Skip to Content

ATV Friss

Tartalom átvétel
ATV.hu RSS
Frissítve: 8 év 18 hét

Katonai szakértők: az Iszlám Állam bárhol képes sikeres támadást indítani

2015, november 23 - 14:45
Az Iszlám Állam és szövetségesei bizonyították: a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában gyakorlatilag bárhol képesek akciók végrehajtására. A közelmúltbeli egyiptomi, bejrúti, párizsi és bamakói terrortámadásokat ha nem is precízen összehangolva, de egy egységes stratégia részeként hajtották végre az elkövetőik – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát megrázó terrorhullámról az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Kategóriák: Friss

"Ördögi veszély": Cameronék a lehető legtöbb kárt okoznák az IÁ-nak

2015, november 23 - 14:26
David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.
Kategóriák: Friss

Ollóval támadtak palesztin tinédzserek egy idős férfira Jeruzsálemben

2015, november 23 - 14:14
Ollókkal támadt és megszúrt egy idős férfit két tizenéves palesztin lány Jeruzsálem keleti részében hétfőn a két hónapja tartó erőszakhullám legújabb eseményeként. Izraeli rendőrök rálőttek a támadókra és egyiküket lelőtték.
Kategóriák: Friss

Szijjártó keményen kiosztotta az osztrák kancellárt

2015, november 23 - 13:53
Werner Faymann osztrák kancellár továbbra is valótlanságokat állít Magyarországgal kapcsolatban - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az osztrák politikus egy nyilatkozatára reagálva.
Kategóriák: Friss

Melegbárokba járt, idősebb férfiakkal flörtölt a párizsi mészáros

2015, november 23 - 12:58
Melegbárok rendszeres vendége volt az a 26 éves belga férfi, akit most egész Európában keresnek. Salah Abdeslam volt az egyik kitervelője és végrehajtója a 130 emberéletet követelő párizsi terrortámadás-sorozatnak.
Kategóriák: Friss

Hogyan győznék le az amerikai elnökjelölt-aspiránsok az Iszlám Államot?

2015, november 23 - 12:31
A párizsi terrortámadások után a jövő évi amerikai elnökválasztásra készülő aspiránsok is kénytelenek voltak ismertetni terveiket az Iszlám Állam legyőzésére. Van, aki Putyinnal karöltve porig rombolná a terrorszervezetet, van, aki csak az IÁ térségbeli ellenfeleit támogatná.
Kategóriák: Friss

Sokkoló adat: félmillió brit muszlim egyetért a párizsi mészárlással

2015, november 23 - 11:56
Egy friss felmérés szerint 5-ből 1 brit muszlim szimpatizál azokkal, akik az Iszlám Állam oldalán harcolnak Szíriában. Több százezerre tehető azok száma, akik támogatják a dzsihadista terrorszervezet működését.
Kategóriák: Friss

Tóbiás keményen kiosztotta Kovács Lászlót

2015, november 23 - 11:27
Az MSZP-nek saját belügyei helyett az emberek problémáival kell foglalkoznia - mondta Tóbiás József pártelnök a nol.hu-n hétfőn megjelent interjúban, hozzátéve, hogy ha a párton belüli kritikusok nem az embereket érdeklő ügyekkel foglalkoznak, ők lehet, hogy kiesnek a parlamentből, de a párt nem fog.
Kategóriák: Friss

Felvétel: káosz és dulakodás Párizs utcáin, összeverekedtek a rendőrökkel

2015, november 23 - 11:00
Összecsaptak a rendőrök és a demonstrálók Párizsban, miután a hatóságok a rendkívüli rendelkezések értelmében nem engedélyezték a menekültpárti tüntetést.
Kategóriák: Friss

Szijjártó Péter nem árulja el, adnak-e hitelt Vajnának a TV2 megvételére

2015, november 23 - 10:20
A Népszava írt róla, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt független képviselőjének írásbeli kérdésére reagálva, Szijjártó Péter elzárkózott attól, hogy a banktitkokat és biztosítási titkokat érintő adatokat kiadja.
Kategóriák: Friss

