a forint délelőtt, most 373 körül van az euró

2023, május 18 - 14:25
Reggel 370 forint volt egy euró, azóta jelentősen gyengült a forint.
Kategóriák: Gazdaság

Marozsán Fábián a Fülkében: „A végén úgy voltam vele, hogy verjen meg ő, ha tud”

2023, május 18 - 14:05
Az elmúlt évek legnagyobb szenzációjaként írnak a sportlapok arról, hogy a világranglistán 135. helyezett Marozsán Fábián legyőzte a világelső Carlos Alcarazt a római tenisztornán. Közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában telefonon értük el a magyar teniszezőt, aki elmesélte, hogyan érte el élete legnagyobb sikerét egy kudarcos időszak után, hogyan kezeli a hirtelen jött hírnevet, és milyen eredményt tűzött ki célként a Roland Garrosra.
Kategóriák: Gazdaság

Nagyon nem akarta, de végül belement a Mol, és kifizeti a magas díjat a horvátoknak az Adria-vezeték használatáért

2023, május 18 - 14:05
A Mol szerint a jelenlegi méltányos piaci ár többszörösét fizetik a vezeték használatáért.
Kategóriák: Gazdaság

Mindenhol ott van az emberi DNS, és ez komoly probléma is lehet

2023, május 18 - 14:03
A Floridai Egyetem kutatói szerint olyan jó minőségben van jelen a vízben, a földben és a levegőben is az emberi DNS, hogy abból még a genetikai mutációkat is ki lehet mutatni.
Kategóriák: Gazdaság

Ismert orvosok nevével visszaélve hirdetnek az egészségre is káros gyógyszereket

2023, május 18 - 13:59
Magyarországon nem engedélyezett, nem bevizsgált, patikákban nem kapható készítményeket reklámoznak az interneten.
Kategóriák: Gazdaság

Így néz ki Rimini homokos tengerpartja, miután legyalulta a vihar

2023, május 18 - 13:54
Az Emilia-Romagnában a heves esőzések szétverték Rimini híres tengerpartját is.
Kategóriák: Gazdaság