ATV Videók
Újabb szervezet kéri az e-útdíj bevezetésének elhalasztását
A Közúti Közlekedési Szolgáltatók Ágazati Párbeszéd Bizottsága (KKSZAPB) is azt kéri, hogy halasszák el az e-útdíj rendszerének július elsejére tervezett elindítását, erről juttattak el levelet Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.
Kategóriák: Videó
Hoppál szerint figyelmeztetés Bajnai pólója
A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen - mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
Kategóriák: Videó
Templomban loptak meg egy idős asszonyt
Az egyik soproni templomban meglopott egy idős asszonyt egy román férfi. A tolvaj ellen feljelentést is tett a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mivel megütötte és megrúgta az intézkedő rendőrt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
Kategóriák: Videó
Brit Nagydíj - Hamilton indul az élről
A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az élről.
Kategóriák: Videó
Tarjányi Péter: a magyar törvények tiltják, hogy valaki külföldön harcoljon
Nem tartja valószínűnek, hogy a Magyar Gárda tagjai és a Magyar Gárdát elutasítók egymás ellen harcolnának a front két oldalán Szíriában.
Kategóriák: Videó
A Fidesz kitart a rezsicsökkentés politikája mellett
A Fidesz kitart a rezsicsökkentés politikája mellett, és arra kéri a kormányt, hogy a baloldal és az Európai Unió nyomása ellenére is védje meg azt - mondta a párt szóvivője szombaton Pécsen, sajtótájékoztatón.
Kategóriák: Videó
Botka: őszre létre kell hozni a választási szövetséget
Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak. A választmány álláspontja, hogy őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget.
Kategóriák: Videó
Magyarország vizsgálja az azeri gázhoz jutás lehetőségeit
Magyarország tudomásul veszi a Shah Deniz konzorcium döntését, ugyanakkor annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a belső piaci integráció előrehaladtával a már létező vezetékeken és interkonnektorokon keresztül Magyarországra is érkezzen azerbajdzsáni eredetű földgáz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel szombaton.
Kategóriák: Videó
"Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékoztak Bajnainak Kolozsváron
Több erdélyi magyar hírportál beszámolt arról, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Kategóriák: Videó
Magyar Gábor: a nemzeti trafikosokat az állam óvja a konkurenciától
Elrettentő, hogy akár félmilliárd forintos büntetést is kaphatnak azok a – korábban cigarettát is árusító – boltok, amelyek július 15-e után is árulnak dohányt.
Kategóriák: Videó
Horn Gyulára emlékezett az MSZP választmánya
Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.
Kategóriák: Videó
Őrizetben a verekedő menekültek
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen, aki péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Kategóriák: Videó
"Az egész Orbán-rendszer hazug és álságos"
A miniszterelnök hülyének nézi az embereket, folyamatosan a szemükbe hazudik, az egész fideszes akvárium pedig ki van stafírozva.
Kategóriák: Videó
Hann Endre: a kormánypártiak többsége elutasítja a trafikügyet
A megkérdezettek 68 százaléka szerint a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot.
Kategóriák: Videó
Vascsővel, kővel támadtak egy asszonyra és fiára
Vascsővel, bottal, kővel támadt rá egy testvérpár egy asszonyra és fiára a saját udvarukban Bakházán, mindkettőjüknek súlyos sérüléseket okoztak - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
Kategóriák: Videó
Randalírozó csoport okozott riadalmat Tatabányán
Egy garázda társaság randalírozása keltett félelmet és megbotránkozást Tatabánya belvárosában péntek délelőtt. A kiérkező rendőrök a banda tagjait előállították - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
Kategóriák: Videó
Megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon
Vasárnap éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon, miután július 1-jével Horvátország csatlakozik az Európai Unióhoz.
Kategóriák: Videó
EU-csatlakozás: ünnepségre készül Zágráb
Forgalomkorlátozásokat, rendkívüli biztonsági intézkedéseket rendeltek el Zágrábban a vasárnapi európai uniós csatlakozási ünnepség miatt, amelyre mintegy 120 külföldi vezető politikust várnak a horvát fővárosba.
Kategóriák: Videó
Magyarország támogatja Washingtont Szíriában és Izraelben
Magyarország EU-tagállamként és önállóan is támogatja az Egyesült Államoknak a szíriai politikai rendezésért, valamint az izraeli-palesztin békefolyamat érdekében tett erőfeszítéseit - jelentette ki pénteken Washingtonban az amerikai külügyminisztérium és a kongresszus képviselőivel folytatott megbeszélései során Takács Szabolcs helyettes külügyi államtitkár.
Kategóriák: Videó
Tömegverekedés a menekülttáborban
Az MTI információi szerint péntek este tömegverekedés tört ki a debreceni menekülttáborban, a rendőrség csak a helyszínen való beavatkozás tényét erősítette meg.
Kategóriák: Videó