hvg.hu Gazdaság
Elkaszálta Trump importvámjait az amerikai Legfelsőbb Bíróság
Van olyan becslés, amely szerint több mint 175 milliárd dollárnyi amerikai vámbevételt kell visszatéríteni az importőröknek.
Kategóriák: Gazdaság
Lázár minisztériuma megerősítette, hogy eladnák a budapesti pályaudvarok környékén lévő állami területeket
Az Építési és Közlekedési Minisztérium állítása szerint az eladásokból szerzett pénzt a pályaudvarok felújítására fordítják.
Kategóriák: Gazdaság
Orbán Viktor letette az egymilliárd eurós új reptéri terminál alapkövét Ferihegyen
A reptér megvásárlásában és a fejlesztésben partner francia Vinci Airports vállalatról azt mondta: a kormány befogadta őket, és „akit egyszer már beengedtük, az benne van a nemzetben, benne van a családban”.
Kategóriák: Gazdaság
Meredeken bezuhant a lakásépítések száma tavaly
Az engedélyek és az egyszerű bejelentések viszont kilőttek, azok alapján 37 százalékkal nőtt az építendő lakások száma.
Kategóriák: Gazdaság
Bővíti a debreceni akkuipari kiemelt beruházást a kormány
Újabb, a CATL és az Ecopro akkuipari üzemei által határolt telkek mentesülnek az építési szabályok alól.
Kategóriák: Gazdaság
Teljes nonszensz, végkiárusítás a választás előtti pánikban – így reagált Vitézy arra, hogy Lázárék értékes fővárosi területeket adnának el
A képviselő javasolni fogja a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Budapest egységesen és világosan utasítsa el a vasúti területek kijátszását.
Kategóriák: Gazdaság
Megjelent a rendelet a stratégiai olajkészletek felszabadításáról, és már ez is kőkemény propaganda
A Magyar Közlöny vonatkozó bejegyzése azzal kezdődik, hogy Ukrajna megzsarolta Magyarországot.
Kategóriák: Gazdaság
Tényleg képes lesz a Tisza beindítani a gazdaságot? Végignéztük a párt programját
„Lépéseket teszünk a gazdaság beindítására, véget vetünk a stagnálás, az egy helyben toporgás éveinek” – fogadkozik programjában a Tisza Párt, amely a verseny és a piacgazdasági keretek helyreállításában, a korrupció felszámolásában radikális változást ígér, Orbán Viktor politikájának több emblematikus eszközén azonban csak igazítana.
Kategóriák: Gazdaság
548 900 forint volt a nettó átlagfizetés decemberben
Majdnem 10 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, főleg a júliusban megemelt családi adókedvezmény és a háromgyerekes anyák októbertől élő adókedvezménye miatt.
Kategóriák: Gazdaság
Újabb Milumil tápszereket hívott vissza a Danone
Az intézkedésre elővigyázatosságból került sor, a termékek egyik összetevőjében cereulid toxint mutattak ki.
Kategóriák: Gazdaság
FAZ: Vitatott, hogy Magyarország és Szlovákia tényleg nem tud-e meglenni orosz olaj nélkül
A német lap helyzetképében azt írja: Orbán szorult helyzetben van a választás előtt, így az ellentétek bármiféle éleződése jól jön neki Brüsszellel és Kijevvel szemben.
Kategóriák: Gazdaság
Könnyítést kapnak a háztartási kiserőművek tulajdonosai
Valószínűleg sokan várták ezt a háztartási kiserőművet üzemeltető napelemesek közül.
Kategóriák: Gazdaság
Most csaknem 120 milliárd forintot mozgatott meg a kormány
Több jut beruházásokra és innovációra, a Magyar Falu programtól megint elvesznek pénzt.
Kategóriák: Gazdaság
Lemerült az elem: csökkenő létszám, visszaeső termelés a magyarországi akkugyárakban
A rendelkezésre álló összes szám azt bizonyítja, hogy a kormány elbukta a hazárdjátékot, amit az akkunagyhatalmi vágyai miatt játszott.
Kategóriák: Gazdaság
Verőce polgármestere szerint egy kormányzati döntés miatt kell 300 millió forintnyi uniós pénzt visszafizetniük
Az önkormányzat pár nappal azután szerződött egy kivitelezővel a Limes-projektre, hogy kiderült, Magyarország ki akar lépni a közös uniós projektből.
Kategóriák: Gazdaság
Nem lehet már hátradőlni – zCast Litkai Gergellyel permanens válságról, regenerációról és kivipálinkáról
Készülődés a világvégére vagy cselekvés annak reményében, hogy még helyreállíthatunk valamit a polikrízis sújtotta világból, legyen az erdő, lebetonozott egykori zöldterület, helyi közösség vagy épp csak saját mentális tartalékaink – ezekről a kérdésekről is beszél Litkai Gergely humorista a zCast 2026 tavaszi évadnyitó adásában. A podcast immár kilencedik évadnak fókuszába a regenerációt húzta Zsolnay-Fait Federika házigazda, akinek arról is vall a humorista, hogy pontosan mi indította el a fenntarthatóbb életmód irányába, hogyan próbál regenerálni a Mátrában egy kis területet, és miért csináljuk/csináltuk rosszul a fenntarthatóságot. Hogy jönnek ide a kivipálinkával kapcsolatos kihívások és a GDP-adatot magyarázó Nagy Márton?
Kategóriák: Gazdaság
Rendkívüli ülést hívott össze Magyarország és Szlovákia miatt az Európai Bizottság
Az Ukrajnába irányuló dízelolaj-szállítás leállítása miatt hívták össze az egyeztetést, ahova a tengeren szállított orosz olaj Magyarországra továbbítását elutasító Horvátország képviselőit is várják.
Kategóriák: Gazdaság
Gulyás Gergely és Szijjártó Péter is kamuzott az ukrajnai dízelexport leállításáról
Szijjártó Péter úgy jelentette be az ukrajnai dízelkivitel „leállításra kerítését”, mintha valami kormányzati büntetőintézkedés vagy szankció lenne a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. Gulyás Gergely úgy beszélt róla, mintha ez a Mol exportképességét tükrözné. A kettő egyszerre nem lehet igaz, és nem is az.
Kategóriák: Gazdaság
Már nem februárra, hanem csak augusztusra ígérik a kézremegősök fontos gyógyszerét – de van egy jó hírünk
Két hónap gyógyszerhiány után sikerült eljuttatni egy készítményt a patikákba, amit az esszenciális tremoros betegek használhatnak a remegésükre.
Kategóriák: Gazdaság
A 4iG a Yettel tulajdonosaival kötött megállapodást
Részvényeket cserélnének a vállalatok, 2027-ben zárulhat le a tranzakció.
Kategóriák: Gazdaság