Kokaincsempészeket szöktetett egy EP-képviselő, körözi az Interpol

2015, november 23 - 10:08
Letartóztatási parancsot adott ki a Dominikai Köztársaság igazságszolgáltatása három francia állampolgár, köztük Aymeric Chauprade európai parlamenti képviselő ellen, amiért segítettek megszökni a börtönből két, kábítószer-kereskedelem vádjával elítélt francia pilótának - közölte helyi idő szerint vasárnap a dominikai főügyészség.
Kategóriák: Friss

Orbán: Ahol hús van, ott légy is van

2015, november 23 - 09:41
A legutóbbi napokban a sportból csináltak politikát, és a politikából sportot. Lefülelt mondatok.
Kategóriák: Friss

Elmetszette egy tizenéves torkát a párizsi terroristák főbérlője

2015, november 23 - 09:34
Letartóztatták azt a férfit, aki segített Saint-Denisben elrejtőzni a párizsi merényletsorozat elkövetőinek. Korábban egy húsvágóval elvágta egy tinédzserfiú torkát.
Kategóriák: Friss

Nyomoz a rendőrség, az elődök örökségétől szabadulna Siófok

2015, november 23 - 08:39
Több százmilliós hűtlen kezelés gyanúja, 99 évre „gombokért” bérbe adott étterem az Aranyparton, 150 fős szemétszállítási VIP-lista, 80 milliós bevétel ellenére 200 milliós reklámköltség, be nem hajtott kötbérek – ilyen és ehhez hasonló ügyekben nyomoznak ismeretlen tettes ellen a veszprémi rendőrök, miután Siófok polgármestere feljelentést tett az önkormányzat egyik cégének átvilágítása után. A helyi Fidesz nem szerette volna, hogy a jelentés nyilvánosságra kerüljön. A dokumentumot kiperlő lakost valaki megfenyegette.
Kategóriák: Friss

Így értékelte Magyarországot az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja

2015, november 23 - 08:33
Az Európa Tanács a korrupcióellenes intézkedések megerősítését és a pártfinanszírozás jobb átláthatóságát szorgalmazza Magyarországon. Ezt tartalmazza az a kiegészítés, amelyet a testület korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) Magyarországról szóló, korábban nyilvánosságra hozott második értékelő jelentéséhez fűzött hétfőn. A strasbourgi keltezésű kiegészítő jelentés értékeli Magyarország intézkedéseit a korrupció büntetése és a pártfinanszírozás átláthatósága terén.
Kategóriák: Friss

12 év után leváltották a baloldali kormányt Argentínában

2015, november 23 - 08:08
Mauricio Macri, a jobbközép irányzatú ellenzéki összefogás jelöltje nyerte meg az argentin elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
Kategóriák: Friss

Gázolás és lövések Brüsszelben: gigarazziát tartott a rendőrség

2015, november 23 - 07:33
A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam még szökésben van - tájékoztatott a belga főügyészség hétfőn kora hajnalban.
Kategóriák: Friss

Véres lövöldözés egy amerikai játszótéren, 16 sebesült

2015, november 23 - 07:11
Legkevesebb tizenhat embert szállítottak kórházba New Orleansban helyi idő szerint vasárnap kora este egy játszótéren történt lövöldözés nyomán - jelentette egy helyi tévéállomás.
Kategóriák: Friss

Itt a tél: leesett az első hó

2015, november 23 - 06:20
Leesett az első hó a Mátrában és a Mecsekben, de Dobogókőn szállingózott a hó. A meteorológusok szerint a hegyvidéki területeken akár 10 centis hóréteg is kialakulhat. További részletek a videóban.
Kategóriák: Friss

Csökkent a nyomás Ausztrián

2015, november 22 - 21:02
Érezhetően kevesebb menekült érkezett az Ausztria déli határrészén fekvő spielfeldi átkelőhöz vasárnap - közölte a stájerországi rendőrség vasárnap délután. Az elmúlt időszakban naponta több ezren lépték át itt az osztrák-szlovén határt.
Kategóriák: Friss